Véres szárnyverések

Amikor a zuhanás után legelőször magához tért, mintha a világ vége közeledne, úgy recsegtek, inogtak a magányosan gubbasztó villa fölé tornyosuló kanadai nyárfák. A belső szoba nyitva maradt szárnyai csapkodtak, az üvegszilánkok csörömpölve pöckölődtek szét. feje fölött a máskor órákig csodált háromágú csillár gyertyaformájú égővel, most félelmetesem himbálózott, mintha földrengés rázná az épületet.
- Csúnyán káromkodik a szél, zokognak a vecsernyéken mennybe imádkozott halottaink. Jól jegyezd meg, Rebi, ilyen ragyás áprilisi esőcseppeken hull alá az égből a rontás! - visszhangzik valahol az emlékezet legmélyén a nagyanyjától hallott sejtelmes magyarázat. Görcsösen kapkod a levegő után, a szívverése erősen kihagy, galuskára csomósodik szájában az alvadt vérrel keveredő nyál. Mintha karmai nőttek volna a csillárból feléje áradó fénynek, halált érző, orgonáló kutyaként, hosszasan elnyújtva nyöszörögni kezd.

Miért nem lehetek jelen az EMIA-díj átadásánál?
    
Tisztelettel megkérem a díjátadási ünnepségen jelenlévőket, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány tagjait, kuratóriumát, Lőrincz György EMIA-elnököt, minden magyart, aki időt szán e sorok meghallgatására, olvasására: a bevezető sorokat ne tekintsék dicsekvésnek, önmagammal való elteltségnek, hanem valóban a magam mentségére felsorolt indokoknak!