SZÁRNYAS ISTENNŐ
(Skrzydlata bogini)
A horizont fölött szállok,
az ég, a föld s a tenger határán.
Nem félek.
Nem vagyok madár, nem töröm össze a szárnyam.
Nem hagy el az erőm, átszelem a térségeket.
Karddal vágom ketté a gordiuszi csomókat,
a hétköznapi dolgoktól megszabadulok.
Átlátszó vagyok, el nem kapnak soha.
A nevem Niké.
Mikor – akkor,
mindenki
megmérte magának
az időt:
egy másodperccel
sem többet,
egy másodperccel
sem kevesebbet,
pontosan
annyit
amennyit az élet
órája
mutatott.
Meg kell hágni, nincs mese.
Mit, mit, a rudakat, mondja nagyon is idegesen a ceremóniamester, mert vannak tökkelütöttek, aki nem értik a játék (azért annál több), a verseny lényegét. Lehet, csak én értem pontosan, hogy nemsokára izgalmas rúdmászásnak leszünk tanúi. Rúdmászás? Na, jó, legyen az, de tudom, egészséges lokálpatriotizmusomra való tekintettel percig sem lenne részemről kekeckedés, ha azt mondanám, nem is rúd, hanem oszlopmászásra készülnek a legények, akiben van ilyen hajlandóság. Kérem tisztelettel, a rúd nem azonos az oszloppal, itt semmibe van véve a múlt, a közös történelem. Jobb, ha nem is mondom el Kálmán bátyámnak.