Gergely Tamás paródiái

Flaskának a fejére szarnak*

Flaska azt megszokta, hogy a víz a nyakába hullik, amikor esik, olyan az egész, mintha a csatornát a plafononon keresztül vezették volna végig, s az eltörik. De most… valami barna képlékeny anyag csöpögött, az emeletről egy lyukon keresztül, ami eddig nem tűnt fel neki.
Egyenesen a fejére.
Letette erre a flaskát a kezéből, biztos helyre, hogy legalább azt ne érje az áldás, s a homlokához nyúlt, mert már a csurgott lefele az a valami. Orrához vitte, megszagolta, rájött, hogy szarnak rá.

Azt is megszokta, hogy az iskolában szarnak a véleményére, választáson pedig már nem vett részt, még a kommunálison se, de hogy ennyire konkrétan, az mégis meglepte.
Fent volt diákja lakott, aki biztosította arról, hogy még abban a kurva betonházban is demokrácia van, vagyis õ arra szarik, amire akar. Vagy akire.
”Dehát az lecsöpög rám”, ellenkezett Flaska, teljesen fölöslegesen, még ki is röhögték: ”Fel nem is csöpöghet, a gravitáció miatt, tanár úr, maga tanította nekünk, most ne adja a hülyét!”
Mit tehetett volna Flaska, lecsoszogott szépen az odujába, majd felemelte a butykosát.

Flaskát megróják

Flaska előbb azt hitte, kopogtatnak, kissé el volt szédülve a palack tartalmától, ebéd után ugyanis sziesztázni szokott, megszívja a butykost más szóval. Már indult is nyitni a lakásajtót, amikor egyre erősödni hallotta a kopogtatást, valaki vagy valakik egyenesen döngették az ajtaját.
”Ég a ház? Figyelmeztetnek?”, gondolta Flaska, s az ablakot nézte, hogy ott esetleg kiogorjon.
Hanem ha döngették, nem ököllel, hanem kalapáccsal meg vésővel, s nem döngettek, hanem róttak. Divatba jött nagyon a rovásírás még azon a Isten háta mögötti városkában is, sőt, főként ottan, Flaska már a szemetes kukán is rovásírást fedezett fel.
”Nocsak! – gondolta. –Mindennek eljön az ideje.”
Kinyitotta az ajtót, két fiatal rögtön elkapta: ”Rováncsolni fogunk, Tata!” Az egyik a fejét fogta meg hátulról, hogy a homloka szilárdan álljon, a másik meg négy betűt vésett bele: két egymáson álló ”x”-szel kezdõdött, a ”h”-val. Egy stilizált székkel folytatódott, szék oldalnézetbõl, ”szék” helyett akár ”lépcsõt” is mondhatna. Az volt az ”ü”.
Hanem a harmadik jel fájt, az valóban fájt neki. A lelkének. Mert bár az ”ly”-os jének is volt rovásírásos jele, egy elliptikus óra, mely mindig nyolcat mutat, azok ott a felakasztott kapát vagyis az egyes számot vésték oda, mintha a ”hülye” helyett ”hüjé”-t írtak volna.
”Semmit sem tanultak tőlem -, gondolta Flaska, aki foglalkozását tekintve magyar szakos tanár volt -, a ’rováncsolt’ égvilágán semmit.

Flaska felesége

Egy számára ismeretlen nő állt az ajtóban.
”Mivel szolgálhatok?”, kérdezte.
”Ne marháskodj, Lajos, a feleséged vagyok…”, mondta az ismeretlen, azzal elkapta Flaska fejét, mintha az egy flaska lenne, nyálas puszit cuppantott a homlokára, majd bebújt a hóna alatt az előszobába és átöltözött.
Flaska be akart előbb mutatkozni, de rájött, hogy nincs értelme, ha úgyis a felesége az illető. De mert udvarias szokott lenni a vendégeivel, elővett két poharat, a flaska elő volt készítve. Majd töltött.


*Paródiák Zsidó Ferenc Laska Lajosára