Próza

Temesi Ferenc: Bartók

Csángómegszállás

(részlet a Bartók című regényből)

Ez az év is jól kezdődött. A tavalyi, „rendes polgári influenza” középfülgyulladással és a dobhártya felszúrásával zárult. Zeneszerzőnél nem tréfa. 1919. januárjában B. torokgyulladást kapott. Bár nem kért.
A hosszú, néma éveket követtő március 23-i koncertje elmaradt. Nem derülhetett ki, hogy B.-nek már nem, a publikumnak még nem tetszenek a művek.
21-én ugyanis kikiáltották a tanácskommünt. Ennél jobb ötlet nem akadt, hogy darabokra szakítassék Nagy Magyarország, elveszítve területének kétharmadát. A csehek elfoglalták a Felvidéket, és ezzel a Mamát Pozsonyban – a levélkapcsolat megszakadt.

Fábián Lajos rövidprózái

1. A hanyattfekvés hátrányai és előnyei

Egyik az, hogy énem beleragad a nem-énbe. Másik az, mintha lépcsőházba érkeztem volna éjszaka, mindent ellep a sötétség. Örülök neki, legalább nem kísérget árnyékom, mint besúgót a múltja. Iszonyú erővel szögeztek bele a földbe, csakhogy megszabaduljanak tőlem. Csöndbe fagyott alakom szétporladásra váró, ideiglenes megoldás, az volt életemben is. Közben rettenetesen elzsibbad a hátam emléke (lyukad ki – mondanám – ha csúfolkodhatnék a belém öltözött ürességgel), hiszen a legtöbb világvallás szerint majdnem egy örökkévalóság telik le, amíg változtathatok test nélküli testhelyzetemen. Nem vagyok csiklandós, így nem zavar az, hogy mindenféle nyüzsgő kis élőlény hancúrozik rajtam. Túlhaltam őket, később telik le a nem-én időm.

Tárgyak

Az országban, hol történetünk játszódik, a legbanálisabb tárgyak, pontosabban azok birtoklása, valahogy mindenki számára magától értetődő módon felértékelődött. Így például egy távoli (óceánon túli) és hivatalosan ellenségesnek minősülő országból származó leghétköznapibb tésztavágó fölötti sikertelen osztozkodás halálig tartó családi veszekedést eredményezhetett. De nemcsak az óceánon túli, hanem a szomszédos, hasonló politikai berendezkedésű, ezért barátinak minősülő országokból származó használati tárgyak is éppúgy emelték azoknak a családoknak a társadalmi rangját, amelyeknek a birtokában voltak.

Ébredés

...a kávéillat belengte a szobát, finom, barna illat szállt, sötét aranyozású, meleg és ínycsiklandó, szállt, szállt most körbefoghatta, lenghette asszonya arcát, fejét, mert az álmában elmosolyodott, az ő szép és még mindig kívánatos asszonya elmosolyodott, finoman, kéjesen felsóhajtott, nyújtózott is egy icipicit – beteljesült sóhaj volt, simogató, lágy és mégis lüktető, olyan, amelynek holdudvara van, napudvara, fejét finoman tenyerébe fektette, tenyerét öntudatlanul feje alá tette, el is mosolyodott, mosolyában volt valami a végtelen akarásból, a lábait felhúzta egészen a mellbimbókig, teljesen összekucorodott, de nem fázósan, didergőn, hanem kéjesen, a férfi elképzelte a mellbimbók sötét holdját, barna csöndjét, ahogy remegőn, ruganyosan megrázkódnak föl-le, föl-le rezzennek...

Bruno s Léda

 

Részlet a Fejtől s lábtól című készülő regényből

Itt maradtam ezzel a két állattal kik most is társaságom adják. Hogy én hogy útáltam őket, mikor odajöttek azzal a két pökhendi németjükkel! Már fent voltunk a tetőn, a nehéz télben, minthogy szerencsétlenségemre diplomám elől sem bújkálhattam már, menni kellett egyenest a keleti arcvonalba az Apáca szoros alá. Holott a hadmentesség céljából mindenki három rite-t igyekezett beszerezni, hogy ily módon válhassék évet ismétlőnek, azonban mire mi végszigorlatozni állottunk, szigorún meg lett mondva a vizsgáló bizottságoknak, hogy minden egyetemi polgár, ki meg tudja különböztetni az anust a manustól, mielébb jusson diplomájához.

A következő pillanatig

Gyermeke elmélyülten pötyögtetett a számítógépen, divatos stratégiai játékba merülve. A Férfi elhatározta, hogy kilép egy csomag cigarettáért, a gyermek nem is hallotta a búcsúszavakat: ne engedj be senkit, mindjárt jövök. Már a lépcsőházban kirázta a hideg figyelme osztódásától: figyelhetek arra is, hogy nemrég festették újra, sokba került családonként is, a neveletlen, senkinek nem köszönő kölkök megint rugódják a falat sáros cipőkkel, na, álljon meg a verekedés – mi az, hogy sár, mi a cipő? Dühösen legyintett egyet, kitépte magát az osztódás gondolatából, határozottan kilépett a lépcsőházból. Információzuhatag káosza fogadta a tömbháza előtt: buszra váró emberek – jaj, megint a villámlás – mi az a busz, mi az, hogy ember?, téli hideg (hány fok, mióta érzékeny rá az emberiség?), siető postás, akinek ő előre köszönt (úristen, ki milyen hírt kap a lepecsételt levelekben, miért szomjazunk hírekre?), és a nagy STB.

Rendhagyó mese a varasbékáról

Régen, az idők kezdetén, a dolgok még puhák voltak, mint a viasz, és folyton változtatták az alakjukat, mert még semmi sem döntötte el, hogy mi legyen belőle. Akkoriban könnyen megesett, hogy ami egy nappal előbb még cirádás kovácsoltvas kerítés volt, másnapra hét határban hallható harangzúgássá változott. A dolgok jó részét még nem is hívták sehogy. Szüntelen átváltozása miatt egyelőre nem volt érdemes nevet adni semminek. De aztán addig változtatta az alakját minden, míg valami emlékezetes nem történt vele.