Ion Minulescu versei

A kulcs románca
Romanţa cheii

A kulcsot, amit adtál este -
A zöld kapu kulcsát -
Elvesztettem még az este!...
De ki nem veszti el a kulcsát?
A kulcsot, amit adtál este
Leejtettem a toronyból,
És ahogy esett
A lépcsőn, a villanyt is eloltotta.

A kulcsot, amit elejtettem este
Keresgéltem;
De a lépcsőkön lefele
Sötét volt, koromfekete -
Sötét, mint a kolostorok
Ívelt kupolája alatt,
Mikor a szentképek lábainál
A viaszgyertyák nem fénylenek.

Ott maradtam a gótikus toronyban -
Csúcsán a hármas címernek:
A Szerelemnek,
A Reménynek,
És a leendő Hitemnek...
Ott maradtam a gótikus toronyban
Ura birodalmak végtelenjének,
A koromsötét káoszban.

Az este óta percek teltek,
Az este óta órák múltak,
Szárnyai a napkeletnek
Sietősen meglebbentek,
Mint percei az életemnek,
Melyek lépcső fehérjén elzúgtak

Aztán lejöttem sietve...
De az utolsó fokra lépve,
A kulcsot, amit adtál este
Hamisítva megtaláltam
Egy fehér kehelyben, tele
Bürök megzöldült borában.

És az utolsó lépcsőfokon
Letérdeltem
És sírtam -
Mert az utolsó lépcsőfokon,
Mint egy bölcs lexikonon,
A kehely alján elolvastam
A jövendő hajótörött sorsom!...

Annak, aki hazudik
Celei care minte

Tudom, hogy már holnap meg fogsz csalni…
De mert az enyém vagy ma teljesen,
Megbocsájtok neked -
Régi a bűn
És nem elsőnek vétkezel! …

Tiszteletedre,
Te legszebbik a lányok közül, akik hazudoznak,
Illatos olajokat égettem ezüst állványokban,
Az ágyba szegfűket szórtam
És pipacsokat -
Csupa vérszínű virágokat -
És fenyőillattal hintettem be a csipkét a tiszta párnákon,
A faliszőnyegbe beletűzdeltem, mint virágvázába
Három élő citrom
És egy száraz eukaliptusz ágat.

De íme,
Éjfélre jár…
Amikor a régi lovagok,
Szeretőikkel együtt szürcsölték az áldott bódulatot…
Jöjj hát,
Jer és bontsd ki az elefántcsont fésűből a hajad,
Döfd szembe a Hazugságot
És ajkad melegében az Igazat
És mondd:
A szerencsések közül, akik így tudtak ölelni
Hány halt meg
És hány átkozódik, mert nem tud elfeledni? …


Tudom, hogy már holnap meg fogsz csalni…
De mert az enyém vagy ma teljesen,
Megbocsájtok neked -
Régi a bűn
És nem elsőnek vétkezel! …

Nem akarok csókokkal párosult szavakat,
Ne mondjál
Semmit, amit mondtál másoknak,
Csupán, amit senkinek sem mondtál.
Nem akarok őrült és végtelen szenvedélyt,
Nem akarok
Semmit, amit a sápadt költő
Koldul öröktől fogva, elhagyottan,
Akarom, hogy megváltoztasd egy pillanatra
Az unalmas percek füzérét,
Töltsd lelkembe egy pohár méhsör végtelenjét,
Fond hajamba a zöld babérkoszorút
És tekintetemben
Dermeszd kővé örökre a tiszta szerelmek ámítását.
És így némán -
Mint két árnyék, egy halom virágra dobva -
Indítsuk az éjféli áhítatot,
Hogy befejezzük holnap hajnalra!


(Fordította Csata Ernő)