Tanulmányok

Exkurzus Székely Jánosról

Markó Béla mondja valahol, hogy Székely János rendkívül merev volt, ápolt, elegáns, pontos, konzervatív – váratlanul mégis meglepte az embert, például azzal, hogy bejelentette, a költészet halott. Ezt híres 1973-as, előadásként elhangzott esszéjében cselekedte, melyben kifejtette, a költészet elvesztette funkcióját, nem azért születik már, amiért évezredekig, ha van vers, az csak egy halott forma kitöltése, megjelenési formája – költészet nincs, ahogy nincs népballada, bár a néprajzosok találnak még egyet-kettőt ilyen-olyan eldugott vidékeken, bontotta ki még jobban gondolatát Kántor Lajosnak írt válaszában, aki természetesen zokon vette, hogy valaki ilyeneket állít.

Hetet egy csapásra!

Hogy az ezredforduló óta eltelt tizenhat évben melyik volt az a hat kortárs magyar szépirodalmi könyv, amelyeket kiemelnék a többi közül…?  Hűha! Amikor megkaptam a felkérést a budapesti Hitel folyóirattól, a hideg is kirázott. Mert – mit ad Isten! – a levél aközben érkezett, hogy készülő kritikakötetem kéziratával pepecseltem, melybe 24 kortárs magyar prózaíró 2000 után írt műveit veszem számba. 24 – és ez csak a próza! –, namármost, ebből én hogy válasszak ki hármat? Lírával pedig kevesebbet foglalkoztam, ott azért vagyok gondban.  Szóval, hálátlan egy feladat! Aztán gondolkodtam egy sort, és rájöttem, hogy a fontos feladatok mindig hálátlanok…, és nekiláttam.

Tűnődés a magyar színjátszás bölcsőjénél

A színház a felvilágosodás korában világi szószékké, szónoki emelvénnyé vált. A kor írói felismerték, hogy a művészi igazság eszméje és a társadalmi igazságosság eszménye között megfelelés van; hogy a művészi igazság értékes fegyver lehet egy elfogadhatóbb, emberibb világért folytatott küzdelemben. A mi színházi kultúránk jócskán elmaradt a Nyugaté mögött, aminek több oka is volt, legfontosabb tán az a körülmény, hogy Magyarországon, jelesül Erdélyben abban az időben még hiányzott a városi polgárság, a nemesség életformája (a vidéki élet) pedig nem kedvezett a színháznak, a színjátszásnak.

Székelyország: szerelmes földrajz

Erdővidék

Rejtélyesnek tűnő, de biztos törvények alapján működő metafizikai erők gondoskodnak arról, hogy minden korban feltűnjön, és az éppen üresen álló pályára lépjen egy olyan személyiség, akiben egy vidék, egy korszak, néha az egész nemzet energiái, karizmái sűrűsödnek össze, aki, engedelmeskedve a parancsnak, elfoglalja helyét bolygórendszerünkben. Ilyen személy volt a 19. század végén és a 20. század elején Benedek Elek (1859–1929), Erdővidék emblematikus alakja. A híres axiómát Kovács László írta le róla nekrológban, 1929-ben: „Benedek Elek sokkal több és nagyobb, mint a  művei.”

Bréda Ferencről

A szerző mint mű. Egy lehetséges létmód alapvonalai

Mottó I: „Deviezi, François, deviezi!” – Ion Vartic
Mottó II: „A whore, a whore, my kingdom for a whore” – Oroszlánszínű Richárd

Nehéz személyiségétől eltekintve írni Bréda munkásságáról. Élet és mű úgy kapcsolódik össze, hogy tulajdonképpen sohasem akart különválni. Bréda úgy maradt meg mesterlegénynek, hogy az idők során a legény jelző mégiscsak lekopott róla, a mester pedig valahogy megmaradt, sajátos, erdélyi pontosító jelzőként. Mert a mester itt nem irodalomtörténeti elhelyezést jelent, ahogy korábban az „urak”, Fodor úr, Bajor úr, majd a „bácsik” esetében – Szilágyi Pista bácsi, Király Laci bácsi esetében sem így működött.
Bréda azonban egyedül van e jelzővel, amely az epiteton ornans és a cognomen között helyezkedik el. E közöttiség, avagy sehol sem levés, alapjaiban határozza meg Bréda műveinek recepcióját – és ebben, elsősorban két okból, maga a szerző a ludas.

„A számoló lélek léte”*

Az emlékezés a kortárs erdélyi irodalomban*

"A múlt szökőár, és a zárlatig
előre tolja bábjaim.”
(Balla Zsófia: Kolozsvár)[1]

„arra a helyre álltam, ahol kislánykoromban Apámmal és Anyámmal fényképezkedtünk”[2] (Cs. Gyimesi Éva)

Balla Zsófia Kolozsvár című verse a Látó folyóirat 2012. májusi számában jelent meg, s majd a periodika nívódíjas verse is lett. A Kolozsvár az emlékezés tematikáját, a múlt játékba hozását tudva Balla Zsófia híres és vélhetően legtöbbet tárgyalt PaterNoster című versével mutat rokonságot, jóllehet a 2012-es évben publikált mű szerkezetileg nem olyan szabdalt, s ennek tekintetében nem említhető talán az a fajta bonyolultság, amelyet a PaterNoster esetében még a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon is fontosnak tart megemlíteni.[3] 

Kovács András Ferencről

„Mintha egész életemben egyetlen könyvet, egyetlen költeményt írnék…”

A Múzsák különös kegyeltjeként és Magyar Orpheuszként számon tartott Weöres Sándornak műfaji-hangnembeli változatosságban, alaki-formai gazdagságban, nyelvi leleményben és csillámló játékosságban is méltó utódja Kovács András Ferenc, aki elsősorban költő, de esszéírói, műfordítói és szerkesztői munkássága is igen jelentős.