Komája jött a hírrel, hogy a földönkívüliek tartják fogva bolygónk lakóit. Olvasta valahol. Ők határozzák meg, mit csinálunk.
Vadmalac elgondolkozott ezen. Majd kis idő múlva arra kérte a komáját, emelje fel a bal karját.

Cseke Gabinak

Vadmalac megszólalni sem tudott, de komája kimondta kerek perc, hogy ez cenzúra. Ő így fejezte ki a nemtetszését. Csalódását, amiért a mesterét félretolták. Mert az történt: Vadmalac előbb azt hitte, leragasztották a száját, de nem. Mindössze elhúzták előle a mikrofont.

Előbb az óévet mutatták, vagyis azt, ami éppen múlik el. Vörös üvegre volt festve az évszám, lámpával hátulról megvilágítva. A lámpa tulajdonképpen egy doboz belsejében, s a dobozt éjfélkor megfordították. Akkor, amikor a templomban a harangozást elkezdték. Nagy ribillió támadt abban a percben: a templom a kultúrház közekében, és voltak, akik rakétát lőttek fel, kisebb tűzijáték kerekedett ki belőle, hangoskodás követte mindenik kilövést.

Hogyan lett Vásárhely újra magyar?

   Hallgatom a P2, a svéd Bartók műsorát, egyenes adás Bukarestből, az egyik ráadás Tiberiu Olah szerzeménye. A svéd bemondó számára ismeretlen zeneszerző, be is ismeri, én viszont nem azért voltam újságíró Romániában, hogy kapásból vagyis amíg a telefon kapcsol, meg ne tudnék fogalmazni fél szócikkelyt. Mondom a műsorvezető asszisztensének, mi a helyzet Tiberiu Olah-val, vagyis Oláh Tiborral, két várost említek: Bukarestet meg Marosvásárhelyt, ez utóbbinak a kettős nevét mondom, amit nem ért meg. Kis történelemlecke következik, hogy magyar volt, de román lett – a zeneszám végén már viszont is hallom a magyarázatom, persze a történelemre botfülű svéd átírásban, mely szerint ma Târgu Mureş magyar város. Bosszankodom előbb, hogy kifordították, amit mondtam, telefonálni akarok újból, de aztán legyintek… legyen Marosvásárhely egy napra, utoljára újra magyar…

A magyar költészet napja alkalmából Cseke Gábor szerkesztésében Első versem címmel antológia jelent meg a a Magyar Elektronikus Könyvtárban és a KáféFőnix internetes magazinban. Ennek kapcsán (is) faggattuk a szerkesztőt, de természetesen más, régebbi irodalmi "ügyek" is terítékre kerültek.

- Érdekes ötlet ez az Első versem-antológia. Miért volt rá szükség? Amiért Goethének is a kis négysorosai tűnnek érdekesebbeknek manapság, vagy…?

- Szükség nem az Első versem-re volt, hanem az ötletre. Ötletre mindig szükség van. De hogy a kérdésnél maradjak: négysoros és első vers között nem igazán látom az összefüggést, még ha Goethéről is lenne szó. A félszáz válaszból gondolom szépen kitetszik, hogy a költő emberek mindenféle verssel képesek kopogtatni az irodalom ajtaján, de ezek csak nagyon ritkán lesznek remekművek.

Sugárút címmel új kulturális folyóirat indult Szatmáron. Ennek részleteiről faggattuk a szerkesztőket.

- Sugárút… Honnan a cím? Az én fülemben úgy hangzik, mintha a hatvanas évekből kölcsönöztétek volna, akkor volt a divatban a Neon meg a Szputnyik, Rakéta…?

- Végh Balázs Béla: Az évtized megegyezik, akkor alakult ki Szatmárnémeti leghosszabb utcája, a központtól az állomásig, és a Sugárút nevet kapta. Mi olyan nevet választottunk, amely szatmári kötődésű.
Jánk Károly: Természetesen több címötlet is felmerült, a Sugárút és a Szatmári Műhely között ingadoztunk, majd ötvöztük a kettőt: Sugárút. Szatmári Műhely.

- A napokban kaptam a hírt a Facebookon keresztül, hogy megjelent/létezik egy Mesterek és hagyományok című interjúköteted. Az Ahogy a sors hozta című MEK-publikációd jutott eszembe, hogy bár főként költőként tartunk téged számon, jelenik meg tőled más is, szeretném hát, ha leltárt készítenénk, hogy az olvasó könnyebben igazodjon el eddigi munkásságodban… Kérdem tehát: teljes a lista, ha ezeket a címeket említem: Versek antológiákban: Fagyöngy, Erdélyi és csángó költészet, 101 vers Brassóról, A füvesasszony – versek, Fulgur Kiadó, 1993, A mérleg hava – versek, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2013, Napló, versek, MEK, 2014, Ahogy a sors hozta, oral history, csángók, 2014? 2015? Mesterek és hagyományok, interjúk, 2015? Kérdés ez is: Minek tartod magad: költőnek, költőnek és újságírónak? Magyar értelmiséginek, aki ma is többek szerepét kell felvállalja?

- Folytatom az előbbi listát: Ahogy a sors hozta – interjúk, emlékezések, karcolatok – Pastel Kiadó Brassó, 2015, Szembeúszás – versek – Etnous Kiadó, Brassó, 2015, Látlelet – versek – Etnous Kiadó – Brassó – 2015; Mesterek és hagyományok – interjúk – Etnous Kiadó, Brassó, 2015.
Ami a “munkásságomat” illeti… tudomásom szerint csak a magam szerepét vállaltam-vállalom fel, s azt is amolyan szabadidős-foglalkozás modorában, mivel újságírás ide, költészet tova, a kenyérkeresés még mindig betolakszik az első helyre.

- A kérdező bajban van, ugyanis azt hiszi, belülről ismeri novelláid világát, s minthogy mindent tudni vél, inkább csak igazolást keres az állításaira. Elintézheted tehát két ”igen”-nel és három ”nem”-mel a válaszadást, viszont ahol gondolod, hogy helye van, ne sajnáld a szót.  Ugye, jól tudja a kérdező, hogy novelláid “Tündérországa” megegyezik azzal a földdel, amit egy másik író ”Tündérkert”-nek nevezett?

- Igen. Nem is lehetne más, ezt ismerem.

- Ugye, a város, amelyik novelláidban központi helyet foglal el, az a város, amelyiknek nemcsak a vasútállomása volt egy másik, hanem a buszállomása is: a központ közelében mûködött, s a vendéglőt a megálló tövében egykor Szabó Károlynak nevezték?

- Igen.

– Legszívesebben azzal kezdeném a mailinterjút, hogy megkérdezem, milyen színű a székely virág? De hát nem ismerjük egymást személyesen, nem tudom, mennyire örvendene az én nyers humoromnak, úgyhogy kezdjük a kötettel (Fent a csúcson, lent a mélyben, Magyar Elektronikus Könyvtár, szerkesztő: Cseke Gábor): jól tudom, hogy ez az első elektronikus könyve, és a sorban ez az ötödik gyűjteménye?

– A humornak mindig örülök, akár nyers, akár finomkodó, akár kajánkodó, mert a szellemi készenlét csalhatatlan jele. Ha valaki menet közben elhagyja a humorérzékét, vagy a derűre való képessége hagyja el őt és csupán növekvő sértődékenységét cipeli magával, akkor két lehetősége marad: közép- vagy kelet-európai politikus válik belőle, netán meghasonlott ember. (A kettő, persze, nem zárja ki egymást.) Ami a székely virágot illeti, az körülbelül olyan lehet, mint a székely gólya.

Flaskának a fejére szarnak*

Flaska azt megszokta, hogy a víz a nyakába hullik, amikor esik, olyan az egész, mintha a csatornát a plafononon keresztül vezették volna végig, s az eltörik. De most… valami barna képlékeny anyag csöpögött, az emeletről egy lyukon keresztül, ami eddig nem tűnt fel neki.
Egyenesen a fejére.
Letette erre a flaskát a kezéből, biztos helyre, hogy legalább azt ne érje az áldás, s a homlokához nyúlt, mert már a csurgott lefele az a valami. Orrához vitte, megszagolta, rájött, hogy szarnak rá.