Petrozsényi Nagy Pál

Petrozsényi Nagy Pál

Erdélyi könnyek

Dr. Beranda Pál főszerkesztő – betűzte a Nagy Ember ajtaján. Nagy? Inkább kicsi.Vékony kar, csapott vállak, feje szinte nyak nélkül domborodott elő, amitől kissé gnómszerűen hatott.
– Tessék! – villantotta Kischre ravaszkás szemeit.
– Kisch Ervin vagyok... khm.... izé... Erdélyből.

Petrozsényi Nagy Pál prózája

Én, Arthur Clarke Montgomery

Egy amatőr tollforgató elmélkedései a fürdőkádban

Igen, fürdőkádban, és igenis elmélkedek, mert nem mindenki áriázik ám a habokban. Van, aki telefonál, szeretkezik (persze ehhez már nagyobbacska kád szükséges), továbbá: felvágja az ereit, zenét hallgat, iszogat. Én pillanatnyilag elmélkedek, amiből akár novella is lehet, ha úgy alakul. Mindenesetre kikészítettem a tollamat, tudniillik engem gyakran éppen ilyenkor szokott megszállni a szentlélek. Alkohol nélkül, mert az én ihletem az andalító meleg, nem tüzes víz fokozza. Ez tapasztalati tény, amit mindjárt be is bizonyítok.

Ahol az angyalok muzsikálnak

Úgy esett, mintha dézsából öntenék. A szikkadt talaj szomjasan itta magába a sóvárgott nedvességet, a bokrok, fák, virágok felélénkülve hajladoztak a friss szélben. A román–magyar határ mentén magas termetű férfi botorkált.  Éjfél körül vágott neki a határnak. Egyszer elesett, ezt követően minden minden lépés, a legkisebb mozdulat is fájdalommal töltötte el. A szél arcába fújta az esőt, s így még kevesebbet látott a koromsötétben. Hopp, egy fa! Kimerülten sántított a terebélyes fatörzshöz. Alatta pajeszes, zömök legény üldögélt.

Nyúl a bokorban

Reggel kilenc óra. Ilyentájt még a népszerű Szabadidő Központ is meglehetősen kihalt. Alig lézeng valaki, csupán három-négy srác és két felnőtt kacérkodik a sápadt nappal.
– Splendid! (Káprázatos!) – lélegzett fel a köpcös a naturista strandon. – Ez a levegő…!
A másik, vállas. hasas férfi, bosszankodva tűnődött. Mindketten erdélyiek voltak. A köpcös brassói, a hasas kolozsvári.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

Ismerkedés a világgal*

(részlet egy önéletrajzi regényből)

A napvilágot először 1942 jan. 14-én láttam meg egy patinás kolozsvári kórházban. Születé-sem körülményeire és az utána következő egy évre nem emlékszem. Nem is tudom, élt-e va-laha a földön olyan ember, aki ilyen korai időszakra is emlékezne, annak ellenére, hogy a DNS-ünk minden emléket megőriz. Még azt is, amit nem is magunk, hanem az ük szüleink ük szülei éltek át valaha. Az én legkorábbi emlékeim is kb. csak ahhoz az időhöz fűződnek, amikor már megtanultam járni valahogy. Nem volt könnyű, annyi szent, meg nem is igen sze-rettem, de melyik gyerek szeret tipegni, amikor bárhova eljuthat az anya vagy apa ölében is, nem igaz?

A szuplinitorok hónapja

Feltételezem, többé-kevésbé ismerik a magyar tanügyi szaktanácsadókat. De vajon a románt ismerik-e? Nem? Akkor tüstént bemutatok egyet, méghozzá munka közben, hadd lássuk, hogy izzad, dolgozik egy román kollega. Helyszín: Nagyvárad. Időpont: augusztus, a szuplinitorok kinevezésének hónapja.

Kolbász

Ott hevert egy parki padon félig becsomagolva, jó fűszeres, fokhagymás kolbász, ahogy a magyar ember szereti. Lehetett vagy húsz deka. Valaki ott felejtette, vagy szándékosan hagyta ott, ki tudja? A járókelők jöttek-mentek, ügyet se vetettek rá. Illetve mégis, egy öreg, olyan nyugdíjas-forma, meglehetősen kopott, horgas orrú, kezében öblös kosár tele üres üvegekkel.

Borcsa, a műköszörűs

A hírneves főszerkesztő elégedetten feszített a vadonatúj fotelben. Szemével újra meg újra végigcirógatta az elegáns íróasztalt, a süppedő szőnyeget és azt a két, ugyancsak új csendéle-tet, amit a lap fennállásának huszonötödik évfordulójára kapott.
– Borcsa Aurel – jelentette be a csinos, platinaszőke titkárnő. – Bukarestből…
–Engedje be!

Új világ

Kopogtattak.
– Tessék! – kapta fel a fejét a hírneves főszerkesztő, éppen kávézott, s ilyenkor nem szeret-te, ha zavarják.
Fáradt tekintetű ember lépett a szobába.
– Elnézést a zavarásért. A főszerkesztő elvtársat keresem.
– Parancsoljon, én vagyok.
– Bárány – mutatkozott be sután a váratlan látogató. – Bárány Béla, kérem tisztelettel.
– Harsányi. Milyen ügyben keres?
– Hogy milyen ügyben? Hát… izé… hogy is mondjam…?

Sprechen Sie Deutsch?

Hunyady nagyon szerette az idegen nyelveket. Félreértés ne essék: nem Hunyady Jenő, a hírneves matematikus, sem Sándor, Bródy Sándor fia. A mi Hunyadynk egyszerű magyartanár volt egy Hunyad megyei kisvárosban. Magas, rendkívül mozgékony fiatalember, szemei nagyok hosszú szempillákkal, de hosszú volt az orra meg a karja is, úgyhogy akár Hosszúnak vagy Nagynak is nevezhették volna.

Subscribe to this RSS feed