Próza

Gergely Tamás prózája

MÉPEMPŐ, KERTDIZÁJNER

Merőn nézte a tablettát, amit a kezébe nyomtak. Tehette, mert nem egyből vette be, illetve nem is nyelte le. Csak úgy csinált, mintha. Az edző meg elhitte, hogy lecsúszott a torkán, nem fogott gyanút. Nem volt szokás az ellenszegülés a táborban. Merőn figyelte a kupacot. Amit a számára ismeretlen gyerek vonszolt. Az is elítélt? Száz méter után észrevette, hogy vér üt át a vásznon. Mi van a zsákban? Köpte volna ki? Nem, nem… Dobta volna ki az ablakon? Ablakon, nem…! Elborul tőle az agya.

Csender Levente novellája

Kőbánya blűűűűz

Aki az emeletet kitalálta, pogány volt. Aki meg tízet egymásra tett, az a közösség elleni, s aki ezeket oldalról egymáshoz ragasztotta, az emberiesség elleni bűncselekményt követett el. Ezekről az óriási tyúkketrecekről már sokan sokat írtak, de az ember, ha ilyenben él, biztos, hogy nem heveri ki. Pláne, ha húsz évre oda van ragasztva. Addig max lottózik vagy iszik. Nem mintha a gyerekkorom jelentős részét nem panelban töltöttem volna, ott is hallottuk egymás fingását, de az egészen más volt. Az a ház négyemeletes volt, és inkább volt falusi közösség, mint városi. Ott Gábor bá nyakon öntött egy borkán hideg vízzel, ha zajongtunk az ablaka alatt, Adél mama ugyanezt csinálta, ha a virágágyása közelébe mentünk, csak ő a forró vizet kedvelte.

Az ördög megint Csíkban

„Valamelyik farsangon Csíkszentmihályon megbicskázták az ördögöt...”
Tamási Áron: Ördögváltozás Csíkban

– Baj van Köpecen – mondta az ördög kedvetlenül, majd felszedelőzködött és átment Csíkba. A csíkiakkal mindig is akadt ilyen-olyan osztanivalója. Rendezni régtől esedékes törlesztéseket, benyújtani hajdani figurázásokért a számlát. Legutóbb is ott bicskázták meg egyik cégtársát, erősen figurás népek laknak arrafelé. Az udvarhelyiek sem jófélék, azoktól mégsem esett olyan rosszul neki, ha időnként kibabráltak vele. Udvarhelyen az ördög mindig is otthon volt.

Néha hallgatnak a madarak

A madárnak semmi tolla nem volt. Sárga, fehér pihék kókadoztak rücskös bőrén, s a bőrön átütöttek a kék erek. A szél néha belekapott a pihékbe, ilyenkor a madár összerázkódott. Szemei kidülledtek fejéből; ahogy a szemhéj hártyája fel-alá vonaglott, valami nagy szomorúság kerítette hatalmába az embert. Sebzett volt a csőre: a felső részből letört egy darab. Lesoványodott testből kiütköztek a csontok, majdnem átszúrták a bőrt, groteszk karikatúrákat karcolva. Ott tántorgott harminc, negyven méternyire a folyó partjától. Feje úgy járt akár a motolla. Ki sem látszott a sárga, elszáradt fűből. Csupasz szárnyaival próbálta elhárítani útjából a makacsabb, vastagabb fűszálakat. Legtöbbször kénytelen volt kerülni.

Halálhíradó

Azt hiszem, leírtam mindent, amit tudtam. A többi pedig már nem rám tartozik, s csak elképzelni tudom, ami a szavak után következett azon a fenyőillatú, félhomályba vesző úton. Nem igaz, hogy nem lehetett volna másképpen is, ám ahányszor csak válaszúthoz érkeztem, mintha valami láthatatlan kéz vezetett volna tovább abba az irányba, amelyről akkor balgán azt hittem, én szemeltem ki. Előző életem nagy része azonosíthatatlan álomfoszlányok kusza szövedékeként burjánzik bennem. Mikor leültem írni, már csak néhány olyan eseményre emlékeztem, amely mély nyomot hagyott bennem, s most, hogy újraolvasom ezeket a sorokat, immár kívülről látom mindazt, ami az írás tanúsága szerint ezzel az idegennel, velem megesett.

Temesi Ferenc: Bartók

Csángómegszállás

(részlet a Bartók című regényből)

Ez az év is jól kezdődött. A tavalyi, „rendes polgári influenza” középfülgyulladással és a dobhártya felszúrásával zárult. Zeneszerzőnél nem tréfa. 1919. januárjában B. torokgyulladást kapott. Bár nem kért.
A hosszú, néma éveket követtő március 23-i koncertje elmaradt. Nem derülhetett ki, hogy B.-nek már nem, a publikumnak még nem tetszenek a művek.
21-én ugyanis kikiáltották a tanácskommünt. Ennél jobb ötlet nem akadt, hogy darabokra szakítassék Nagy Magyarország, elveszítve területének kétharmadát. A csehek elfoglalták a Felvidéket, és ezzel a Mamát Pozsonyban – a levélkapcsolat megszakadt.

Fábián Lajos rövidprózái

1. A hanyattfekvés hátrányai és előnyei

Egyik az, hogy énem beleragad a nem-énbe. Másik az, mintha lépcsőházba érkeztem volna éjszaka, mindent ellep a sötétség. Örülök neki, legalább nem kísérget árnyékom, mint besúgót a múltja. Iszonyú erővel szögeztek bele a földbe, csakhogy megszabaduljanak tőlem. Csöndbe fagyott alakom szétporladásra váró, ideiglenes megoldás, az volt életemben is. Közben rettenetesen elzsibbad a hátam emléke (lyukad ki – mondanám – ha csúfolkodhatnék a belém öltözött ürességgel), hiszen a legtöbb világvallás szerint majdnem egy örökkévalóság telik le, amíg változtathatok test nélküli testhelyzetemen. Nem vagyok csiklandós, így nem zavar az, hogy mindenféle nyüzsgő kis élőlény hancúrozik rajtam. Túlhaltam őket, később telik le a nem-én időm.