Tanulmányok

Markó Béla kisesszéi

MAGYAR MARKETING
A modern Balassi

Akárcsak általában az irodalom, kétségtelenül változott a költészet is az évszázadok folyamán. Nem tudom, volt-e kezdete, és azt sem hiszem, hogy vége lesz egyszer, de mégsem merem állítani, hogy nyelvi eszközeiben, kifejezésmódjában nem finomult, nem lett bonyolultabb. Vagyis: fejlődött? Igen, olyan értelemben, hogy amit József Attila írt, abban már természetes könnyedséggel benne van Ady Endre küzdelme egy-egy új szókapcsolat elfogadtatásáért, és a maga idejében Ady Endre is magától értetődően építette be verseibe Vajda János vagy Petőfi Sándor leleményeit. Éppen ezért van kronológiája az irodalomnak, és ostobaság lenne tagadni, hogy a mai vers a tegnapi vagy tegnapelőtti szó- és szintagma-téglákból is épül.

A kegyetlen irodalom*

Sigmond István Valaki csenget és A kútbamászó ember c. kötetéről

Sigmond István második novelláskötetének kiadására Papp Ferenctől kér lektori véleményezést a Kriterion Könyvkiadó. Papp Ferenc soraiból kiderül, a kötet nagy része – a tizenöt novellának mintegy fele – már megjelent korábban különböző folyóiratokban, érdemi kritikát így nem is fogalmaz meg lektori véleményezésében. A könyvről nem jelentek meg kritikák, a cenzúra a kötet megjelenése után bezúzatta a példányokat, csupán néhányat sikerül megmenteni. Erről így vall Sigond a Székelyföldben megjelent interjúban:

Peremek és középpontok

Boka László legújabb, idei Ünnepi Könyvhétre megjelent tanulmánykötete* a 20. század első évtizedeinek magyar irodalmával és irodalmi életével foglalkozik. A kötet olyan esettanulmányokat sorjáz, amelyek körültekintő alapossággal vizsgálnak irodalomszociológiai, kultusztörténeti, hálózatelméleti kérdéseket. A kötet nem csupán hézagpótló írásokat tartalmaz egy-egy életművet vagy annak kevéssé ismert szegmenseit, írócsoportosulásokat vizsgálva, de érdekfeszítő, nagyon olvasmányos stílusban tár elénk irodalomtörténeti csemegének számító problémacsokrokat, s kérdez rá látszólag ismert alaptézisekre.

Tamási legkedvesebb regénye

Az Ábel-könyvek hozták Tamási Áron számára a legtöbb sikert és elismerést, de érdekes módon ő mégis inkább a Jégtörő Mátyást tartotta legkedvesebb művének (mivelhogy „Ábel megvan anélkül” is, hogy a legkedvesebbnek mondaná). „Regényeim közül a Jégtörő Mátyás áll hozzám a legközelebb. Abban tudtam leginkább megközelíteni azt, amit mindig szerettem volna megírni”, „amit az életről és a létezésről szerettem volna elmondani” – fejtegeti többször, s hogy ebben sikerült érzése szerint „a világ titkát”, mely „a földet és az eget összetartja és a világot kormányozza”, a legmélyebben kikutatnia.

Krónikás a papírzsákban

Kántor Lajosra emlékezve*

– Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen. Kettős portré(k) Lászlóffy Aladárral. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012 –

Erdély, az erdélyiség, a transzszilván művészet, műveltség anyaországi recepciójának állandó hullámzása közismert. Az eufóriás örömöt rendszerint a recesszió, az eltúlzott apológiát a szürke közömbösség, ellenszenv, vállveregető lebecsülés követte, követi. Ezért fontos, ha Erdély belső erőtereinek szellemi sugársásából születik összefoglaló, értékelő munka. Kántor Lajos, jeles irodalomtörténész, kritikus a kincses város élő, éppen soros lelkiismerete, monográfiát írt egyik kor- és sorstársáról, Lászlóffy Aladárról.

Az erdélyi gondolat

TÖRTÉNELEM ÉS ESZMETÖRTÉNET AZ „ERDÉLYI GONDOLAT” ÉRTELMEZÉSÉHEZ


Reményik Sándor költészete, kritikusi és lapszerkesztői munkássága, kontemplatív személyisége, világnézetét és gondolkodásmódját meghatározó filozófiai-etikai inspirációi történelmi, földrajzi , morális és vallási tényezők által meghatározottak. A történelmi és eszmetörténeti viszonyok elemzése szükséges a „ költői univerzum értelmezéséhez, hogy biztosítva legyen a nemzeti művelődés egységes korpuszából kiszakított erdélyi magyar kultúra hitelessége”. Reményik Sándor alkotói magatartásának megértéséhez tanulmányozni kell az erdélyi magyar-román viszony alakulását a költő életében, ugyanis ez az együttélés történelmünk egyik legizgatóbb kérdése.

Jakabffy, Mikó és monográfiáik

A bánsági magyarság húsz éve Romániában (1939) és a Huszonkét év (1941)

     Jakabffy Elemér (1881–1963) politikai eszméit és tevékenységét, bár az Országos Magyar Pártnak létrejöttétől feloszlatásáig alelnöke, 1928-tól parlamenti képviselője volt, nem pártpolitikai igények és törekvések határozták meg.[1] Ezért, hogy a kisebbségi magyar közösség képviseletét sem olyan alakulatként szemlélte, amely a nemzeti alapú megszerveződés tilalma miatt kényszerűen a romániai pártrendszer egyik alkotórészeként működött, hanem olyan szervezetként, melynek elsőrendű célja a nemzeti önazonosság fenntartása és továbbadása volt. „Szomorú nemzetkisebbségi helyzetünkben vannak napok – mondta 1931-ben –, melyek ünneppé magasztosulnak, mikor egy-egy kultúregyesületünk mutatja élni akarását és tudását.