Versek

A fel nem támasztható lét zsoltára

Fodor Sándornak                                                                                                       

(2002)*

Hadakozol. A lágy, a mély
lassan lehúz, lehetsz kevély,
nincs mentőöv már; a siker
¬ – mágikus permet ¬– rád vizel.
Műved, májad csak hordalék,
irtózatod, mint korpa ég;
szegénység szag: egy falusi
konyhasarok, alamuszi
pókként szövi emlékeit
köréd; elalszol péntekig.

Lövétei Lázár László eclogái

 

Hetedik ecloga

„Jérusalem szörnyen ki vagyon forgatva helyéből…”
(Virág Benedek)

„Így volt s így lesz…”
(Felirat a lövétei világháborús obeliszken)

OBELISZK
Hát hazajöttél, Tékozló Laci? épp idejében! –
elszáradt az örökzöld ág díszes koszorúmban...

KÖLTŐ
Hallottam, hogy véres a Kis-Homoród vize ismét...
Éjszaka meg rémálmot láttam...
    Nos, mi van itthon?
Mért nem hagytok békét végre a kisköreimnek?

OBELISZK
Nem történik semmi, csak épp kíváncsi vagyok rád:
hátha eszedbe tudom juttatni, hogy Anteusz így s úgy…

Jöttem, hogy lássalak

Elekes Ferenc:

Az én apám soha nem mondta
anyámnak, szeretlek, Emma.
Az én apám nem mondta soha
nekem se azt, szeretlek, fiam.
Az én apám az unokáját
nem vette ölébe piciny korában,
később szólt neki, ne üljön oda
kertünk friss füvébe, mert azt letapossa.
Az én apám gondozta apját, amikor
tehetetlen volt, pedig nem kedvelte őt.
Az én apám különösebben
nem szeretett senkit és azt hiszem,
különösebben őt sem szerették.
Az én apám félig árva volt és megjárt
minden poklot, de nem beszélt
a pokolról, csak említette néha.

Lászlóffy Csaba versei

Holt terek közhelyei

    „Fekete légy lepett elég,
     Belepnek most fehér legyek.”
              (Rutebeuf (1245-1280)*

1.
A soha szó például. Olyankor rám ül a
csend s a mészölydezső-korú költők pőre
fáira gondolok, nem a büfébe járók bús,
„leszaggatott-plakát”-képével, csak kedv-
telenül. Apám állóvizekbe süllyedt arca,
mely előbb-utóbb engem is lemeztelenít;
de utoljára még: a békanyálas mélyből egy
pingpongasztal olajzöldje ragyog fel, az ön-
zetlen játékban mért örökidők kisdiákjára.

 

Versfeleselő

Cseke Gábor Szemelt versek című ciklusából közlünk: "anyavers" és replikája.

ELEKES FERENC
Utcán szomorú asszony

Tavaszodik, s én megyek bele a télbe.
Utcán szomorú asszony, vegyek virágot,
mondta,
pont ma.
Álljak egy szál virággal, mit kezdjek véle?

Utcán szomorú asszony, láttam őt máskor,
olajágat tartott kezében, fölötte
égbolt,
szép volt,
talán az a képe megmarad örökre.

Utcán szomorú asszony, egy megtört ország,
amelyről azt hittem nem is olyan régen:
nemzet.
Ez lett:
egy szál virágot látok, s egy gyűrött orcát.

CSEKE GÁBOR
Az utcán virgonc leányzó

Kint tél vacog, s én szügyig tavaszban járok
az utcán pucér köldökük mutogatják a lányok
- neked?
nekem?
Én is közéjük tartozom, hisz félig kinn a fenekem.

Vonulnak virgonc leányzók, micsoda rejtek
mélyéről bújtak elő, már-már mindent felejtek,
és vén
legény-
ként lelkem meddő vágyakra gerjed.

Az utcán virgonc leányzó, csupa élet,
látványa fájdalmas, durva merénylet,
- szánom-
bánom?
egy percen múlt s a minden semmivé lett.

Valami ég e versen át

Farkas Wellmann Éva

Valami ég e versen át,
idegen test a sebben;
mit szemmel nézz, de mégse látsz,
s nem mérhető le kedvben,

talán a hó, talán a szó,
arcpír emléke rendre, 
amíg a visszhang visszaszól,
a hűvös-sárga mertre,

valami ég, nem lángra gyúl,
valami ég, felettem,
a hamva szó, a szó kihúnyt,
mielőtt elfeledtem.

Valami ég e versen át,
a szó, a hó, az emlék,
valami végleg itt maradt,
mit mégis elviselnék,

csak szó vagyok, csak szó a vers,
a láng, az ég, a kedvem,
és szó az is, hogy elviselsz,
s nem tűnődsz már a merten.
 

Úgy hírlik

Úgy hírlik hallom megbolondultam

Impotens lettem asszonyom elhagyott
Beszélni már csak kutyám faszáról
Munkába járok s hirdetem

Úton útfélen a hold amit látni
Egy szumós seggének képmása az
S hogy kertemben fáim a dollár uralja
S dicső intézmény a hadsereg

Templomba járok s egyháztanácsos
S a politikában már jegyzik nevem
Úgy hírlik hallom megbolondultam
Verseket írok és nem fáj fejem.