Ana Nikvul versei

edd meg már ezt a békát

a régi közmondás szerint
ha valaki megeszi reggel az élő békát
megelégedetten nyugtázhatja felismerte
a valószínű legrosszabbat
ami magával aznap történhet
természetesen
az edd meg a békát metafora hogyan kezdeni a napot
a legnehezebb és legkihívóbb feladatot egyre halogatja
valószínű ugyanúgy
mint azt ami életében kedvező fordulatot hozhat

ám a nép egy egész könyvet egyetlen mondatba sűrített
amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra
méghozzá egyértelműbben

a szerelmesek napja lehet hogy a megcsaltak napja
és így minden mindegy
a népszerű lélekbúvár könyvet olvasom
az edd meg ezt a békát
huszonegy tanáccsal hogyan lehet a halogatást legyőzni
majd sikeres lesz a munkában és magánéletében
épp hogy ne legyek tájékozatlan
semmi értelme annak hogy ne tudjak jótevőmnek valamit mondani
ha esetleg kérdez

és hogy ne húzzam
minden nap karja éjszakábanyúlóan hosszú
a mindennapok agyonrágott óráiba sajtolt
hát megeszem ezt a békát
jőjjön aminek jönnie kell
remélem gyomromban nem fog sokáig ugrálni


kedvesem szerelmemnek nevez

pár napja a föld szívének
holmi eldugott sarkába mentünk
mondja nekem egy folyórészt akar venni
ám a folyó jaj kanyargós jaj erdővel szegett
kedvesem szerelmemnek nevez

azután egy mókusokkal barátkozó
művészt látogattunk meg
csiszolatlan fából készít ikonokat
és feleségétől a bokor mögé bújva cigarettázik
gyenge a szíve hát szidja
szamócabort ittunk
kedvesem szerelmemnek nevez

azután két fiatal franciával találkoztunk
elhagyatott út mellett kombiban dideregtek
földvásárlásra vártak majd sárból házat építenek
ahol életük végéig nyugodtan éldegélnek
mert vallják szelíd nemzet a szerb
kedvesem meg ismét szerelmemnek nevez

azután elővettük a zseblámpát és a súlyos délen készült
paplannal fejünk búbját is betakartuk
képregényeket és az akkor mikor még kő voltam
írt locsogó verseimet olvastuk
kedvesem akkor is szerelmemnek nevezett

azután cirógattuk egymást meg tudják mi következett
azután ujjunkat egymás fülébe dugtuk
úgy tettünk hogy előtte nem is léteztünk
és így
kedvesem belém költözött
mindig szerelmemnek nevezett
ó szerelem

Mese

abban a városban születtem ahol a legjobb farmernadrágokat árulták
és ha torkunk fájt orvoshoz vittek bennünket
szerencsére anyám egészségesnek vélt
így manduláim megmaradtak és a jó öreg farmernadrág is
hordom ha rám tör a gyerekkor meg az erőtúltengés
és még mindig ugyanazt a számot viselem
a városban meg a csevap és a rostélyos illata terjengett
ma két város
a miénk és az övéké
ma város a négyzeten

első tortám az öreg rugós ágy alá keveredett
első olaszhoni babám élt és mondogatta mama
első anyám állította mindent megvalósíthatok csak akarnom kell
az első tv-készülékem a szomszédok mozija volt
első jövedelmem malacka-kasszából eredt zsilettel vettem ki
első játékom az üveggolyó és a labdarúgás volt
első szoknyám az első iskolanapra a vesznától kölcsönkért volt
első félelmem vámpírtól eredt
első szökésem otthonról hároméves korom tette
első nagy szerelemem nem tudott csókolózni
első férjem gyalogjáró enciklopédia volt
első munkahelyem a sükettelefonok és hadakozók párbeszéde volt
első könyvemet egy kopari könyvesboltban loptam
első megjelent címem megtanítalak énül

a csevap disznó- és marhahús városában születtem
és a városra mindig valami méreg illata telepedett
és hogy ne fulladjunk meg orrunkat kendővel takartuk
akkor az iskolában úgy tanították országunk gazdag
előttünk az élet aranykor következik
és fiss rózsaszirmokként szóródtunk szét a világban
és az edényeket összekevertük
és sírtunk sírtunk sírtunk
és összecsomagoltunk és ismét útra indultunk
és az egész világot bejártuk
és visszatértünk hogy ne szenvedjünk
és ismét szenvedtünk szenvedtünk szenvedtünk
és soha többé sehová vissza nem tértünk
és egyhelyben állunk és várjuk
hogy megtudjuk tulajdonképpen mit várunk
magunktól és egyáltalán mindentől ami van és talán nincs is

pedig minden olyan egyszerűen egyértelmű
azok vagyunk akik vagyunk és akikkel vagyunk
ennyi a mesének vége

fiam szagold meg apádat

fiam ne haragudj sosem szültelek meg
az aki tiszta levegőből őszintén tiszta szívvel tudott volna megteremteni
aki nem hátul gombol egyszerűen nem került elém
az a tarkaságommal ékesített életvidám lepke sem rebbent bennem
és olyan sem ment el mellettem
akinek igent mondtam volna a nélkül hogy megszólalna
bocsásd meg fiam nem tanítalak selymet sodortam
gyengéd kacsódra sodortam
meg csitt anyóka csitt apóka
első lépés sincs bárányhimlő sincs
első szerelem sincs első seb sincs első félsz sincs
kudarcot vallott kísérlet a vágyak hegyre görgetése
fiam ha valaha is találkozunk elmesélem
ezekben a napokban égig érő homlok jelent meg
meg egy hatalmas gyengéd tenyér aranytallérral
melyet köldökömre szívesen tennék hogy a halk harcosok lelkesedésével
és az öngyilkosok gyengédségével termékennyé tegyen
mosolya szomorú és gyakran minden ok nélkül vidám
könnyű pacsuliillatú tokájában nyaral az éj
és nem tudom szeretnéd-e ha széles mellén
éppen ő ringatna te meg ujjadat szopva nevetsz
fiam szagold meg ha egyszer találkozol vele
ha illata a tiéd és az enyém akkor a miénk
de ha nem
bocsásd meg hogy sosem szüllek meg


Fordította: Fehér Illés

Nikvul Kosovska Mitrovica, Ana (17. 10. 1963) – az ötkötetetes, többszörösen kitüntetett költőnő, mielőtt megszerezte bölcsészkari diplomáját dolgozott mint gyári munkás, étteremben mosogatónő, temetőben koszorúkat árult, kioszkban pljeszkavicát készített, egy gimnáziumban könyvtáros is volt és mindemellett állandó jelleggel édesapja fotószalonjában segítkezett.