Farkas Szabolcs prózái

Az én komám

Az én komám ejszen a legérdekesebb ember a zegész világon. Ha kell, dógozik es mint az állat, s ha kell, s ha nem, a görcs es fogja egyvégbe, s evégett a bódogtalanság marad az ő egyelten állandó tulajdonsága. 
A múltkor elmentünk asszonyt keresni neki, met feszt sóhajtozott, s búsult otthon, mint Borsos Anti lova. Pedig háza ez akkora vót, mint egy kétemeletes blokk, érted-e, de olyan mocsok vót bent, hogy ejszen a disznyók künt jobb helyen laktak. Egy biztos, bent nem bírták vóna azt a nagy mocskosságot.

Node, elmentünk asszonyt keresni a komámnak, valahova Csíkszereda mellé, met arrafelé ajánlottak egy ügyibevaló menyecskét nekije, s hogy fel vót aljzva, egy-kettőre béfogtuk a lovakot, s mentünk es, met hosszú vót az út. Az enyim az asszony min nézett nagy, kiguvadt szemekkel, ne búsulj, mondom, met visszajövök, Puffogós Rózsikám. Node, hogy közeledtünk Csík felé, az idő es egy kicsit megereszkedett, s akkorán kezdett mennydörögni az ég, hogy azt hittük, menten ránk szakad.
Ez nem jó jel, aszongya komám, ez nem jó. Én nem mondtam semmit, de mihelyst béértünk abba a faluba, s megláttuk azt az asszonyt, én tudtam, itt rossz idők fognak jönni. S hogy az asszony mind ámbolygott felénk, mint az anyátlan bornyú a hegyen, a komám hírtelen a kalapjához kapott, s jógyorsan elkezdett velem kiabálni. Nehogy megállj te, aszongya, eppe most agyvérzést kapok. Most már nincs amit csinálni, mondom, itt vagyunk,  el kell vinni, lesz ami lesz, leghamarabb valakinek oda adod. 
Pedig olyan hevesen integetett az a fehérnépecske, teli vót élettel érted-e, csak eppeg az vót a gond vele, hogy az ilyent általában könnyebb átal ugrani, mint kikerülni, s le merem fogadni akármibe, hogy amikor megszületett, az orvos vót az első, aki felsírt, s nem pedig az az asszony. 
 No, ilyen az én komám, s az ő szerencséje.                                                      
De osztán csak megtartotta érted-e azt az asszonyt, met erőssen jól főzött, s mosott es rea, s valamicskét takarítgatott es, met most már inkább hasonlított egy tyúkpajtára, mint egy nagy disznyóólra az a ház. De ez mind nem vót elég érted-e, met egyik alkalommal ültek ketten az ágyon, s a komám mind ette, rácskálta a fogpiszkálót a szájába, s az asszonya ott mind beszélt, pofázott neki valamit, de a komámot egyátalán nem érdekelte, s hogy mondjon valamit, ki akarta köpni a fogpiszkálót, s ember, olyant köpött egyet, hogy az a szálka egyenesen az asszony szájába kötött ki. Na, ott vót osztán ajtó, s pofacsapkodás olyan, hogy még a vakolat es lehullott a falról ember. 
Bolond egy komám van.
De várjál, met nem csak bolond, hanem még bátor es, s nem es akármilyen, met neki még ez es csak a balszerencséjére jár rea érted-e. Vagy öt esztendővel ezelőtt kitervelte, hogy a pékségből, ahol dolgozik, elcsent néhány kenyeret, hogy legyen a rokonoknak es, s otthonra es amit enni, met az asszony kettő helyett es tud fogyasztani. S hogy a dolog jobban, s gyorsabban mennyen, elhívta az egyik bigfic barátját, Barna Bercit, s ketten indultak el kenyeret lopni. De ez a Berci amilyen hülye vót, jött a rendőr az utca végitől, s ez úgy meg’jedt, hogy egy az egybe elfutott onnét érted-e, s a komám a kert másik feléről nyugodtan csak nyújtotta átal a kenyeret, s mivel mélynövésű vót szegény, látni nem látta, hogy ki veszi átal a kenyereket, csak azt, hogy egy nagy mancs átal nyúl, s elveszi tőle
Egyszer csak a rendőr es megszólalt, s aszongya, na, van-e még belőle, s a komám erre, nagy bátran, hogy ejszen már több nincs, met ami itt vót, azt mind elpirítottuk.  Na, s osztán kenyerestűl, mindenestűl bévitték az rendőrségre, s bévezették egy szobába, ahol más nem vót, csak egy csempe. Ott hagyták egyedül érted-e, s mire visszajöttek, ez az okos komám majdnem az összes kenyeret bépakolta a csempébe. Nem kapott nagy büntetést, de később nagy híre lett, hogy a rendőrségen úgy eldugult a csempe a sok penészes kenyer miatt, hogy oda bé egyátalán nem lehetett gyújtani, s a rendőrők mind fagytak oda az asztalhoz. 


Dolgozni veszélyes dolog

Dolgozni nagyon es veszélyes dolog, ezt tudjátok meg, met ha az ember csak eccer es nem figyel oda, hogy mit csinál, s akkor már a baj meg es van történve. 
A múltkor es, min hordtuk itt Marosfőn a szenet a vagonnyal a sötétréti bányától. A patrony külön kiöntötte, hogy legalább tíz vagony szént el kell szállítani onnót. Estefelé alig maradt valami szén a bányánál, s hogy szürkülődött, úgy gondoltuk, hogy ejszen jobb lenne sietni egy kicsit. S az öreg udvarmester ott min koslatott a szén mellett, s hogy szürkület vót, abba a fekete ballony kabátba észre se lehetett venni, hogy valaki ott min szedi a csihányt. 
Koszti gyorsan bészökött a daruba, érted-e, s gyorsan elkezdé felmarkolni a szenet, s hát ember, a jó öreg udvarmestert, az Attilát, csihányostól s ballonyotól s mindenestül szépen belémerte a kupába, s azzal a szenet belé a vagonyba. Egyszer az öreg jajjgat ott fenn, s közbe a patrony es megérkezett, érted-e, s hogy, hogy nem, meghallotta Attilát, s egyből kérdezte es tőlem, hogy há ki jajjgat ott fenn, há mondom, meg vagy-e bolondulva, ki jajjgasson te? Lépünk fel ember, s hát Attila bá, a jó öreg ott min kalimpál, a lábia a levegőbe, s hanyigálja essze-vissza érted-e. Na, s azzal gyorsan elkaptuk a lábait, s kihúztok onnét, nehogy még nagyobb baja legyen nekije. 
Csudák csudájára, semmi baja nem lett az öregnek, met még viccelődni es vót kedve a szénnel, csak a pofája lett fekete. Nade, tudd meg, hogy ijedségből elég vót, met ha azt akkor valaki meglátta vóna, egy az egybe tették vóna ránk a karperecet. A patrony es erőssen megjedt, met még az este meglátogatta az öreget, s flekkenyt, s pálinkát, s mindent vitt nekije, nehogy bolondot kapjon az öreg, s valakinek béáruljon münköt. 
S a patrony, Péter Sandu, tudod-e, ő vót az Atyaúristen ott a bánya udvaron, s vótak azok a régi százlejesek, azok kötegbe vótak nála a ládában. Annyi vót a pénze, mint a forgács, bazdmeg. Na, mindegy na, csak azt akartam ezzel mondani, hogy ennek a Sandunak van egy felesége, akit egyvégbe megcsal, s én ezt már régóta tudom, csak nem akarok én ilyenbe belé mártózni, nem akartam én semmilyen hürmürt csinálni ott a familijába. Nade, elég az hozza, hogy annak a Sandu feleséginek van egy barátnéja, s annak van egy öccse, aki agyilag nem ér egy sapka csihányt se, érted-e. 
Na, s az a gyermek valahol Szentgyörgy mellett lakott, s meg akarta látogatni a húgát, aki Toplicán honolt. De hiába indult el, érted-e, met amilyen szépeszű vót, a vonatról valahol félúton leszállott, s a vonat ügyesen elment. Jött valami pénzes ember, s az elvitte valamelyik rokonához szolgálni a fiút. Eltelt egy esztendő, eltelt kettő, s még mindég nem vót megkerülve. A húga egy hónapig nap mint nap a rendőrséget járta ember, met a rendőrök  azt hitték, hogy megelégelte az öccse folytonos bódogtalanságát, s elfődelte valahova. 
Mi történt, s mi nem, egyszer jött egy rákosi ember, s megmondta, hogy hol van ez a szépeszű Tárzán. Ott min magyarázta nekik, hogy oda s oda kell menni. Nagy vót a máklávájsz ember, met akkorán kiabáltak, hogy az egész Hargita belé zengett, de szerencsére gondját viselték annak a szépeszű gyermeknek, s még pénzt es adtak neki, s így elsimult a dolog. De vigyázni kell érted-e, s a szépeszű embereket, s a munkát kerülni kell, met azok veszélyes dolgok. 


Hitvány egy emberek vannak…

Én mondom komám, a mai emberek mind meg vannak bolondulva, egyenesen bódogtalanok érted-e. S métt es mondom ezt? Azétt, met lopnak, csalnak, s hazudnak, többet, mint münk fiatal korunkba. 
A múltkor es, ülök a lépcsőn ember, szürkületbe, s hallom, hogy valami motoszkál hátul az udvaron. Meg kell nézzem, mondom, hátha valaki eltévesztette a házszámot, s a mű vécénkbe akar szarni. Menyek hátra ember, s hát látom, hogy egy zsák szökik átal a kerten. Mintha csak a szemem káprázott vóna. De nem vót azzal semmi baj, s hogy hátra értem, hát atyám, egyből meglett a szökdöső zsák mikéntje. Valaki addig szökdösött a zsákkal, hogy az összes tyúkot megmenesztette. Csak kapnálak el, mondom, met akkor felszentelnélek nefé. 
Hitvány egy emberek vannak.
Ott van az a Kulcsár Jani es, az a nagy traktorista. Olyanokot hazudik, hogy Délhegybe még a fák es meghajolnak derekba. Aszongya nekem, hogy azt se tudom mi az a traktor, nemhogy vezessem, s hogy ő egész életébe vezetett, s annyi pénzt nem tudnék adni neki, amennyi kilométert ő lenyomott. Mennyel te picok, mondtam neki, én lükvercbe többet vezettem, mint te előre, s annyi traktort tönkre tettél, hogy ha azokot mind el kéne ásni, egész életedbe áshatnád a gödrököt. De mit lehessen tenni, hitvány egy emberek vannak.
S még Hencegő Dénesről nem es beszéltem neked. Ismerem én, mondja komám, hallottam a fiáról, nagy birkózó. Valahol Amerikában van most es. Dénes es nagy birkózó vót, mondom, nagy bokszos, met sokszor megbirkózott az itallal, s legtöbbször lent es maradt. Komám röhögött, de tudta, hogy így van, met Dénes, a nagy birkózós fejivel, úgy szerette az italt, mint a macska a meleg tejet. 
Na, s ott van Vadász Feri es, olyanokat vadászik, hogy még álmába sem lő olyan állatokat. Aszongya múltkor, mikor voltak azok a Gazdanapok Alfaluban, hogy ő csakis vadkanokra vadászik már évek óta. Két hete es lőtt egyet, s majdnem az életébe került, met alig tudta elészedni a puskáját, olyan hirtelen jött az a vad. Nagy vót a közönsége, sokan hallgatták Ferit, de én tudtam, hogy hazugság amit mond, s szóvá es tettem ott, mindenki előtt. Hallode-e te, mondom, ezt nekem a múltkor es mesélted, de én nem így emlékszek erre. Nem baknyúl vót az, amit lőttél? Na, erre aztán akkora röhögés, rikácsolás lett, hogy talán még Újfaluban es hallani lehetett. Vadász Ferinek a pofája kiveresedett, s úgy eltűnt onnat, mint a kámfor. De hát, én mit csináljak, hitvány egy emberek vannak.