Ez a Sanyi, hát ez is mindenre emlékszik.
Nem pesti kerítés, kiáltja a fülembe. Hanem testi fenyítés! Mintha nem hallanék rendesen.
De aztán elmeséli, miért kaptunk ki. Mi igen, de ő azért valahogy mégsem. Nem ő, nem. Mert ő soha. Mindig valaki más. Pedig jól emlékszem, hogy egyszer őt is elkapta a gépszíj.
A kor parancsa
A választások előtt azt mondta a volt polgármester a gyűlésen:
„Álljunk a sarkunkra, emberek!”
A jelenlévők, na, ki nem jár manapság gyűlésbe: nem értették. De mivel nem divat butának látszani, jólértesülten hallgattak. Persze senki sem tett semmit. Vasárnap a pap is kihirdette a templomban.
„Álljunk a sarkunkra, emberek!”
Hát ennek már nagyobb lett a hitele, de mivel semmiféle részletesebb utasítás nem hangzott el, a dolog ismét ennyiben maradt.
Ráduly János Korondon született 1937. október 27-én. Egy személyben pedagógus (magyartanár, de volt kézilabda-edző is), néprajzi gyűjtő és szakíró, rovásírás-kutató, költő és műfordító, közíró, publicista, művelődésszervező, érdekképviseleti vezető. Rangját nem címek és érdemek, diplomák és kitüntetések jelzik, hanem a széles körű megbecsültség, az őszinte elismerés, a tisztelet és szeretet, s nem utolsósorban a népszerűség, amellyel teljesítményét nemcsak a szűkebb pátriában, a Sóvidéken, Erdélyben, hanem határokon túl, szakmai körökben, mindenekelőtt pedig az „egyszerű” olvasók népes táborában is nagyra értékelik.
Kedvesem! Nem is tudom, hogyan hozzam tudomásodra, mennyire szerettelek. Talán megteszi ez a ködbe burkolt kis emlékezés. Te minden bizonnyal felismersz, de lehet hogy másoknak is az eszükbe jutok. Erdélynek abban a részében „muszájtanárok” járták a falvakat, hogy magyar diákokat toborozzanak anyanyelvi iskoláikba. Úttalan utakon, elvadult tájon, „farkasfoggal marasztaló” hegyi ösvényeken jutottak el Hozzátok is, annak a székely tanítónak köszönhetően, aki egykor maga is ágról szakadt „kisharisnyás” csóró gyermekként vágott a nagyvilágnak.
Tisztelt szerkesztö nö az ujság keretibe. Lene magához egy pár szavam, és pedig. Szeretnék az ujsagbol fel idézni egyes dolgokat, amit őnők vaj nem tudnak vaj nem akarják tudni. Ajánlatomal, szeretnék hozá szolni a maga cikjéhez itten. A mester polgár ot jár hazafelé, amere jo az ut, hunot látná a hejzetet a gödrökel. Én szerintem megondolatlan mondás volt mert ha mongyuk a Marmelád uccán menyen ahol lakok monhatom hogy térgyig merül a sárba.
Újabb kispróza-kötettel jelentkezett a Sóvidék korondi alkotója, Ambrus Lajos (Sírtánc. Páll Lajos rajzaival. Kiadja a Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2016.) Az alkotó érdeklődési körét és elbeszélői tematikáját mintegy dióhéjban bemutató, huszonkét írást tartalmazó válogatás a szerző és az irodalmárokat, képzőművészeket tömörítő székesfehérvári egyesület közötti barátság és együttműködés eredményeként látott napvilágot.
Ebben a falucskában szilveszterkor az a szokás, mint sok másutt is Erdélyben, hogy éjfél tájban az emberek összegyűlnek a templom előtt, pontban tizenkettőkor megkondulnak a harangok, a férfiak felmennek a toronyba, elparentálják az óesztendőt (ez egy kicsit halotti énekként is hangzik, „Ó, mily rövid ez az élet, / Ragad minket az idő: / Íme, ismét már oda lett / Éltünkből egy esztendő…” ), aztán egy másik énekkel kérik az Istent, hogy segítse őket át az újba s véges-végig megtartsa erőben és egészségben, jólétben és boldogságban („Ez esztendőt megáldjad, / Ez esztendőt megáldjad, / Kegyelmedből, Úristen, / Bőséggel ékesítsed, / Bőséggel ékesítsed, / Te szent Jehova Isten” — ennek a szerzője Geleji Katona István).
Ahogy kibabrálnak a világsztárokkal, az nem mindennapi. Handrabanda Remuranda, született kis Nemuranda, egy pöttöm dögi faluhelyen látta volna meg a napvilágot, ha idejében el nem kergetik vala az édesanyját. Ugyanis máig nem világos, ki a jeles költő, író, szerkesztő, zeneszerző, rajzolóművész és agyagszobor-alkotó édesapja. Vagyis ki az igazi apa, mikor máter szemper nincsmás eszt, ám az ő édesanyja egyetlen férfit sem bírt megnevezni.
A kismillió könyvek hátsó borítóján található fülszöveg alapján dől el, hogy egy műre kíváncsi leszel-e vagy sem.
A fülszöveg megdobja az eladást. A vásárlók kétharmada böngészve keresi az olvasnivalót. Mind arra vár, hogy a remek fülszöveg magával ragadja!
A fülszöveg az interneten is roppant hasznos, mert be lehet másolni a szinopszis rovatba a recenzió oldalán.
Fülszöveged ne haladja meg a kétszáz szót, de jobb, ha csak százötven. Legyen lájkos, rövid bekezdésekkel, kettővel vagy hárommal.
Vond be egy celeb dicséretét, akit már elbűvöltél a sztorival. Idézz egy hangulatos részt, amiből kvázi sem derül ki, de földgyújtja a fantáziát, és csúcsra járó képzeteket generál.
Mottó: Amit el lehet felejteni, / azt nem érdemes megtanulni.// Amit nem lehet megtanulni,/ azt nem szabad elfelejteni.” (Ars poetica)
Kételyek között címmel jelentette meg első verseskötetét (Kreatív Kiadó Marosvásárhely, 2016) a marosvásárhelyi közíró. Szentgyörgyi (eredeti nevén: Király) László 1957. március 15-én született Edőszentgyörgyön. Újságírással az 1989-es rendszerváltás után próbálkozott. 1997-től főállású újságíró. 1997–2004 között az Erdélyi Napló, 2004–2008 között a Polgári Élet munkatársa, 2009–2012 között a marosvásárhelyi Központ című marosvásárhelyi hetilapot szerkesztette. Jelenleg is ott dolgozik. Első verseit 1977-ben jelentette meg az Igaz Szó szépirodalmi folyóirat. Közölt a kolozsvári irodalmi hetilapban, az Utunkban is. 1990-től a Kelet-Nyugat, a Látó, a Székelyföld, valamint a Hitel, és a Napút című folyóiratokban publikált.