Elhangzott az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) árkosi írótáborában, 2018. szeptember 8-án.

1. Trianon utáni létünk el­ső év­ti­zed­ének leg­na­gyobb ta­nul­sá­ga alighanem az volt, hogy ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben több­sé­gi tu­dat­tal él­ni nem le­het. En­nek a fel­is­me­rés­nek a lo­gi­kus kö­vet­kez­mé­nye volt a szi­go­rú múlt­kri­ti­ka (mi­ért ju­tott az er­dé­lyi ma­gyar­ság ki­sebb­sé­gi hely­zet­be?) és a tu­da­tos jö­vő­épí­tés kö­ve­tel­ménye; vagyis olyan élet­stra­té­gia ki­ala­kí­tá­sa, mely egy­aránt ked­vez mind az ön­vé­de­lem­nek, mind az ön­szer­ve­ző­dés­nek. Gya­kor­la­ti­lag az 1918 előt­ti idők­ből fennmaradt in­téz­mé­nye­ket (már azo­kat, ame­lye­ket a ro­mán ál­lam nem szüntetett meg) a ki­sebb­sé­gi élet kö­ve­tel­mé­nyei sze­rint új szem­lé­le­ti alap­ra kel­lett he­lyez­ni; más­részt a ki­sebb­sé­gi lét­hely­zet va­la­mennyi élet­funk­ci­ó­já­nak egész­sé­ges mű­kö­dé­se ér­de­ké­ben meg kel­lett te­rem­te­ni a hi­ány­zó in­téz­mé­nye­ket.

A 75 éves Gálfalvi György létértelmező tényszemlélete 

Mottó: A jelent a múlt kétségbeesettjei viszik előre. (Ilyés Gyula)

Ahogy szaporodtak Gálfalvi György emlékiratának részletei a Látó, a Korunk, a Székelyföld, a Bárka hasábjain, ahogy rendre elmerültünk a Kacagásaink „csobbanó szavainak” marosvásárhelyi, nagyváradi, békéscsabai, budapesti, kolozsvári hullámveréseiben, nem lehetett kétségünk afelől, hogy közelmúltunk emlékezetének a feltámasztására kaptunk felszólítást. Illyés Gyula-i értelemben: „A múltat is teremteni kell. Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják, s valamire való múlt megteremtéséhez néha nagyobb erő kell, mint a jövendőéhez: mindent pontosan a helyére kell tenni. A rosszul elrendezett, a rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az embert. A megíratlan idő egyszerűen el se megy: ködszerűen üli meg a tájat és az elmét. Barbár, mint a teremtés előtti sötétség.”

A Körösi Csorna Sándor Közművelődési Egyesület, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub és a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld szerkesztősége Kovászna városába szólított 2005. október 29-re, a Zágoni Attila-emléknap rendezvényeire. Többször is tartottam már előadást ebben a lélekemelő közösségben, de tapasztalataim szerint ennyien még sosem gyűltünk össze a Városi Művelődési Ház két egybenyíló termében. Ha ezt Attila megérhette volna!

Értékszempontok, fogalomtisztázások

1. 1. Erdélyi, nemzeti, egyetemes emberi

Az irodalomművelés nemcsak esztétikai természetű kérdéseket vetett fel az első világháború utáni Erdélyben. Létproblémák feszegetőjévé is vált. Hiszen a politikai újraegyesítés reménye szertefoszlott. „Drága évek elmúlása után öntudatosan döbbent bele az elszakadt magyarságba a kötelesség – így látta ezt akkoriban Farkas Gyula irodalomtörténész Berlinből –: önálló, saját magyar irodalmat kell teremteni.”[1]

1. „Kérem Önt, mint erdélyi vezérírót…” – ezzel az aposztrofálással fordult Áprilyhoz 1928 márciusában Németh László. A kapcsolatfelvételre az is feljogosította, hogy a budapesti Napkelet szerkesztőségében járva a költő is érdeklődött Németh László felől. Így közvetlenebbül rátérhetett kérésére: legyen segítségére abban, hogy az erdélyi fiatal tehetségek is vegyenek részt a Napkelet irodalmi pályázatán, amelynek ő a megbízott selejtezője. „Abban a tudatban szeretném lezárni ezt az áldozatévet – írta –, hogy népem minden írófia próbálkozott nálam, s ha egy tehetséget elhullajtottam, az kritikai korlátozottságomon múlt, s nem restségemen vagy állhatatlanságomon.”

Szórványról – másként. Ez az alaphangja a Korunk újabb szórvány-számának. (Az 1989 után megújult folyóirat 1991 novemberében hívta fel először nagyobb nyomatékkal szórványgondjainkra a figyelmet.) Mi indokolja a roppant bonyolult témakör újszerű megközelítését?

Németh László irodalom-földrajzából

 1. „Kérem Önt, mint erdélyi vezérírót…” – ezzel az aposztrofálással fordult Áprilyhoz nyolcvanöt esztendővel ezelőtt Németh László. A kapcsolatfelvételre az is feljogosította, hogy a budapesti Napkelet szerkesztőségében járva a költő is érdeklődött Németh László felől. Így közvetlenebbül rátérhetett kérésére: legyen segítségére abban, hogy az erdélyi fiatal tehetségek is vegyenek részt a Napkelet irodalmi pályázatán, amelynek ő a megbízott selejtezője.

A két világháború közötti korszak eszmetörténetéből is tudhatjuk, hogy az egymást követő nemzedékek önértéktudatát és célképzeteit a legszignifikánsabban az írói antológiák manifesztálják. Nem véletlen, hogy  máig számon tartjuk a kisebbségi létviszonyok közepette európai távlatot kereső Tizenegyek 1923-as fellépését, illetve a második erdélyi írónemzedéket bemutató 1931-es antológiát, az Új arcvonalat, amelyet az tesz emlékezetessé, hogy az "erdélyiség fordulóján" (Tolnai Gábor) helyet adott László Dezső emblematikus tanulmányának, A kisebbségi élet ajándékainak, amelyik 1989 után is érvényes életprogramot kínált.  

*„A termet magos – mondja az emlék –, de nem szikár; szálas, a tartása teszi: ez egyenes, szilárd; csontjainak szép épülete masszív, de függőlegesen tagolt; […] a koponya csúcsívet formáz, nem kupolát; […] egészben inkább formáival hat ez a jelenség, ez az ember, mintsem színeivel; ezen a termeten vésővel, nem ecsettel munkált a teremtés…”[i] A portréíró Szabó Zoltán jellemzi ekképpen Tamási Áront, akinek életpályáját minden történelmi helyzetben végigkövette. Hogy pontosan és plasztikusan jeleníti meg hajdani küzdőtársát, azt a legszembetűnőbben egy Nagy Imre-rajzzal is szemléltethetjük.

Visszatérek, ha itt az óra:

ha kifáradtam, s minden már betöltve:
nem földre – földbe!
(Mihály László: Üzenet)

Szokatlanul nagy volt a sürgés-forgás 1922–1923 fordulóján a ko­lozs­vári unitárius teológián. Délutánonként és esténként írói pályára ké­szülő fiatalemberek zsibongtak Balázs Ferenc szo­bájában. Ver­sek­ről, novellákról, tanulmányokról vitat­koz­tak, lapot szerkesztettek, a történelmi kataklizma után lassan ocsúdó erdélyi magyarság sorskérdéseit boncolgatták. Fel­tűnt ez Boros György akkori püs­­pök-helyettesnek, és kérdőre is vonta a „te­ológus urat”: mi­fé­le lobogó zsenik járnak hozzá naponta? Balázs Ferenc azzal vágta ki magát, hogy Benedek Eleket vár­ják ép­pen Kolozsvárra, az ő látogatását készítik elő.