Indiai költők magyarul

Egy szem szélén álljak, ami valahol elvesztette az élességét,
Vagy egy esőcsepp orcájáról,
Ami egy girbegurba rizsszálon gurult végig?
Honnan?
Valóban vannak mérhető térségek,
Vagy a mérést sokkal régebben kigondolták, amikor
Nem voltak térségek?
A forgószelek forgó örvényének a szemében?
Igyekszem elérni őket,
Kik ott állnak egy teljes
Kör-osztódás közepén.
Olyan, mintha hívnának.
Minden jön, közeledik – és én is mintha
Mennék, mozgok – mintha
Nézném, újra meg újra megvizsgálnék mindent.
Ha én ezt mondom: gyere,
Ő azt mondja: hová menjek? Itt vagyok a közeledben.
Hogyan keressek valakit, aki itt van mellettem?
Talán valóban egy egész közelit kell megkeresnünk?
Talán alaposan meg kell vizsgálni valamit, ami egészen itt van…
Talán semmit sem tudunk arról, aki nagyon közel van.
A közelség felületességhez vezet?
Ezek a közeliek valóban közel vannak, nem csak LESZNEK közel?
Úgy néz ki, mintha minden a tenyereden lenne,
De ha odanézel, az csak egy üres tenyér. Tükör, amiben nem látsz egy arcot sem,
Mintha csak egy torzó állna ott, gúnyolódva,
Meg-megjelenne egy elmosódó, mintegy meglágyult kép.

Hol van ő?
Lebukom valamely óceánba
Mély dalokba lehelve életet
Tekintetei fonalköteggé fonódtak össze
Minek csomóit el nem oldozzuk
Hozzám hasonló idealistává válva
Utolérhetetlen, hasznavehetetlen szerelmet kergetve
Váratlanul rábukkant a nem létező szerelemre?
A világ-bogár hasában
Az intracelluláris szerelem finom, kecses, rendkívül gyengéd,
Nagyon is gyönyörű gyöngyszemében
Rejlenek a szennyezetlen, cenzúrázatlan, osztatlan szerelmek…

Bolond gyermek! Éppen ahogyan te magad mondtad:
a szerelem igyekezet,
a bánat örök vizeivel teli szemek tavának
fényes sötétsége

A szerelem talán egy mítosz is.
Egyforma a felszín és a fenék.
Teljesen elmerülve mint a gyerekek, akik a hídról ugrálnak a csatornába.
Csak egy módon ugranak.
Minden profi norma felfénylik
ebben az ugrásban, ebben a lebegésben, ebben a meztelen kóborlásban.
A vér-érzékeny, extázist fokozó állapotban.
Ott, abból a központból, abból a köldökből.
Ezer alakkal, fokozott felindulásokkal, szelekkel, illatokkal,
Zuhanással és felemelkedéssel – előre lódulással –
A tó partján állva, a környező pálmafákat nézve,
A fák fölé emelkedő Napot, a lányt, akit álomba ringattam…

Ez egy hatvan éves hamvasztási szertartás
Egy hatvan éves reinkarnációs rítus,
Amikor mindkét kezem a fejem alá teszem
És mélyen elgondolkodom, tekintetem az égre meresztem,
Ami a túloldalon kezdődik
És énfelém jön
És belém hatol egy mosolygó karddal
Hová rejtette azt a sanjeevani botot
Mielőtt megtalálhatom
Miközben elmozdítom a rétegeket
Játszva a „homokba a bottal” játékot
Egyre több sebbel minden lapon
Az tényleg ott van, vagy olyasmit keresek ami nincs is?
De
nem vethetsz véget
egy utazásnak amit régen elkezdtem
Te is egy bottal a válladon indultál
Egy saddio moota csomaghoz

A szerelem talán egy végtelen utazás
A szerelem csak egy út egy végtelen út
Emberek között embereken keresztül
Más emberekbe

Ne kutasd hogy mit jelent
Pihenj le ha fáradt vagy
Ha egy lány hennát kíván tenni a szemedbe meg is teszi
Te ott vagy, ott van a botod és az ösvényed is ott van

UDAYA NARAYANA SINGH (maithili)

ÉJJELI ÉS NAPPALI MESÉK

Amíg a világ alszik
Én felkelek
És nyugodtan belépek
A költészetembe

Mert csak az
Tart minket
A házasságkötés s a gyerek-születés
És más szavakon kívül

Amíg a világ arra vár
Hogy kicsípjük magunkat
Én felkelek
És nyugodtan belépek
A költészetembe
Ami szabálytalan
Színtelen
Elnyűtt
Folt hátán folt

Szakadatlan csordogálás
Lefelé
A ráncokon
A szaga mint sokáig
Hordott mocskos köntös
Öleli át a testem

Amíg a világ éhségről
Szenvedésről elválásról beszél
És gyors szexre vár
Én nyugodtan belépek
Kifinomult
Ambivalens
Trágár szavakkal telitűzdelt
Erotikus
Költészetembe

Mert ez az egyetlen mód
Ahogyan megtanított
Terólad álmodnom
Amikor felébred a világ
Teveled fogok aludni költészetem.

Hajítsd el az akaratod a sérüléseid határozatlanságod
Mert múlik az éj
És látni már a hajnalt.

RÉGI SZERELEM

Ma megjelent előttem
Egy régi szerelem
És megkérdezte minden dalom árát
Amiket régen
Őneki ajánlottam

Vitázni akart
Velem de én
Valaha tanultam
A természet iskolájában
Megfontolni a szavakat

Az én régi szerelmem
Nem hallgat rám
Kész megbüntetni
Minden múló napért

Most tudja
Nincs már erőm
Elénekelni a verseimet
Mesém a szerelemről
Egy olvasókönyv lapjaira kerül

Öreg összeaszott szerelmem
A legkeményebb kérdést teszi fel nekem
És ezt mondja: „a régi szavakat sződd a mondatokba”
Figyelmeztet: a szórend hibás
Így mást jelent,”
Felszólít: Ellenőrizd, hogy
Igaz-e amit mondasz vagy hamis.” És azt
Kéri, hogy magyarázzak meg, dolgozzak át
Mindent amire rámutat.

De én is bölcsebb lettem
A látásom tisztább mint korábban
Többé nem tántorgom
Ezért nincs szükségem rá hogy támogass
A szemem el tudja olvasni
Az oktávnyi fájdalmat
A fülem felfogja
Egy szimfónia cölibátusát
A vérem megismerte
Az algebra alaposan kigondolt apátiáját

Sokkal bölcsebb lettem
A karom szélesebbre tárul messzebbre ér
Megfontoltan beszélek
Amikor ezt teszem
Akkor sem használom a múlt időt
Az ismeretlen jövőbe tartok
Most keveset gondolkodom
És akkor is ha gondolkodom
Beszéd formájában teszem azt.

Az én filozófiám az érzés felé törekszik
Amit még nem állapítottak meg nem fordítottak le

Minden más
Lassan kifakul
Ködbe vész
A folyópart
A búvóhely a bambuszligetben
A bérmunka a vadonban
És a régi szerelem


RONJOY BRAHMA (bodo)

ÖNMAGAMHOZ BESZÉLEK

A nyomor- és boldogság-teli életben
Testem, maradj velem!
Reggel és este az értelmem vagy.
Te vagy a Nap és te vagy a Hold.
Értelmem, maradj velem!
Fülem, hallgasd figyelmesen magad!
Örülök, hogy ma a segítségedre vagyok.
Szemem, oly jó látni téged.
Lábam, menj csak egyre tovább!
Én ma a segítségedre vagyok, gyalogos.
Szájam, sohase mondjál rossz szót!
Fejem, te vagy az én egem,
Én a szabadság vagyok a te segítségedre.
Kezem, mindig keményen dolgozó két kezem!
Arcom, legyél mindig boldog, eleven
És mint ritmus légy örökre az én társam.

ESTE A FALUMBAN

Még a menyasszonynál is szebb
A mai este a falumban
Hidegen és békésen úszik a légben
A szántóföld illata
A kenyér- és a mangófán
Madarak eszik a gyümölcsöt
És dalolnak a faágakon
A kék ég szűziesen tiszta
Vízesés zubog boldogan a falum mellett
A csendben édes ének szól
A mezőn még legelnek a tehenek
A lányok magnót esznek
S a szerelemről beszélnek
A falusi út mintha csak egy rajz lenne
Rajta járok én újra meg újra

DAWNGI CHAWNGTHU (mizo)

AZ ÁLARC

A hangod
a telefonban
át rengeteg mérföldön
még misztérium
mint mindig

Én
még egyszer vesztes vagyok
talán a gyengédség jelét
keresve udvarias kérdésekben
hogy hogyan viszonyulnak hozzám a dolgok

Próbálom
megfejteni
a kimondott
szavaidban
rejlő értelmet

Le a kalappal előtted
nyomorultul
kudarcot vallok
Senki sem bölcsebb mint
ahogyan a dolgok viszonyulnak mi kettőnkhöz

xxx

Minden reggel
Olyan napra ébredek
Ami semmi újat sem ígér
Csak egy halvány kérdés
Mi van reggelire
Majd egész nap
Egy újabbra készül
Mi van vacsorára –
De olykor
Amikor szerencsésebbek a reggelek
A fejemben távolodó
Hangra ébredek
Ami ezt mondogatja
Törődöm veled…

EZHIL VENDHAM (tamil)

GLOBÁLIS LÁTOMÁS

Ne toldjatok nevemhez semmit
sohasem szerettem azt
sem mint egy igekötőt
sem mint képzőt vagy ragot

A nevem arra van hogy azonosítson
nem arra hogy megszépítsen

Nem én választottam meg
hogy indiai legyek
itt fogok élni amíg
megvan az érvényes ingyenes vízumom

Nincs meghatározott vallásom
a spiritualizmusban hiszek
semmiféle konkrét fajhoz nem tartozom
mindig csak ember maradok

Fehérnek születtem de mézszínűre barnultam
bizonyos fekete árnyalattal amikor a napon dolgoztam
semmilyen kaszt vagy felekezet
nem zavarja meg az értelmem s a szívem

A politikai térképeken határok vannak
amik az erőviszonyoktól függően gyakran változnak
a természetben amióta csak létezik van szárazföld és óceán
amit elfogadok és köszöntök

Ti csak követeltek
köröskörül diszkrimináció falakat emeltek
de őrzitek a szívetekben és az értelmetekben

A szóban történő szolgáltatások
csak rejtett utalások
és elfojtott fohászok
mindez a vérünk és
a szív szövete között rejtőzik

Évezredek teltek
hátrahagyva a mocskot
riadót fújva fokozva annak sűrűségét

Minden izmus csak a kielégülés
saját érdekét és csak az emancipációt szolgálja

Semmi sem dicsőíti
a méltóságot az Egységet sem a Humanitást

A szavaim körbejárják a világmindenséget
eljutnak mindenkihez akik segítenek
és elviszik nekik a szeretetemet és a fényemet.

Fordította: Dabi István