Útkeresés köztes pillanat(ok)ban

(A szavak városában, 1974; Sárgaréz évszak, 1977)

Markó Béla visszatérése a politikából az irodalomba, a költészethez a kétezres évek első évtizedének második felében, a politikusi tevékenység helyett a szépírói vállalása hivatásként, az irodalom, a versírás iránti igen mély és régi keletű elköteleződéséből ered. Már tizenhét évesen, tizedikes gimnazista korában (1968-ban), az alig hét évvel idősebb, de már ismert, első kötetét éppen megjelentető Farkas Árpáddal, a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör szerkesztőjével, később a Forrás második nemzedékeként elhíresült írógárda egyik vezéralakjával és Székely Jánossal, a jeles költővel, a marosvásárhelyi Igaz Szó versrovatának már akkor is nagy tekintélyű szerkesztőjével levelezett verseiről, s rövidesen meg is jelentek azok mindkét lapban.

Elhangzott 2008. október 4-én, Gyergyószárhegyen

A „magyar irodalom” szintagma egyes száma feltehetően olyan létező valóságra utal, amiből egy van csupán. Nem magyar irodalmak vannak, egyetlen magyar irodalom van. Miért látszik időnként mégis úgy, mintha több lenne? A magyar irodalom egy-sége, egyetlen volta jelenti-e vajon az egység(esség)ét is? Az elmúlt évtizedekben számtalanszor hallottam, olvastam efféle megállapításokat: „nem mondhatunk le a magyar irodalom lényegi egységének elvéről”. Leginkább abban az összefüggésben, hogy a trianoni országcsonkítás után Magyarország határain kívül került nemzetrészek, illetve a magyar emigráció irodalma, természetes módon, elidegeníthetetlen része a magyar irodalomnak.

A rendszerváltozás – Romániában inkább az úgynevezett fordulat – után  indult erdélyi lírikus nemzedékek, illetve alkotók irodalmi, esztétikai teljesítménye semmivel sem marad el az ott korábban indultakétól, ha kevesebbet hallunk, tudunk, beszélünk róluk, mint korábban a korábbiakról, akkor az sokkal inkább a társadalmi súlyát vesztett irodalom Magyarországon és Erdélyben egyaránt érzékelhető általános helyzetével van összefüggésben. Ráadásul, az elmúlt 15-20 évben indult alkotók legjava, esetenként fiatal kora ellenére, a Erdélyben létező magyar irodalmat meghatározó, érdemben gazdagító szerzők közé tartozik ma már. Sőt, közülük néhányan a magyar irodalom egészében ismert és elismert alkotók.