George Țărnea versei
AZ ÉVSZAKOK BALLADÁJA
Eljön a nyár csakhogy lásson
ifjú ménen lovagolva
hó-kertjéből a palástunk
virágokkal teleszórja
Fülünkhöz hajolva halkan
megtanít sok bölcs igére
egy játékból mely páratlan
és időtlen és nincs széle
Valamit nyom a markunkba
tudjuk utunk merre menjen
hogy mi módon maradhatna
meg a lelkünk egy-egy könyvben
Amíg agyagos gázlókon
hol sok inga meg se rezdül
eljön a tél hogy megrójon
és tajtékos paripán ül
Hagyjuk átlép a küszöbön
a testünket kirabolja
tudva tudjuk azt ami jön
erdő titkos susogása
SZÜLŐFÖLD
Az első lépést ne feledjük el
mézzel kikenve bár a lagzi háza
szállást ad megpihentet ez a hely
vized eged hegyed keblére zárva.
Ha mi adjuk meg önmagunk igazát
egy kertben melynek minden fala kékség
a gyenge zajt mit rejt az almavirág
a magány zaját is meg kell hogy értsék.
És ami itt van velünk hogyha mind
nevünk hordja világ kezdete óta
ne terítsük este kis gondjaink
a mélység fölé melynek nagy a sorsa.