Próza

Bene Zoltán regényrészlete

Hetedik nap, avagy a vitafórum*

Négyen ültünk a szobában: Kírán és rajtam kívül egy korombéli fickó, Torda, valamint Zsolt, egy nyílt tekintetű ifjú. A betűző nap felszeletelte a talpunk alatt a parkettát. Az egész olyan hatást tett rám, mint az amerikai filmekben látott csoportterápiák. Négy ember ül körben, arccal egymás felé fordulva. Módfelett természetellenes helyzet. Tudtuk, hogy beszélgetnünk kell. A témát is meghatározták számunkra. Hívószavakat kaptunk, jelesül hármat − az Áramszünet Kezdete, az azelőtti idők és a világ −, ezekhez kellett bármilyen módon kapcsolódnunk. Nem sok szabályt kellett betartanunk: a vita előre meg nem határozott mederben folyhat, bármilyen irányba terelődhet, az egyetlen kikötés, hogy valóban vita legyen, nézetek ütközzenek, érvek és ellenérvek feszüljenek egymásnak.

Vágás

Az ütés akkora volt, hogy 38 év után ocsúdtam fel a kábulatból. A fürdőkádban mostam a szőnyeget, apám lépett a helységbe, mogorván vont kérdőre iskolai jegyeim miatt. Mogorván válaszoltam, dühített a kutya, mert ismét a szőnyegre piszkolt. A rétben találtam, cigány-tábor helyén, drót volt a nyaka körül. Kölyökkorában csavarták rá, a kutya nőtt, a drót gennyes sebet hasított bőrébe. Mikor leszedtem a drótot, vonyított. Hazahoztam, rövidesen anyám kedvence lett, a derekára csimpaszkodott, tudta, anyám málnaízű cukorkát rejteget a zsebében.

Bor és vér

Kegyetlen vidék ez, de mint mindig, ahol az Isten elvesz valamit bal kezével, ott ád cserébe másat a jobbal. Legfőképp itt, a zord hegyek között. Mert nincs nekik búzájuk, de van pityókájuk. Nincs szőlőjük, de van szilvájuk. Nincsenek lápjaik, de van erdőjük. Aztán a kevésbé egyértemű dolgokara gondolt. Lám, mióta a magyar ember a lábát ide bérakta, azóta a székely az ő bástyája és határának örzője. S el is folyt sok drága vér, tatár, török, muszka ellen, de cserébe, ami maradt az tömény, mint a méz és zord, akár a pálinka. 

Molnár Vilmos: Minimál mesék

Mese a fejekről

          Volt egyszer egy fej.
Jó fej volt, egy költőé. Költészetben pácolt dolgokkal tele. Más embereknek
más pácban érlelt dolgokkal van tele a feje. Más emberek feje másképp jó.
A pác milyenségén kívül felmerül a kérdés a dolgok mennyiségére vonatkozóan is.
   Vajh’ mennyi dolog létezhet a különböző fejekben?
Több dolgok vannak a költők fejében, mintsem más emberek álmodni képesek.
Több dolgok vannak más emberek fejében, mintsem a költők álmodni képesek.

Kozma Mária regényrészlete

A Fehér-patak útja

Ma találkoztam a szomszédasszonnyal, a négyéves kis unokájával jött, hozta a napköziből. 
– Szervusz – mondtam a gyereknek. 
– Szia! Te ki vagy inkább? – kérdezte ő. 
– Ismersz. Sokszor találkozunk. Én vagyok a szomszéd néni. 
– Tudom. Csak szeretem hallani.
Mivel más, fontosabb töprengeni valóm nem akadt, ezen a párbeszéden tűnődtem. Mondhatnád, hogy feleslegesen. Mert minek kellene értelmet keresni néhány gyermeki – talán vaktában adódó – szókapcsolat között, mögött. Ám engem foglalkoztatott ez a „te ki vagy inkább”, ez a véletlenül talált gyöngyszem. Merthogy legszívesebben én is megkérdezném tőled: Te ki vagy inkább? Író, vegyészmérnök, papírtörténész, nagymama, netán kedves szomszédasszony (na, jó, a kedvesség ismeretlenekkel, fél ismerősökkel szemben nem igazán a te műfajod), az unokatestvérem? És a többi…

Farkas Szabolcs kisprózái

Betegség, rossz idő

Mindenétt ejszen az a rossz idő vót a hibás, met van vagy öt napja es annak, hogy úgy elkezdett fájni a jobb lábam, hogy azt hittem, megbolondulok belé. Nem vót mit csináljak, s az asszony es mind ette a fejemet, hát elmentem orvoshoz, nézzék szeg meg, hogy mi a ménkű ütött a lábamba.
Bémentem a korházba, mocsok egy szag ütte meg az orromat ember, de valahogy csak kibírtam, hanem hát mihelyst megérkezett az orvos-akinek látszatra olyan nyaka, s feje vót, hogy mindinkább egy hórihorgas kémény jutott az eszembe-, egyből megkérdezte, hogy mi az én panaszom, milyen bajom van nekem.

Ambrus Lajos novellája

Megszépült Nyírő Réka

Az Isten markából kinőtt, Maros parti város főterére is, amely vásártérnek annak idején akkora volt, hogy ott a székely atyafik bizton törleszthették a kiváltságaikkal járó ököradót - így lett oda Székelyvásárhely - sokáig a szabaddá lett népek szeretett atyja vigyázott. Egy hatalmas ember szobra nem lehet kicsi, hát éveken át olyan is került, nem is egy, aki a nevében ott rendet tartson. De kiderült, hogy akinek a nevében rendezkednek, egy bűnös idegen, nincs, mit keresnie ott; s mind készíthette a jó nevű művészeti iskola legtehetségesebb növendéke a szobor köpenyére a gombokat: a világ jótevőjének kikiáltott Joszif Viszáronovicsot gombostól a főtér alsó feléről is, ahol különben továbbra is hátból kapta volna a vizet árasztó, keleti szél; egy szép napon eltakarították.