P. J. Jouve versei

PIERRE JEAN JOUVE (1887-1976)

ÉJSZAJAI SZARVAS

Ha a szarvast keresed, szedd össze magad
Lekuporodva az egység melegébe
Titokban térden virradat előtt
Hegyek sűrűjében lélegzetvisszafojtva

Légy aggodalmas, gyors és ravasz és rettenetes
Mindenre kész, szükséges
És szelíd mint egy asszony
Mert sorsod terébe most meztelenül belépsz,

Sorsod kötelékében a hallatlan
Állat a láthatatlan állat az állat
Sorsa aki nem elsőként jelenik meg
A gyűlölettel megtömött terekben,

Lelked ez az elátkozott vadász
Kiszállt jó messze megkötni szarvas lelkét
Még mielőtt jelen van, s az állati lelket
Még mielőtt orrlyuka megszimatolná.

Harc a szökésért, mikor isteni szökkenés
Terheli a láthatatlan sziklaszálat!
Csata gyors leleményes, vágyaid csatája
Csakis a dörrenő golyóban szakad meg,

S a titkos pontra érve és végül
A golyó, az lesz végső vágyakozásod
És egész végzeted
A szarvas káprázatos végzetébe vetítve

Mígnem a vér igen komoran lesz jutalmad.

A BARCELONAI SZAJHA

Merj lépj együtt velem lengjenek csak az ajtók

Itt elég itt egy arc parázsló szögecse
Vulkáni illatú barlang a barnaszín
Vár reád combjaim közt

Én magam fekete bolyhoknak áldozom
Vagyok embertelen arc bárgyú napkorongok
És hússzor keltem át a tengert férfival
A kéket selymeset tengerfenék homokját.

Te csupa fény tagod, zokogó gömbjeim
S díszes ajak alatt pihenő pupilla
Ez az én gyönyöröm és viharom keservem.

Meghökkent most egy árny tenyerén hord az űr
Úgyfelem! Kettőnk rettenve eggyé
Egyszer negjelenünk örök fekete mennyben.

ÁLOM

A szíveden szorong egy szfinksz hosszú hajú
Kínoz téged zokog s elhull a büszke forma
Fölhullámlik a kéj mennyei bíború
Melledben fölpozsog, a fényt issza felissza

A szíved elcsorog látod rombolva vagy
A szörny pedig nevet rózsákkal megtömötten:
S lépcső ez nincs erő megmászni fokokat
Föl-le föl-le a kín közt sárgálló ködökben.