Belépés előtt
Belépés előtt letörlöm
küszöbömön a lábam.
Jöhetnek napok,
hogy nem tehetem –
már most is érzem,
hogy fáj
a mozdulat
és sikítnak az erek
a belső tereken…
A tévéből is
szemüvegen át
köszön rám a forrongó
eszméktől és ideológiáktól
repesszé törött világ –
némán pusztítja önmagát,
igaz törvényekért kiált.
Ott túl, nem messze, már egy másik világ volt
Engem, mint egy folyót,
Nehéz idők utamból eltereltek,
Kicserélték az életemet. Másik
Mederben zúg, a régit elkerülve,
A magam partjait nem ismerem.”
(Anna Ahmatova: Az ötödik elégia)
Setét Viola, Kátó Sándor, Técsy Sándor, Váradi Bejer László, Mózes Attila és Egyed Péter emlékére
A forgatag
Nem múlik el az éjszaka. A lombok
katedrálisában tétova zúgás.
Felkel a szél. Felhők takarják
a holdat. Viola ”teste” íjként megfeszül,
mintha várna valamire?
A fák is megmozdulnak, mintha útra
akarnának kelni, valahova az éjszaka
láthatatlan mélye felé.
Távolról lánccsörgés hallatszik.
Amikor bántanak
Amikor bántanak
becsukódsz mint egy ablak
valaki benned elhallgat
Amikor bántanak
becsapódsz mint egy ajtó
mögötte üres szakajtó
Amikor bántanak
elsápadsz mint beteg csillag
növekvő láz meg-megingat.
Amikor bántanak
nem te vagy csupán a másod
önmagad alig találod
Amikor bántanak
félelemtől nyirkos lelked
csönd-spárgára teregeted
Amikor bántanak
Istent szólítod a gyámod
éjedben gyújtson világot.
ELTÁJOLÓDVA
Leválni készülő levél a táj:
fele még zöld opál,
napra emlékező,
de túlnan már bronz-idő,
az emberi hátraarcot is
megelőző –
ücsörgök nyár és ősz között
mint öregedő levél ütőerén:
didergő modell
a szineit csapkodó festő előtt,
ki régi vásznat hasznosit,
napraforgó-sárgát fullaszt
érett barnába
és sárba márt
minden rózsálló délutánt.
Aztán megjön mint isteni törvény,
minden kalandra, kipirult mára
a józan éj,
mikor száradni nyugszanak a szinek
és pihen a lázas ész -
csak én didergek (még mindig)
csönd-sarokban,
mint ki levetette zöld tülljeit,
de nem találja helyét a bronzban.
Felemelkedettek
A büszke Hadrianust,
ki látta önmagát, a rómaiak legjobbikát,
a dicső cézárt, láttad-e szemtől-szemben?
Ki parancsot adott
ama kőfalak építésének egészéhez,
miközben a távoli Rómában, hús-vér
fantomok aranyért, árulásban,
dicsfényben és lázban, megszegett ígéretekkel,
Jupiter templomában könyörögve elégtek.
Ki úgy hitte, a barbár özönt megállítja,
és kikiáltotta, hogy a kitalált isteneket,
kardokkal legyőzheted,
de jövőt, jövő teremthet.
TISZTÍTÓTŰZ
2017, augusztus
Kánikulában,a tűző napon,
a madárijesztő fázott nagyon.
Lázas lehetett,
rongyarcán lógtak a ráncok:
légáram
sodorta posztófoszlányok.
Hiába nézett jobbra vagy balra,
madár nem járt évek óta arra.
Csak állt ott,
várt a pokol tornácán némán,
s hideg verejték gyöngyözött
kalapja csüngő karimáján.
szilvafák
titokban mész haza mindig,
mert már nem tudod, kinek kell köszönnöd.
az arcokat benőtték a szilvafák,
a sűrű lombozat miatt pedig
nincs kivel szembe nézni.
amióta a lélegzetet is egyirányúsították,
a sugárutak mentén hokibotok virágzanak,
eltűntek a gödrök, amik alapján
eddig tudtál tájékozódni.