Versek

József Attilával
...Kész a leltár

1.
Testem legyőzve, ha van győzelem,
de lelkem szavaimban túléli,
bár makacsságom nem enged kérni,
és töröm a fejem semmiségeken.

Nem csünghetek szép meséink tején,
mert az életem lassan elszivárog
az égi fénybe s én hiába várok
vágyódva, nagy hazugságok tetején.

Nincs alku és meggyalázhat akárki,
nyomorító hatalmat nem szolgálok,
nem kellenek a mai ész kocsmái.

Fáradt diák, kerestem a virágot
képmutatásaink kopár pusztáin,
négykézláb jártam körbe a világot.

1.Levél Zsenyának

Kirgíziából írom levelem,
amit Hozzád el, egy holló viszen.
Poe hollójának orosz testvére.
Élek, hát persze, még nincsen vége
komédiánknak. Miért is lenne?
Morfondírozunk. Az öröm illan.
Bújócskázunk a kirgiz szavakban.
Népükhöz szólnak pártfőtitkárok,
röhögni nem tud a hollónk, károg.
Gyárak épülnek az őserdőben.
Űzötten bolyong a medve isten.
Elterelik a Lénát, az Obot,
a Jenyiszejt is. Óriás torok,
nyeli el végül Oroszországot,
rekedten hollónk, kínjában károg.

Egy átlagos nap

Helyettem ugrálnak
egymás mellé tett monitorok tetején
fák virgonc gallyai.
Nintendóznak.
Irodai székemből figyelem őket
az ablakon át.
Szedentáris szieszta, nem vidámít.
Két madár is a képernyők tetején ugrál,
gally akadálypályán.

Minden szél-himbálta ágon ott egy-egy gondom,
rájuk aggattam munka közben,
hogy gondolkodjam gondtalan.
Sorra visszadobálja őket a szél.

Potyautas

Feltérképezi a város mozgó célpontjait
megszólítható bárki főleg ha csak köszönni akar
kapcsolatot szeretne teremteni
hol is kezdje? a kezekkel vagy a szájakkal
a fejekkel a színlelt közönnyel
mégse szólít meg senkit
csak kitalálja a foglalkozásokat
az úti célokat a friss csalódásokat

Minden úgy működik
mintha potyautas lenne
mintha be lenne zárva
hova is? egy csónakba repülőgépbe
netán egy űrhajóba? vagy éppen ebbe a városba?

A FENYŐ

Egyszer utánad
is eljön a szél, ne félj
és földre ledönt.
*
Suhogó ágad
hűvösségére, senki
nem emlékszik majd.
*
Fészeklakóid,
csörtető zuhanásod
szétcsiripelik.

HOLNAP ELINDULOK ÉRTED

A mélymedrű távolságban
eltemette valaki a holdfényt,
hirtelen kiürült a kert is,
nem tudok nekidőlni a fának,
elnémultak az égi madarak,
csak a felhők lélegeznek felettem,
a virágajkak becsukódtak,
s a rámtekeredő félelemben
egyedül mormolom imámat.

(a fölöttünk álló tolvajokhoz)

az erdőkről is beszélni kéne uram!
lám, haldoklik már a fű, fa és minden rózsa, állat
lassan egy se

lesz, ha így megy tovább. talpunk alatt hamu és
por marad. aszott testünket felfalják csigák,
temető bogarak. nincsen már levegő se

víz. fertőzés pusztít. éhes pénzistenek
fekszenek a ravatalon, ember-állat, rút pusztítója
világoknak, emberiségnek, többé fel se keljen, egy se

amit utódainknak hagytunk, felismerhetetlen.
már az ember se