A szajkó

– Kerestél – csengeti vissza volt férjét a nő. – Vezettem.
– Igen, gondoltam. Meg akartam kérdezni, otthon vagy-e még, mert rájöttem, hogy nálad a macskaketrec.
A macskaszállító ketrec vándorol a gyerekek két otthona között. A városban négy macskát sodort el tőlük a sors, saját macskáját a nő évente egyszer viszi oltani, mindig januárban. A műanyag, jól záródó, könnyen hordozható láda az újállat-logisztika alapvető tartozéka. 
– Janka fogott egy szép madarat, nem tudjuk, miben tartsuk. 

Fehér kavicsok 

egy boldog szerelem története

A csoda

Én vagyok a hollós csoda. A hollós csodalány. A csárda és tábor tulajdonosai minden érkező vendégnek elmondják, hogy ez a holló, amelyik ilyen alacsonyan száll, nem akármilyen holló, hanem az ő vendégük. Talán még arra is büszkék lennének, hogy a reggelihez tálalt sajtjukat eszi. De erre később visszatérek.
A csárda lejjebb van, az út mentén. Mennyire is? Olyan száz méterre. A távolságokat az középiskolai sprinttávhoz mérem, gimnázium alatt rögzült, mennyi a harminc méter. Végül filozófiából érettségiztem, nem tornából, mert nem szerettem a hosszútávfutást. Ma nagyobb gondot okozna a barlanghasonlatot értelmezni, mint lefutni ezer métert, vagy mennyi volt a kötelező. Így, visszanézve nem sok, akkor kínzásnak tűnt. Mert időre kérték. Az idő nem volt jó. Ugorjunk. Az iskolai tornaóra nem tartozott a kedvenceim közé, gyakrabban menstruáltam, mint most. Most egyáltalán, ha ezt vesszük. Nem, nem a menopauza, szívem. Addig még van. Sok. Belegondolni is rossz, mennyi. 

Pista bácsi*

Sötét. Röviden a mérlegre morran, majd oson a konyhába, fel ne ébressze az alvó kislányt, aki az elmúlt két hétben, apjával kirándulva, több nagyvárosban járt, mint ő idén összesen.
Negyed nyolckor hátizsákot vesz, letámasztja a kerti tó mellé. A pallón melegíti az ízületeket, ne fájjon a futás. Szilva lábát vizsgálja. Most nem nyalja, nem bajlódik vele.
Előző délután hazaérve látja, a kárpáti juhász a bal lábát nyalogatja, vakarja óvatosan. Dupla fattyúköröm rajta, a kisebbik ujjon a karom elnőtt, visszakunkorodott, mint a kos szarva, sérti a lábujjat.