Versek

Versfeleselő

Cseke Gábor Szemelt versek című ciklusából közlünk: "anyavers" és replikája.

ELEKES FERENC
Utcán szomorú asszony

Tavaszodik, s én megyek bele a télbe.
Utcán szomorú asszony, vegyek virágot,
mondta,
pont ma.
Álljak egy szál virággal, mit kezdjek véle?

Utcán szomorú asszony, láttam őt máskor,
olajágat tartott kezében, fölötte
égbolt,
szép volt,
talán az a képe megmarad örökre.

Utcán szomorú asszony, egy megtört ország,
amelyről azt hittem nem is olyan régen:
nemzet.
Ez lett:
egy szál virágot látok, s egy gyűrött orcát.

CSEKE GÁBOR
Az utcán virgonc leányzó

Kint tél vacog, s én szügyig tavaszban járok
az utcán pucér köldökük mutogatják a lányok
- neked?
nekem?
Én is közéjük tartozom, hisz félig kinn a fenekem.

Vonulnak virgonc leányzók, micsoda rejtek
mélyéről bújtak elő, már-már mindent felejtek,
és vén
legény-
ként lelkem meddő vágyakra gerjed.

Az utcán virgonc leányzó, csupa élet,
látványa fájdalmas, durva merénylet,
- szánom-
bánom?
egy percen múlt s a minden semmivé lett.

Valami ég e versen át

Farkas Wellmann Éva

Valami ég e versen át,
idegen test a sebben;
mit szemmel nézz, de mégse látsz,
s nem mérhető le kedvben,

talán a hó, talán a szó,
arcpír emléke rendre, 
amíg a visszhang visszaszól,
a hűvös-sárga mertre,

valami ég, nem lángra gyúl,
valami ég, felettem,
a hamva szó, a szó kihúnyt,
mielőtt elfeledtem.

Valami ég e versen át,
a szó, a hó, az emlék,
valami végleg itt maradt,
mit mégis elviselnék,

csak szó vagyok, csak szó a vers,
a láng, az ég, a kedvem,
és szó az is, hogy elviselsz,
s nem tűnődsz már a merten.
 

Úgy hírlik

Úgy hírlik hallom megbolondultam

Impotens lettem asszonyom elhagyott
Beszélni már csak kutyám faszáról
Munkába járok s hirdetem

Úton útfélen a hold amit látni
Egy szumós seggének képmása az
S hogy kertemben fáim a dollár uralja
S dicső intézmény a hadsereg

Templomba járok s egyháztanácsos
S a politikában már jegyzik nevem
Úgy hírlik hallom megbolondultam
Verseket írok és nem fáj fejem.

A társbérlő érzésrő

SZONDA SZABOLCS

Most fölkelek és leverem a vért. (Kukorelly Endre: Film)

Hanyagold el a vétség hámló bőrét,

halkan sisteregj a vér áramában -

mondtad, s az odavetett szónak csőrén
billegett véletlen morzsája. Más van.
Is van. És megosztod magad, adod, ad-
ja, nincs kérdés, csak a lélek ráncai.
A redőkben mustosodó lét marad
bizonyítékul, hogy csendben átszakít
ígéretzsákokkal rakott gátakat,
holtidőt nyálaz fel rojtos semmivé,
míg bújtatott mágia rátapad,
és beilleszt a képbe. Csak ennyiért.
Dekázott érzés, s hogy mégis gömb-egész,
ezúttal ott belül a magyarázat:
egy tétova perc mögül jön, körbenéz,
s mellettem van bennem. Leverni? Frász(a)t.

Úrnőm

Habzó, fehér szájprémeket szánt fel a zabla,

ahogy befordul a piacra a kocsid,
nem leplezed, hogy élvezed: csupán egyetlen
szavadra a szíj edzett hátakba hasít.
Útjaid során nem Téged borít veríték,
az igahúzó mégis hagyja jámborul
magát befogni és ha megtorpan is néha,
kezedre vár csak, mely fejére ráborul.
A lázadásnak lényege, értelme nincsen,
ezüsttel fújtatott hideg öntöttvasat
harap a közös akarat, s egyszerre indul
tovább a főtéren át a rabszolgahad.