Próza

Fábián Lajos rövidprózái

Örökmozgó

Megebédel, elmosogat. A szárazra törölt edényből vacsorázik, vizet melegít, mosogat. Az elmosott edény reggelig megszárad, zöldséget vág bele, reggelizik. Reggeli előtt fogat mosott, reggeli után fogat mos.
Mindig evés után adózik az anyagcsere szükségletének. A végterméket leönti vízzel, a művelet után megmosakodik. Lassan megéhezik, ebédel, uzsonnázik, vacsorázik. Nem szereti otthagyni a mosatlan edényt, a többit már tudjuk. Közben gondolkozik: arra gondol, hogy mindegy, mire gondolt, az algoritmus megismétlődik.
Fölébred, tisztálkodik, eszik, dolgozik, gondolkozik. Elálmosodik, lefekszik, elalszik. Reggel már fáj a délután, az est a másnap délelőttje. Délben sötét az éjszaka, éjfélkor feketén szúr a napfény. Azt álmodja, hogy él, más álmot nem lát, amit lát, képtelen megélni. Test és lélek, ok s okozat. Az ok, mely hat, már okozat, a hatás az okozatot okká minősíti.
Létezése puszta önismétlés: teste fájva lélekké ritkul, lelkét anyagcserévé egyszerűsíti le az ismétlődés fájdalma. Felöltözik, levetkőzik, elindul, megérkezik. Az ismétlődés nem tökéletes, a tökéletesség nem ismétlődik. Hisz a hihetetlenben, az elérhetetlenen túllép, mert megérti. Szeret is, mert ember: kielégülve kíván, a kívánásban kielégül. Forog az idő körhintáján és szédül, mert vele forog az égbolt. Van, aki ezt a hányingert megszemélyesíti – Istennek nevezi. (Isten? Önmagát szüntelenül teremtő-elemésztő, tüneményes egyidejűség) Ma van, holnap nincs, holnapután föltámad. Ül önmaga jobbja felől, önmagától kissé balra, onnan lészen eljövendő leállítani az örökmozgót, világtól megtisztítani az Igét, elnémítani a világot. Ámen.

Bölöni Domokos rövidprózái

A kor parancsa

A választások előtt azt mondta a volt polgármester a gyűlésen:
„Álljunk a sarkunkra, emberek!”
A jelenlévők, na, ki nem jár manapság gyűlésbe: nem értették. De mivel nem divat butának látszani, jólértesülten hallgattak. Persze senki sem tett semmit. Vasárnap a pap is kihirdette a templomban.
„Álljunk a sarkunkra, emberek!”
Hát ennek már nagyobb lett a hitele, de mivel semmiféle részletesebb utasítás nem hangzott el, a dolog ismét ennyiben maradt.

Szávai Géza regényrészlete

Fehér fenyők*

Mottó: nagy volt a sodrása, a vize mérgezett – erre a folyóra esküdtek az összes istenek; azon a tájon, amelyet ez a folyó átszelt, nőtt a világ egyetlen fehér fája: egy istennő szent fája volt, a megerőszakolt Leuké nimfa testéből hajtott; ott hajlongott-lengedezett az Emlékezet tavának a szélén.

Az erőmű gátja mögött tengernyivé nőtt a méregzöld víz; ahogy nekilódult a hegyeknek, már-már félő volt, hogy szétfeszíti őket. A tó jobb partján, s onnan végig a folyó mentén műút futott. A bal oldalon is volt betonút, szorosan a kikövezett part fölött, de csak amolyan zsákutca, pár száz méter után megszakadt, kőkerítésszerű párkány zárta le. Azon túl erdő, melynek egy részét ellepte a megduzzadt víz: erdő és tó találkozásánál derekukig, hegyükig vízben álló, megsárgult, fulladt fenyők. A párkányon innen, az út mentén egy-két kisebb bolt, bódé, benzinkút.

Balázs K. Attila rövidprózái

Két mondat apáról

Míg hirtelen, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül azért a frissen nyírt gyepen heverő gyermekjátékért hajolsz – ami lehet egy hiányzó kerekű autó, hajasbaba, esetleg zörgő, fogzást segítő rágóka, bármi –, észre sem veszed, vagy legjobb esetben is csupán legyezőszerű, simogató fuvalmát érzed egy hátulról jövő, a szíved magasságában átsuhogó, teljes erőből elhajított csatabárdnak. A tudatlanok mély nyugalmával és meggyőződésével emelkedsz fel, vállat vonsz, majd indulsz egy ház, tömbház, nyaraló, bivalybőr sátor, iglu irányába, mert mi is látszódhatna, végül mire is kellene figyelned, ami idegen és gyűlöletes, a szeretet és törődés tökéletes csapdájából?

Káli István regényrészlete

A szemfényvesztett*

Újabb három hét telt el a semmittevésben, mikor úgy gondolta, nem várhat tovább ölbe tett kézzel. Gondolkodott, hol találhatna állandó munkát. Eszébe jutott a báróné, a férje a színház intendánsa, hátha tőlük kapna valami megrendelést, ő ugyan rácsodálkozott Bercire, mégis szólt az érdekében, Kemény János kedvesen fogadta, de azt mondta, majd csak október táján lehet szó róla, akkor lesz az új bemutató, de akkor nagy menetben kell majd mindent elkészíteni, egy ember nem elég hozzá, ezért Berci összehívta a kupaktanácsot, Laci is, Kuki is benne voltak, hogy akkor majd segítenek, de továbbra is ott lebegett a nagy kérdés, hogy addig mi legyen. Berci azt mondta, szövetség kell hármuk között, induljanak meg, s bármelyikük is szerez valamit, azt megosztják egymás között, Kuki a visszatért izraelita ismerősöket keresi fel, Berci a kereskedőket és az iparosokat járja végig, Laci, a maga megnyerő eleganciájával, a hivatalokat. Egy hetet adtak maguknak, azalatt gyűlnie kell annyi munkának, ami hármuknak egy hónapra elég, aztán jöhet a színházi megrendelés.

György Attila karcolatai

A Hely

Mert ez egy ilyen hely. Vannak itt emberek, vannak medvék. Vannak mindenfélék, vannak románok, vannak szuahéliek (na jó, azok nincsenek). Van sok másféle. De leginkább székelyek vannak itt, akik különleges teremtményei a Jóistennek, vagy Babbamáriának, mert errefelé a Jóisten is fehérnépből van.
Ott van például, barátom, Jenő.
Mit tehet az ember, egy idő után kiköltözik a városból, amúgy is utálja, mint Petőfi a kukorica-gölődint, a polgármestert legszívesebben úgy verné meg, mint a medve a szentsimoni gombászót: szóval, telket vesz, házat épít a városon kívűl. De azért a vonzáskörzetben.
Ennek előnye is van, hátránya is.

Iker mesék

                                                             I.
      Volt egyszer egy fa. Ott nőtt az erdőben, sok más fa között. Ha eső esett, boldogan fürdött a törzsén lefolyó vízben. Ha szél fújt, ágai vidáman integettek a légben. Ha nap sütött, levelei áhítattal itták a fényt. Szerette az életet az erdőben, jól teltek napjai a többi fa között.
Egyszer egy ember járt arra, szemügyre vette és azt mondta:
– De szép koronája van ennek a fának!