Farkas Szabolcs regényrészlete

Bíborszín alkonyat

Prológus

Proper Kórház, Charleston, Nyugat Virginia

Négy falból épül a ház, ami tény és való. Susan Cole most egy olyan épület falai között ébredt, ahová még soha sem járt és nem is kívánkozott. Ahogyan próbálta kinyitott szemeit, látszólag a körülötte lévő emberek sokasága a félelem hatását keltette benne.
- Kezd magához térni.- mondta egy női hang.

Susan szemeit mintha köd lepte volna el, alig látott valamit……de ahogyan kezdett kitisztulni látása, észrevette, hogy szülei állnak őrszemet mellette.
- Hol vagyok?- kérdezte kissé kábultan.
- Kórházban, lányom.- mondta az anyja, szemeit könny borította el- Már azt hittük, hogy sosem ébredsz fel…
Susan ugyan hallotta édesanyja szavait, de mégis másfele terelődtek gondolatai. Hogyan kerültem én ide? Mi történt velem? Ekkor édesapja puha kézfogását érezte a karján.
- Hogy érzed magad, kislányom? - kérdezte, hangjából a mérhetetlen aggodalom bontakozott ki.
- Egy kicsit fáj a fejem… meg a vállam. - mondta Susan és próbált egy kis mosolyt erőltetni, hogy ne keltsen még nagyobb aggodalmat szüleiben. Közben a szobát pásztázta, a fehér falak a félelem érzését keltették benne. A szobában terjengő fertőtlenítő szaga mindinkább arra késztette, hogy feltegye azt a kérdést, ami mindenre megadja a választ. Úgy érezte, nem várhat tovább, anyja fele fordult, majd így szólt:
-Mi történt velem?
- Tudod, kislányom…- kezdett bele az anyja, de ösztönei azt sugallták, hogy jobb lenne, ha ezzel a válasszal várna egy kicsit. -. fáradtnak látszol, hagynunk kellene, hogy pihend ki magad. Miután jobban érzed magad, mindent elmondunk.- fejezte be végül.
- Nem! Nem vagyok fáradt anya!- szólalt Susan, érezte, hogy a feszültség egyre jobban kitör belőle. Érezte, hogy valami komoly dolog történt…
- Anya-szólalt meg végül nyugodtabban-kérlek, mond el mi történt-, Kérlek!
- Rendben van - szólalt meg végül, majd egy hatalmas levegővétel után kimondta:- Autóbalesetet szenvedtél.
Tudta, hogy nem kellett volna elmondania, de sosem tudott ellenállni lánya könyörgésének.
- Autóbalesetet? Mégis...mégis…milyen…- kérdezett rá hírtelen Susan, de ahogyan elhangzott a kérdés, azonnal minden megvilágosodott. Uramisten! Pusztító tűzként hasított bele a valóság. Tudta mi történt vele. Szemei könnyel teltek meg. Végső erejével próbált felülni az ágyból, zihálva ragadta meg az ágy karfáit, majd sikoltozni kezdett.
-Paul!

Első fejezet

Springs Gold, Wooden megye, Nyugat Virginia, augusztus közepe, péntek, napnyugta.

A vöröstölgy és juharfák zöld tengere horizonttól horizontig nyúlik a haragos égbolt alatt. Amikor a szél feltámad, a fák úgy susognak, mintha élnének. Ha a szél elcsendesedik, a fák is elhallgatnak. A fák közt utak vágnak keletről nyugatra és északról délre, ezek középpontjában terül el a kertváros. Vidám, színes épületek tömörülnek össze a területen, aztán lassacskán ritkulni kezdenek, egymástól egyre távolabb álló házak, majd a fatelepek, aztán egy résnyi üresség, utána meg a nagyvilág. Charleston és Cabell megye. Az aljnövényzettel szegélyezett patak dél felől folyik be, majd a város jobb felén folytatódik nyugat fele. Délen meg az Appalachien gerincvonulata helyezkedik el.
A hőmérséklet 30 celsuis volt, ami igen meglepő, mivel az átlagos nyári hőmérséklet 19-26 celsius között ingadozik, de mivel a domborzat igen változatos, így az időjárás is változó területenként.
A távolban, az északi horizonton forró szárazvillámok cikáznak némán. A tájra lassan leszáll az alkony, a narancsos ég fokozatosan vérvörösre vált. A városban pislákolva életre kelnek a tucatnyi utcalámpák.
Egy piros Dodge Neon hajtott végig a földúton délről a város felé, a vörös tölgyek tengeréből. A fényszórók belehasítanak az egyre mélyülő sötétségbe. Jack O’Connell épp a műszerfal gombjain igazított valamit, és hálát adott, hogy hideg levegő szivárog a szellőzőből. Megtapogatta kézfejével a rácsait, rohamosan áramlott a hideg levegő. Azután feltekerte az ablakot, elég volt ebből a rohadt melegből. Úgy áradt be az autóba, mintha a kályhából áradt volna, és a kocsi is megtelt a késő nyári Springs Gold-i illatokkal, a föld és az akácfák illatával is. Látta, hogy a sasok hol magasba emelkednek, hol lecsapnak a horizonton vonagló nap vörös korongja fölött.
Ocsmány dögök, gondolta O’Connell, vetett egy pillantást az ülésen heverő térképre. Ha szerencséje van, majd nagy segítséget fog nyújtani a srácoknak.
Lassított, és újból felnézett az égen kirajzolódó barna, kopasz sasokra. Nyaktól felfele fehér színben pompáztak. Miért vannak ennyire begyújtva? Lekanyarodott a földútról, és ráfordult a számos aszfalttal borított autóút egyikére. A forgalom ilyenkor már nem volt zsúfolt, alig látni pár kocsit az úton. Gyengéd mozdulattal, kérges kezével megvakargatta borostáját. Már éppen eleget halogatta a kitűnő tervezést, sóhajtott egy nagyot, majd bele taposott a gázba.
Az európai telepesek megérkezése előtt a vidéket az Adena indián törzsek lakták, akik különböző sípokat használtak az ünnepségeiken, faragott köveket készítettek dísznek, égetett agyag tálakat használtak és fejlett kohászatot is kifejlesztettek maguknak.
Bányászták a szenet, amit fűtésre is használtak… régészeti feltárások arra engednek következtetni, hogy az erdei sátorban lakó indiánokkal szemben, ők kezdetleges házakban éltek. Igazi földművelő emberek voltak, komoly, nagy területes gazdálkodást folytattak a falvaik körül. Tökféléket, napraforgót, árpát, babféléket is termeltek, háziasítottak vadpulykát, kutyákat és egyéb háziállatokat tartottak.
Komoly vadászó törzsek voltak.
Mint majdnem mindenki, Springs Gold-ban, O’Connell is fakitermelő családból származott, legalább is déd nagyszülei fakitermelők voltak, ezért is döntött úgy, hogy családjával visszaköltözik szülővárosába.
Régen cégváros volt Springs Gold.
Nyugat Virginia az egyik leggazdagabb hely a világon karszt bauxitban, így a bányászat igen fontos szerepet játszik az állam gazdaságában. Ergo, az egyik legfontosabb erőforrás a szénbányászat volt. A villamos energiát széntüzelésű erőművekből nyerik az itteni emberek. Jó néhány baleset történt már, hol emberi mulasztás, hol pedig a természet vad erői vetettek véget egy-egy emberi életnek. O’Connell már hallott nagyon csúfos balesetekről, de mégis az igazság az volt, hogy nem tudta volna máshol elképzelni az életét visszavonulása után, mint Springs Gold-ban.
Korábban a térségben üzemelő bányák nagy része mára bezárt, és a fakitermelés és fa feldolgozóipar jelentősége is csökkent, így az üzemek is egyre csökkentek, az akkori munkások már megöregedtek, kiszálltak, a fiatalabbak is nagyobb városba költöztek, így az itteni városi lakosság fokozatosan apadt, a tizenötezer fős lakosság tizenkétezerre csökkent az utóbbi négy évben, és az egyre sűrűsödő erdő is tele volt elhagyatott faházakkal.
A favázas épületek üres ablakkeretei úgy meredtek a semmibe a tölgyfák között, mint a halott szemek. O’Connell mégis rendben tartotta erdei nyaralóját, nem mintha szerette volna a Springs Gold-i erdőt, de a környezet és a friss levegő nagyon kellemes volt.

Tizedik fejezet

Richmond területi iroda, FBI

A két FBI ügynök most olyan mereven ült a székében, mint két elítélt, akik a halálbüntetést várják. Viszont nem volt halálbüntetés, csak az igazgató irodájában voltak.
Fontos! Stanley Farrell különleges ügynök csak ennyit tudott az ügyről. Mellette Scott Brown ült, aki egyben a társa is volt. Sok ügyet megoldottak együtt, és valószínűleg a mostani is közös munka lesz.
Az igazgató velük szemben ült, csak egy mahagóni íróasztal választotta el őket egymástól. Merev és szúrós volt a tekintete. Szemöldöke éppen olyan szürke volt, mint haja. Fekete szeme félelmet keltett mindenkiben.
David Hollohan igazgató.

Kis idő elteltével benyitott a titkárnő, majd átadta főnökének a kért leporellót, és távozott.
Nos uraim-kezdett bele az igazgató, majd lapozott az iratok között- a férfi fedőneve ‘’Lopakodó’’. Nyugalmazott tengerészgyalogos-altábornagy, és tucatnyi kitüntetést kapott, a szolgálataiért. Viszont most… minden jel arra utal, hogy rossz fát tett a tűzre.
Mit történt uram?-kérdezte Stanley. Az igazgató nagyot sóhajtott, majd bele kezdett.
Államtitkokat szivárogtatott ki pénzért. …-az igazgató hatásszünetet tartott, majd folytatta- Hadi stratégia terveket és az újonnan kifejlesztett katonai és más biológiai fegyverek tervrajzait. A CIA emberei szerint terroristasejteknek szivárogtatta ki, melyek Bin Laden szervezeteihez tartoztak, ami azt jelenti, hogy a tervrajzok már a terroristák kezében lehetnek. Hatalmas veszteség számunkra.
A két ügynök egymásra nézett.
- Uraim, az önök feladata elkapni és behozni ezt az emigránst! – mondta az igazgató, majd átadta a nyitott leporellót Stanleynek.
A ‘’Lopakodó’’ apja harcolt a Koreai háborúban, az ötvenes években, és ott is halt meg. Medal of Honor kitüntetésben részesült a tucatnyi kitűntetés mellett.
Ez emlékezetes volt…- kapta fel fejét Scott ügynök- a hidegháború első fegyveres konfliktusa.
Stanley mintha ezt meg sem hallotta volna, olvasott tovább.
Ez a férfi viszont az Afganisztáni háborúban harcolt utoljára a csapatával együtt.-az ügynök felvonta szemöldökét- három éve nyugdíjazták.
És még egyéb dolgok… erről maguknak nem kell tudniuk.
Öt bíborszív kitüntetést kapott a hősiességéért. 1990-ben szolgálati érdemérem és többszörös kitüntetés a csapata kiépítéséért és azok eredményéért a háborúban.
És mi ezt az embert kell elkapnunk?
- Stanley ügynök, ahogyan azt ön is tudja, az Al-Kaida terrorszervezet és oldalhajtásai terjeszkednek-Hollohan igazgató megköszörülte torkát, majd folytatta- újjáépítik önmagukat. Afganisztánban felszámoltuk a szervezet jó részét és a hozzá kapcsolódó csoportokat, azonban újra kiépítik állásaikat Pakisztánban, Jemenben valamint Afrika szarván. És a kiszivárogtatott tervek nagyon veszélyesek, tudnak lenni, ha rossz kezekbe kerülnek. A terroriszták számára ez nagy előrelépést jelent.
A két ügynök bólintott. A pozíciójuk az FBI-nál a terrorelhárítás volt.
- Felháborító, hogy egy ilyen köztiszteletben álló személy, mint ez a férfi, a legendás ’’Lopakodó’’ árulja el az országot. Az életét áldozta volna a hazáért, most meg több millió ember esne áldozatául a konokságának. Ebből nagy botrány lenne, ha az ország polgárai tudomást szereznének. Megrendülne a belénk vetett hitük- már ha egyáltalán volt nekik-sőt mi több, megkérdőjeleznék a munkánkat.
- Tehát, most már önök is tudják, hogy mi forog kockán…menjenek és kapják el!
- Parancsára, uram. - mondta Scott ügynök.
Az igazgató intett kezével, hogy távozhatnak, és a két ügynök elhagyta az irodát.