Irodalom és forradalom

Az, hogy a magyar forradalmak (és szabadságharcok) az irodalom világában kialakult „tektonikus” mozgásokkal veszik kezdetüket, hogy azután nem sokkal később ugyancsak az irodalom kényszerüljön tragikus búcsút venni a szinte minden esetben egy idegen hatalom fegyvereivel levert szabadságharc eszményeitől, és nemzetstratégiai küldetéseként őrizze meg az általuk képviselt történelmi ideálokat, szóval mindez nem ritka jelenség a nemzet történetében.

A tudás személyessége

Régóta gondolkozom azon, hogy az irodalomtudomány, a történetírás, a néprajz és a többi „kultúratudomány” miben különbözik alapvetően a természettudományoktól vagy az olyan társadalomtudományoktól, mint a jogtudomány, a közgazdaságtan vagy a szociológia.

Az irodalom és az irodalomtörténész hivatásáról

Az erdélyi magyar irodalom iránt tanúsított figyelem és az iránta vállalt elkötelezettség a mögöttünk lévő két évtizedben alighanem a magyar irodalmi közélet egyik nagy próbája lett. Talán minden más irodalmi kultúránál és tapasztalatnál inkább hívta tanúságtételre azokat, akik fontosnak tartották, hogy megőrizzék irodalmunk hagyományos identitását és hivatástudatát. Irodalmunk ugyanis hosszú évszázadok során mindig a nemzeti közösség védelmezésének és fenntartásának felelősségét vállalta magára, s nem hinném, hogy a mögöttünk lévő emberöltők során több alkalommal is drámai módon megváltozott nemzeti élet ebben a tekintetben felmentene bennünket az elődeink által nem kevés áldozattal vállalt személyes felelősség, az irodalomnak közügyként történő értelmezése alól.

Bánffy Miklós háromrészes regénye, az öt kötetben, közel ezerhétszáz lapon közreadott: Erdélyi történet a romániai magyar irodalom első korszakának legnagyobb szabású elbeszélő vállalkozása. Elkészülése, megjelenése maga is közel egy évtizedet fog át: a Megszámláltattál 1934-ben, az És híjjával találtattál 1937-ben, végül a Darabokra szaggattatol 1940-ben hagyta el Kolozsvárott az Erdélyi Szépmíves Céh nyomdáját. Hatalmas prózai alkotás, nemcsak kivételes terjedelme, hanem epikai anyagának sokrétűsége, a lapjain megvalósuló írói szándék következtében is.

Babits Mihály gazdag munkásságának vizsgálata során viszonylag kevés szó esett arról, hogy a költőt milyen tartalmas kapcsolatok fűzték a trianoni döntés után kibontakozó erdélyi magyar irodalomhoz és ennek keretében Reményik Sándor költészetéhez, illetve arról, hogy a Nyugat irodalmát, legalábbis kezdetben, nem minden ellenérzés nélkül figyelő és kommentáló Reményik milyen odaadást tanúsított Babits költészete iránt. A két költőt megfontolásra érdemes eszmei kapcsolatok fűzték össze, annak ellenére, hogy világképük, politikai nézeteik természetesen erősen eltértek egymástól. Babits a magyar liberális, Reményik a magyar konzervatív tradíciók örököse és képviselője volt, mindemellett az előbbi költő munkásságától sem voltak idegenek a konzervatív eszmék és az utóbbi sem zárkózott el a liberális felfogás elől. Ebben a tekintetben mindketten annak a hagyományos liberális konzervativizmusnak voltak az örökösei, amely a magyar 19. század gondolkodását jellemezte, és amelyet az első világháborút követő eszmei kihívások, érkezzenek ezek akár a jobb-, akár a baloldalról, meghaladottnak nyilvánított és elutasított.

Tanulmánykötet Pomogáts Béla szerkesztésében

A Nyirő József újratemetése kapcsán is kibontakozóban lévő Nyirő-kultuszt szolgálja a Pomogáts Béla által szerkesztett kötet. A szerkesztő szándéka szerint „válogatás róla, illetve műveiből készült tanulmányokból, kritikákból, jegyzetekből”. A kötet ugyanakkor arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy bizony ideje lenne létrehozni egy Nyirő Józseffel foglalkozó irodalomtörténeti monográfiát is. A könyv terjedelme 434 oldal, kiadta a csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó.