Kéket kékért címmel jelent meg nemrég Demeter Szilárd regénye az Irodalmi Jelen Kiadónál. Hogy mit művelnek a szereplők írás közben és ez az írás miként zajlik, mi lehet az összefüggés a székelyek és az ógörögök között, és hogy létezik-e a lólábú asszony, arról a könyv kapcsán beszélgettünk a szerzővel.

– A Kéket kékért gerincét a 2001-ben megjelent Tempetőfi naplója című novelláskötetben található írások adják. Mikor döntötte el, milyen indíttatásra, hogy ezeket egy egységes történetté gyúrja össze?

– A negyvenedik születésnapom közeledtén (még mindig borzasztó kimondani ezt a számot, innen kezdve úgy érzi az ember, hogy minden nap ajándék) azon gondolkodtam, mivel tudnám meglepni a szeretteimet. Akkor jutott eszembe a „nem létező könyv”, vagyis hogy összerendezem egy kötetbe eddig megjelent irodalmi munkáimat. És hát nagyon hülyén nézett ki két kisregény mellett egy rakás novella.

Megszépült Nyírő Réka

Az Isten markából kinőtt, Maros parti város főterére is, amely vásártérnek annak idején akkora volt, hogy ott a székely atyafik bizton törleszthették a kiváltságaikkal járó ököradót - így lett oda Székelyvásárhely - sokáig a szabaddá lett népek szeretett atyja vigyázott. Egy hatalmas ember szobra nem lehet kicsi, hát éveken át olyan is került, nem is egy, aki a nevében ott rendet tartson. De kiderült, hogy akinek a nevében rendezkednek, egy bűnös idegen, nincs, mit keresnie ott; s mind készíthette a jó nevű művészeti iskola legtehetségesebb növendéke a szobor köpenyére a gombokat: a világ jótevőjének kikiáltott Joszif Viszáronovicsot gombostól a főtér alsó feléről is, ahol különben továbbra is hátból kapta volna a vizet árasztó, keleti szél; egy szép napon eltakarították.