Irfan Horozovic versei

Kóló

Újra az a sirató kóló némán is zokogó
az esendő világot leteperő bús lelket felemelő
legény áll a legeslegszebb
törékeny kedvesem mellett
hogy az eszed vesszen
hogy bánatod elvesszen

Emlékszem ártatlan ajándékok ifjúságára
emlékszem veretes ígéret megtört napjára
régmúlt idők gyászdala
az élet láncát szaggatja
néki táruljon a szív s daloljon a gyilkos tőr
a temetőből hozzá szóljon  az elhantolt szerető

Íly gondokkal terhes kólóval álmodj
szikes földet szőlőskertté varázsolj
kedvesem mellett egy legény
levél mellett arany levél
hogy az eszed megvesszen
hogy bánatod elvesszen

Emlékszem tündérekre és lakodalmak táncára
emlékszem az arany fonálra s a szövőnők dalára
ezüstpénzként hullott a hamuba
az örvénylő sistergő hadsereg
fagyjon meg nyelvem törjön le a beoltott ág
igya ki más kupám éltető tartalmát

Újra azt a kólót járják nem létező tamburák
tamburává vált  a legény a leány oldalán
jó embere lesz a lánynak
hitvese lesz a gazdának
locsoljuk újra szerte a pálinkát
öntsd szikkadt torkodba légy vidám


Emlékszem néma beszédekre fekete szemekre
mikor a bölcs a játéktól mint könyvtől a vak rettent
emlékszem szótlan szavakra
dallam nélküli dalokra
emlékszem egyszer éjjel felkerekedtek a sokak
csodálták az újszülött kólót mit addig nem láttak soha

Újra az a sirató kóló némán is zokogó
világot leteperő bús lelket felemelő
legény áll a legkecsesebb
kicsiny szépségem mellett
hogy az eszed vesszen
hogy bánatod szétessen

A kötéltáncos*

Kedvtelésből zuhanni vágytam
de kedvesem a tenyeremen

Éjféli növénygyűjtemény*

E rózsában
mely csak egy versemből fakadó szó
e rózsában
vert szerelmesek lelnek nyugovót


*A Miniatúrák c. sorozatból.

Fordította: Fehér Illés