Adorjáni Panna prózája

Nekem mindegy, hogy mi van, csak legyen már valami

Nekem mindegy, hogy mi van, csak legyen már valami, váljanak el, vagy én mehessek el, vagy béküljenek ki, nem érdekel, de ne kelljen egész nap azt nézzem, ahogy eszik egymást, megőrülök tőlük, megőrülök akkor is, ha egy szót nem szólnak egymáshoz, ha éppen kibékültek vagy fegyverszünetet tartanak, akkor is azonnal jön, hogy ordítsak, ahogy rájuk nézek, ahogy megérzem apám lépteit,

ahogy hallom anyám köhintését, ahogy finnyásan vonul végig a házban, hallom a veszekedést akkor is, ha síri csönd van, csörömpölnek a tányérok, csattannak a pofonok, mert ilyen is van, hogy anyám leken egyet valakinek, nem apámnak, hanem nekem, a férjedet üssed, szerettem volna az arcába ordítani, de ehelyett elszorult a torkom, berohantam a szobámba, magamra zártam az ajtót, és eldöntöttem, hogy az ablakon mászok ki és tűnök el egyszer és mindenkorra, és elüt az első autó, és meghalok, és akkor majd bánhatjátok, rohadékok, hogy olyan szar önző disznók vagytok, hogy csak egymást bírjátok enni, és le se szarjátok, hogy mi van velem vagy a húgommal, vagy egyáltalán, de inkább elővettem egy üveg gint a bugyijaim közül, még szilveszterről maradt meg és eldugtam, tudtam, hogy egyszer kelleni fog, és leittam magam, és rá is gyújtottam, és anyám dörömbölt az ajtón, érezte a füstöt meg minden, egy idő után már bőgött és mondta, hogy szeret, és hogy bocsássak meg neki, és hogy azonnal nyissam ki, mert ha nem, hívja a rendőrséget, de én inkább betettem Mozart Rekviemjét, és olyan hangosan hallgattam, amennyire hangosan kiabált anyám, és ittam tovább a gint, és szívtam az egyik cigit a másik után, és arra gondoltam, hogy soha többé nem nyitom ki az ajtót, soha többé nem akarom anyámat látni, sem apámat, sem senkit, soha többé a büdös kurva életben, és vártam a Lacrimosa tételt, mert annál mindig tudok sírni, vártam a Lacrimosát, hogy a torkomat szorító feszültség felengedjen, a gin nem segített, és a cigi sem, de legalább anyám feladta az ajtónál, bömbölve elment, és hallottam, ahogy megint összevesz apámmal valamin, most pont rajtam, apám gúnyosan beszél vele, a zene miatt nem hallom, hogy mit mond, de a gúny így is kihallatszik, és aztán anyám is elvonul, kizárja apámat a hálójukból, apám nem bömböl az ajtó előtt, mint anyám az enyém előtt, hanem szó nélkül elmegy otthonról, ezt már a húgom mondta, aki kábé pont ekkor érkezik haza, konstatálja, hogy minden rendben van, majd bevonul a szobájába, ő nem zárja be, mert oda nem megy be senki, mert a húgom nem pofázik vissza, mint én, ezért a húgom nem kap taslit és nem kell ordibálóznia az anyjával, mint nekem, a húgom csendben marad, ők tudják, minek nekünk is beleszólni, mondja, ha kérdőre vonom, szóval leszarja, ő a felnőttebb közülünk, tudom, de én akkor is beleőrülök ebbe a faszságba, ebbe a családba, ebbe a házasságba, este mindenki a saját szobájába zárkózva pityereg, végre elérkezik a Lacrimosa, bőgök, elég hamar abbahagyom, de legalább már nem szorít a torkomban az a valami, és eléggé berúgtam a gintől ahhoz, hogy el tudjak aludni, pedig csak fél kilenc van kábé, de mindegy, minél hamarabb véget ér ez a nap, annál jobb, apám nem jön haza, ezért éjszaka többször is hallani anyám lépteit, ahogy a recsegő padlón fel-alá járkál és sír, halkan és gurgulázva sír, mint egy gyermek, leül a padlóra, majd feláll, tovább járkál, majd visszamegy a hálóba, befekszik az ágyba, és kábé tíz percig fekszik, most ott sír, a párnába fúrja az arcát, és egész éjszaka ez megy, és lassan meglazulnak a szobák ajtaján a zárak, ha apa nincs itthon, senki nem tud aludni, a húgom megy ki először, anyámat ott találja félájultan a nappali közepén, apám ingében és bugyiban, és elkezdi simogatni az arcát, ettől anyám elkezd még jobban sírni, és tudom, hogy azért sír, mert azt akarja, hogy én is kimenjek, hogy én is simogassam az arcát, és hogy megsajnáljam, és hogy megbocsássak neki azért, amiért mérgében felpofozott, pedig nem rám, hanem apámra volt ideges, tudom, hogy azt akarja, hogy kimenjek, de nem akarom ilyen könnyen megadni magam, bár már kikattintottam nagy csendesen a zárat, és én is ott ülök a szobám közepén, és én sem aludtam egy szempillantásnyit sem, anyám pedig sír némán és hosszú könnyekkel a húgom ölében a nagyszoba padlóján, és várnak engem meg az apámat, és irigyelem az apámat, amiért kibírja, hogy ne jöjjön vissza, pedig biztos ő is hallja a sírást, bárhol is van, hallania kell, de ő mégis kibírja, és egész éjszaka bünteti anyámat azért, amiért tönkrement a kapcsolatuk, irigyelem és gyűlölöm egyszerre, gyűlölöm, mert nagyon hasonlítok rá, mert nincs, aki jobban értene, mert nincs, aki jobban értené őt, és ezért nincs, aki jobban haragudna rá azért, amiért ilyen gyáva fasz, amiért ilyen megátalkodott csaló, és ezért aztán kimegyek nagy csendben, és némán leülök én is a nappali recsegő padlójára, anyám hallja a lépteimet, kicsit távolabb ülök le, ő tovább sír, de most már minden rendben van, mert itt vagyok, mert itt vagyunk mind a hárman, és akkor egy idő után odajön hozzám és megölel, és bocsánatot kér, és hallom a hangjában az őszinteséget és megbocsátok neki a pofonért és apáért és mindenért, előre is megbocsátok és megígérem magamnak, hogy bölcsebb leszek, olyan bölcs, mint a húgom, és akkor így ülünk a sötétségben a nagyszobában, anyámon apám inge és egy bugyi, rajtam a barátom pólója és egy bugyi, a húgomon szívecskés pizsama, és várjuk apámat, és így alszunk el, félredőlve ültünkben, és hajnalban, amikor apám besompolyog a házba, ott találja a lányokat a padlón, sósra sírt arccal, békésen aluszkálva, és megfog és egyenkét a karjába vesz, és egyenként ágyba visz mindannyiunkat, és jól betakargat és puszit ad a homlokunkra, és utoljára anyát viszi be a hálóba, sokáig suttognak ilyenkor, anya még sír egy kicsit, aztán apa is sír, majd elcsendesül a ház, csak a háló recseg még mindig, ütemesen ringatózva, mintha az egész ágyat rángatná a megbocsátás.


(http://www.hargitakiado.ro/cikk.php?a=MTkyNA)