Próza

Régen, az idők kezdetén, a dolgok még puhák voltak, mint a viasz, és folyton változtatták az alakjukat, mert még semmi sem döntötte el, hogy mi legyen belőle. Akkoriban könnyen megesett, hogy ami egy nappal előbb még cirádás kovácsoltvas kerítés volt, másnapra hét határban hallható harangzúgássá változott. A dolgok jó részét még nem is hívták sehogy. Szüntelen átváltozása miatt egyelőre nem volt érdemes nevet adni semminek. De aztán addig változtatta az alakját minden, míg valami emlékezetes nem történt vele.

1. Valahol a félbemaradt teremtés peremén döglött kagyló a táj. Az alsó héj teknőjében víz gyűlt meg ezer méter magasan tengerszint fölött; a partokat elrétegzik a nagyhegyi élet maradványai.

Valamikor folyócskát, tucatnyi csermelyt, hegyi patakot rekesztett meg itt csekély villanyáram reményében valami fontoskodó szükségállapot. A gyűjtőtó elnyelt két-három falut. A hegylakónak házával, barmaival föl kellett húzódnia a jeges, széljárta hegyvállakra, a fenyvesek fölé. Sehol annyi angyalarcú gyermek, mint odafönn. És sehol annyi szúrágta, redves felnőttarc. A tekintetekben lappangó veszettség fémlik a közöny mézgája alatt.

Harmincat hordok magamban, harminc gyönyörűséges ikret; sorban, egymáshoz préselődve, moccanatlanul várják, hogy meglássák végre a napvilágot. Egyformák, már amennyire az ikrek egyformák lehetnek: a harciasabbaknak alig észrevehetően hegyesebb a feje, a tunyák inkább derékban tömöttek, némelyiknek pedig a bőre haloványabb egy leheletnyivel. Hogy mennyi időkülönbséggel fognak a világra jönni, nem tudom: lehet néhány másodperc, de akár hosszú órák, sőt, napok is, igazából nem érdekel, egyformán fogom szeretni őket, és a szívem is egyformán fog fájni értük.

Tisztában vagyok vele, hogy az a cím, mely írásom fölött szerepel, egy hajánál fogva előrángatott, kimódolt, egyszóval rossz cím. Mentségemre szolgáljon, hogy ez egy filmnek volt a címe. A filmet harminc évvel ezelőtt vetítették a mozikban, körülbelül akkor, amikor Pisztric Miklós, akiről az alábbiakban szó lesz, a világra jött. A filmről csak annyit, hogy nem kapott kedvező kritikákat, és igen hamar levették a műsorról, mármint annak idején, a hetvenes években, mostanság azonban egy filmsorozat részeként újra levetítették egy art-moziban vagy egy filmklubban, és Pisztric véletlenül megnézte.

(meseregény – részlet)

1. Volt egyszer egy tengerészkapitány. Ez a tengerészkapitány olyan volt, mint a tengerészek, csak még olyan is volt, hogy parancsolgatott.

Járta a hajóval a tengereket, óceánokat, és mondta közben a tengerészeinek:

– Húzzátok föl a vitorlákat! Engedjétek le a vitorlákat! Tekerjétek jobbra a kormányt! Tekerjétek balra! Hűtsétek meg a kakaómat! Varrjátok meg a lyukas zoknimat!