Sebestyén Péter

Sebestyén Péter

Átjáró

A magunk mögött hagyott karácsonyi ünnepek és az elkezdett újesztendő akaratlanul is megállásra készteti az embert. Ilyenkor visszatekint az eltelt, elrohant, kihasznált, vagy elfecsérelt napokra-hónapokra, ugyanakkor előre is tekint vágyódással és várakozással, terveket sző és szebb jövőt álmodik. Janus, a kétarcú itáliai istenség egyik arcával a múltat fürkészi, másikkal a jövőt kutatja.

Giccs, ami nincs

Vagyis csak látszat. Értéktelen bóvli, gagyi tömegáru. A semmivel felfújt lufi. Sóder. Cucc. De ha birtoklom, ha már nekem is van, menő vagyok. Legyen az korondi bészbollütő, plüssmaci vagy kerti törpe, bőr szerkó az orosz piacról, a legújabb márkás autó vagy kopott farmer, táblagép vagy érintőképernyős ketyere.

Csöndben

Ha még nem tudnánk, milyenek vagyunk, ha nem ismerjük magunkat eléggé, kérdezzük meg az amerikaiakat. Nekik mindenre van válaszuk. Ők nemcsak a patkányokkal, emberekel is kísérleteznek, s egyre érdekesebb, mi több: hajmeresztőbb következetetésekkel rukkolnak elő. Legutóbb  a Virginiai Egyetem kutatócsoportja kért meg több száz egyetemistát arra, menjenek egy dísztelen, alig berendezett szobába, és ott 6-15 percen át merüljenek el gondolataikba, legyenek csendben.

Lőrincz György regényéről

Lőrincz György igazi mesélő. Az erdélyi széppróza nagyjainak nyomában járva ad újabb sodró erejű regényt kezünkbe*. Finoman, tapintattal vezeti olvasóját, miközben oldalról-oldalra tudatosan, mértékkel adagolja a cselekmény bonyolult, és mégis egyszerű történéseit, bontja ki a történet vezérfonalát.

Szakálla volt, kender…

Volt egyszer egy ember… -kezdhetném a mesét a férfiról, akinek szakálla volt, de a mese úgy folytatódna, hogy női hangja volt, csinos női alakkal és frizurával ’fűszerezve’. Amolyan giccses Jézus-arcot hordozott ábrázatja, amely már önmagában is a blaszfémia határát súrolja.  Mert ezt előre kigondolt, megtervezett és „legyártott” Jézus–arcként állították színpadra. De eszembe jut Szenes Iván dala is, amit annak idején Csákányi László énekelt: Állítsátok meg a földet, le akarok szállni róla. Tán van még az égen egy bolygó, ahol a világ még szép és jó…

Négyesfogat*

Mottók:
-Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni. (Mark Twain)
-Annak, hogy költő legyek, semmi más akadálya nincs, csak a verseim…(Paul Verlaine)
-Luther Péter pünkösdi beszédéről: Milyen biztosak a dolgukban! Milyen erőteljesen markolnak bele a Szentírásba. Mintha százezer éve azt tanulták, és egészen kitanulták volna. Én nem tudnék olyan biztosan belemarkolni az igébe, pedig a Szentírás doktora vagyok. Ezek pedig halászok, akik a Szentírást nem is olvasták…
-Amikor prédikálok, a hallgatóval az életéről beszélgetek…(Ernst Lange)
-A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia-írja Gandhi.

Boldogság? Az mi?

"Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm."

-írja Vörösmarty Mihály költőnk a mindannyiunk által ismerős és népszerű versében. És mintha József Attila sorai is erre rímelnének, amint írja kedves Jocójának: libasültet enni, öt forintért kuglert venni, jó ruhában járni-kelni… S a végén megállapítja: „s mert nincs meg e sok jó dolog, azért nem vagyok én boldog.”

Subscribe to this RSS feed