Versek

Úgy hírlik

Úgy hírlik hallom megbolondultam

Impotens lettem asszonyom elhagyott
Beszélni már csak kutyám faszáról
Munkába járok s hirdetem

Úton útfélen a hold amit látni
Egy szumós seggének képmása az
S hogy kertemben fáim a dollár uralja
S dicső intézmény a hadsereg

Templomba járok s egyháztanácsos
S a politikában már jegyzik nevem
Úgy hírlik hallom megbolondultam
Verseket írok és nem fáj fejem.

A társbérlő érzésrő

SZONDA SZABOLCS

Most fölkelek és leverem a vért. (Kukorelly Endre: Film)

Hanyagold el a vétség hámló bőrét,

halkan sisteregj a vér áramában -

mondtad, s az odavetett szónak csőrén
billegett véletlen morzsája. Más van.
Is van. És megosztod magad, adod, ad-
ja, nincs kérdés, csak a lélek ráncai.
A redőkben mustosodó lét marad
bizonyítékul, hogy csendben átszakít
ígéretzsákokkal rakott gátakat,
holtidőt nyálaz fel rojtos semmivé,
míg bújtatott mágia rátapad,
és beilleszt a képbe. Csak ennyiért.
Dekázott érzés, s hogy mégis gömb-egész,
ezúttal ott belül a magyarázat:
egy tétova perc mögül jön, körbenéz,
s mellettem van bennem. Leverni? Frász(a)t.

Úrnőm

Habzó, fehér szájprémeket szánt fel a zabla,

ahogy befordul a piacra a kocsid,
nem leplezed, hogy élvezed: csupán egyetlen
szavadra a szíj edzett hátakba hasít.
Útjaid során nem Téged borít veríték,
az igahúzó mégis hagyja jámborul
magát befogni és ha megtorpan is néha,
kezedre vár csak, mely fejére ráborul.
A lázadásnak lényege, értelme nincsen,
ezüsttel fújtatott hideg öntöttvasat
harap a közös akarat, s egyszerre indul
tovább a főtéren át a rabszolgahad.