Fábián Judit

Fábián Judit

Fábián Judit versei

Pohár sör – papával

Aranysárga nedűben gyémánt beszédtémák.
Egymással szemben ülünk.
Bámuljuk buborékaink.
Élceink hiperaktív miniballonok szállítják.
Teljes energiával szabadulnak ki/fel.
Szemtengely-torna az állandó mozgás-követés,
elme-wellness a Habban.
Vérkeringésünk tükörképe
poháron keresztül: sörkép- vérkép-térkép.
Kortyok társalgása,
a fáradt szavak sör-habban frissülnek.
Adomák élednek a teli pohárban.
Két sörünkben beszédesek buborékaink.
Egy kis ballonban kiszállhatnék poharamból,
valahová fel, vagy talán le,
akár egy Guinness sör-buborék. *
A nedű: sör-étek,
vagy lassacskán ön-sörét lesz?

* (a híres fekete ír sörben a buborékok más sörökkel ellentétben lefelé szállnak)

Fábián Judit versei

Egy átlagos nap

Helyettem ugrálnak
egymás mellé tett monitorok tetején
fák virgonc gallyai.
Nintendóznak.
Irodai székemből figyelem őket
az ablakon át.
Szedentáris szieszta, nem vidámít.
Két madár is a képernyők tetején ugrál,
gally akadálypályán.

Minden szél-himbálta ágon ott egy-egy gondom,
rájuk aggattam munka közben,
hogy gondolkodjam gondtalan.
Sorra visszadobálja őket a szél.

Fábián Judit versei

Vonatfülkében

Reflektorfénybe került, milliónyi
levegőben poroszkáló porszem
a vonatfülkében.
Nap-lupé növeli ijesztőre őket,
a három alvó utas nyitott szájába tévednek lustán,
horkolással hintáznak.
A mindenhová beférkőző orrfacsaró vécébűz
az utazók álmában vájkál, alvó arcokat torzít.
Cipőket paskol ütemesen
a szemetesből kiborult pillepalack-halmaz,
talpak szívnak be kiöntött kávé-maradékot.

Fábián Judit versei

Szavak 

Otthonról hazafelé este hétkor,
mennem kell, gyorsan hazaűz a tél
szüleimtől; kinn gallynak mormol a szél,
benn anyám mond egy sztorit a múltról.

Áttetsző, kis tálkába ételt készít,
és fagyálló szavakat az útra,
a Jég közben a Körös vizét sújtja,
s a hó lassan tájlelket fehérít.

Fábián Judit novellái

Lakat a pókhálón

 A fásszín piros teteje elsápadt a naplemente kimerült sugaraitól. 
 Dorka ügyesen mászott fel a fáskamra mellett álló farakáson az alacsonynak korántsem mondható tetőre, könnyedén, otthoni papucsban. Barna haján vörösen kapott életre a vérszegény lemenő nap egy-egy szívósabb fénycsóvája. 
 Lekuporodott a cserepekre, kezében egy angol szószedettel. 
 Amikor csak megtehette, és az időjárás is kedvében járt, ide jött fel tanulni, vagy épp csak olvasgatni. 
 A fáskamra fölött terebélyes, öreg almafa koronája kíváncsiskodott, lenn pedig a közös udvarban lakó öregasszony, Boris néni, akit minden érdekelt, ami a házban zajlik. 

Fábián Judit versei

Buborékban tavasz

Szappanbuborékot szelidít egy gyermek
tüdő-erő cérnán,
gömbbe tavaszt lehel, szivárvány-húrt penget
kis lurkóként, véznán.

Forgásban lecsiszolt szín-játék az Egész,
minden kis lét-fázist
megél a buborék, nem óvatos, merész,
a fényen hintázik.

A zsúfolt szobában hegycsúcsok a tárgyak,
ablak felé halad
a kicsi gömb, s mert a zárt színek kivágynak,
létrejön a tavasz.

Subscribe to this RSS feed