Farkas Szabolcs kisprózái

Betegség, rossz idő

Mindenétt ejszen az a rossz idő vót a hibás, met van vagy öt napja es annak, hogy úgy elkezdett fájni a jobb lábam, hogy azt hittem, megbolondulok belé. Nem vót mit csináljak, s az asszony es mind ette a fejemet, hát elmentem orvoshoz, nézzék szeg meg, hogy mi a ménkű ütött a lábamba.
Bémentem a korházba, mocsok egy szag ütte meg az orromat ember, de valahogy csak kibírtam, hanem hát mihelyst megérkezett az orvos-akinek látszatra olyan nyaka, s feje vót, hogy mindinkább egy hórihorgas kémény jutott az eszembe-, egyből megkérdezte, hogy mi az én panaszom, milyen bajom van nekem.

Há, mondom, doktor úr, az az én bajom, hogy nem tudok menni, úgy fáj a lábam. S erre aszongya a doktor, hát akkor hogy jött ide. Jó,jó, mondom, jönni tudok, csak menni nem, olyan rosszul viselkedik a jobb lábam. Erre az orvos elröhögte magát, s aszongya, megvizsgáljuk, ne se törődjék.
Na, mondom- mialatt valami gép alá bé fektetett-, rea férne az asszonyra es egy vizsgálat, met mostanába’ egyvégbe csak nyüvegel, s én úgy gondolom, hogy ez valamiféle belső eredeztetésű probléma lehet, amit csak az orvosok tudnak kigyógyítani. Erre az orvos aszongya, hogy, hát vigyem el egyet a tengerre nyaralni, met lehet, hogy valami olyan  baja van.  Há, mondom, ez nem es lenne olyan rossz ötlet, csak az a baj érti-e, hogy az asszony még úszni es tud, s ez akkor így nekem semmiképp se lenne kedvező.  Node, erre mégjobban elkezdett röhögni érted-e, s ez úgy felnyomta ja pompát az agyamba, hogyha akkor el nem takarodik egy másik szobába megnézni a lábamot, egy az egybe megüttem vóna. 
Na, s egyszer csak jön az orvos, s azt kérdi nagy peckesen tőlem, hogy, Pali bácsi, maga babonás-e, há mondom,  én nem fiam, egy cseppet se. Az jó, aszongya, met hanemegyéb hónaptól csak bal lábbal kelhet fel.  Egy faszt,mondom,  met aztán ez nekem es elég vót, met nekem ilyen bajom nincs s nem es lesz , s nekem te itt ne mind röhögj essze-vissza, met a fennvalóra mondom, úgy megrakom a fejedet, hogy otthon reád se ismernek majd. A doktor megszeppent, s én azzal felálltam, s úgy kijöttem onnót, hogy azóta a lábam még meg se nyekkent a fájdalomtól.

Nekem barátnőm es vót…

Én mindig es társas lény vótam. Nekem a beszéddel soha nem volt bajom. Igaz, vót mikor sokat mondtam, s esztelenséget, de vót olyan es, hogy évekig emlegették a szavaimat. Nade, ez azétt fontos, hiába es kacagsz most engemet kicsi komám, met akkoriba ja beszédes férfiakot szerették a lányok. Én beszélni es tudtam, s barátnőm es vót. Hejj, de nem es egy, essze bújtunk esténként, s olyant…aludtunk, hogy még a vége es felkandarodott.
Egyszer ember, úgy alakult, hogy essze jöttem egy jó menyecskével itt Szárhegy mellől. Egy cseppet idősebb vót nálam, de hát a jó bort se frissibe igyák éted-e. No, s úgy alakult, hogy én pont ott vótam a nőnél, s reggel hallom ember, hogy valaki ott min csattogtatja, feszítgeti ja zajtót, mintha bé akarna törni, ember, elfogott a gondolat, ki a hájdermenkő lehet ilyenkor.  Odaléptem gyorsan a zajtóhoz, s megnyitottam. Ki vagy, kérdem, s mit keresel itt, s hát ember, jött ki a zasszony a fürdőből, ő a lányom, aszongya, bémutatom, most jött haza ja zegyetemről.  Azt hittem a pofám leszakad ember, nekem nyű nem kell a fejemre, s fel es ment a pompa bennem rendesen, met az aszony úgy megjed te, hogy elkezdett nekem essze-vissza  hazugdosni, nem es bírtam sokáig ezt, megfogtam az állát, ne szivi, mondom, nekem itt te ne magyarázz, s azzal két nagy pofot lesiritettem, s többet duma nem vót, azóta nem es láttam, de nem es akarom. 
S ott vót a másik, eppe csak hogy találkoztunk, másnap má jött es nálunk. Mondom, várjál ember, met egyszer én kell mennyek nálatok, s nem te hezzánk, met ha mégegyszer ide jössz, úgy ruglak segbe, hogy hazáig repülsz. Anyámnak tetszett a nő, met ott min mondott a fejibe, megrakta minden hülyeséggel, hogy ő nagy modell lesz, vagy micsoda, de tudd meg, hogy az vót a zutolsó csepp a pohárba,  met én meg  mondtam neki, szivi, te ilyen fejjel hol akarsz modellkedni, s avval elcsendesedett, s szépen elviharzott töllünk, s többet vissza se jött. De nem es baj, met kinek hiányzik egy seggberugás, met nekem nem az bíztos.
Nade, a zutolsó, az rendesen kitépte a szívemet, értede? Tudod-e mit jelent ez? Megfogta s szerte szakította ember.  Pedig én mindig es rendes vótam hezza. Vittem neki finom dzsemet s zakuszkát ajándékba, s erre ő ott hagyott. De ne se törődj érted-e, met akkora orra vót, mint a Marosfői kolostor kilincs, csak éjjel lehetett kimenni vele az útra. S hiába röhögsz itt rajtam kicsi komám, hogy ilyen s olyan csúf vagyok, met nekem még barátnőm es vót. 

Ez a mesterség se nekem való...

Sokmindent csináltam én életembe, s naggyát nem es bántam meg, de azétt vótak olyan dógok, amiket meg nem repetálnék a világ összes kincsiétt se. 
Emlékszem, az első munkám egy pékségbe kezdődött, anyám nem es tudott róla ember, csak később derült ki, amikor mán kezdtem erőssen későn hazamenegetni.  Egyszer meg es elégelte érted-e, pedig  akkor akartam elmondani nekije. Menyek bé az ajtón ember, a két cipó a hónom alatt, hol vótál, aszongya anyám, s azzal a nagy pofot siritette es le nekem, de akkorát, hogy a két finom cipó egy az egybe kirepült a hónom alól. 
Na, sosztán elkerültem cirkulásnak értede, vót egy munkatársam, Fülöpnek hívták, az egyfolytába részeg vót, minden nap elmondta legalább ötször, hogy te ember, egy liter bort legalább meg kell inni egy nap. Na, mondom neki, ha én most meg kéne igyak egy üveg bort, akkor az agyam ki es szökne  ebbe a melegbe, egyszer jó bódogtalan vagy hé.
Na, s addig min bódogtalankodott a cirkulánál, hogy kétszer egymás után jól megcsiptette a kezemet ember, azt hittem leszakad a karom. Nem sok tartotta, hogy átal ne mennyek, s kirugjam a csizmából. Közbe a patrony es megérkezett, s látta minn es áll a helyzet, meg es kérdezte Fülöptől, ittál-e te, én igen, aszongya, bé vagyok má baszva. Erre a patrony fellobbant, meglódította érted-e, s a gallérjától fogva úgy kipakolta az udvarról, hogy többet arrafelé nem láttam.
Nehéz vót hé megindulni dógozni akkoriba, sokáig vissza sírtam azt az időt, amikor még csak azokot a finom Mihaela rajfilmeket nézegettük, semmire nem vót gondunk, egyszer fájin egy élet vót hejj. 

Jóska barátom

Vót nekem egy jó barátom, úgy hítták Jóska, de meghótt szegény, van ennek már ejszen vagy öt esztendeje es. Furfangos, eszes ember vót érted-e, egyfolytába ja hülyeség járt a zeszibe. Vót neki egy szamara, s avval min járt fel s le a mezőre s a városba es. Node, elég aˇ hezza, hogy egyszer csak úgy vitte az útja, hogy bé kellett mennyen a városba, de az a szamár akkora egy szamár vót, hogy egyfolytába akkor jött rea a szarhatnék, amikor a központba ért vele. Úgy es történt érted-e, met a szamár esszeszarta a központon az aszfaltot, s nyomba jött es a rendőr nagy mérgesen, mondtam én má magának Jóska bátyám, hogy elveszem a szamarát, ha oda szarik hova nem kéne. Erre nagy hegykén aszongya az öreg, hogy, vegye kend hát, úgyse vót még rendőr vejem. 
Furfangos egy ember vót ez a Jóska barátom.
De ez nem vót elég érted-e, met esmen úgy került, hogy bé kellett mennyen a városba, s esmen oda szart a szamár a központ közepibe, de akkor már váltott es az esze az öregnek, met gyorsan kifogta a szamarat, s mire a rendőr oda ért, szépen felhajtotta a szekerre, s átal vette a rudat, s kezdte húzni magával a göncölt.  A rendőr má majdnem fel vót robbanva a dühtől érted-e, mire oda ért. El es kezdett kiabálni az öreggel rendesen. Megmondtam, hogy elveszem a szamarát Jóska bácsi, s most meg es teszem, aszongya, de erre az öreg szép nyugodalmason felmutatott a szekerre, beszéljen a gazdával, s azzal tovább ment. 
Hóbortos egy ember vót ez a Jóska barátom.