Versek

Lipcsei Márta versei

Potyautas

Feltérképezi a város mozgó célpontjait
megszólítható bárki főleg ha csak köszönni akar
kapcsolatot szeretne teremteni
hol is kezdje? a kezekkel vagy a szájakkal
a fejekkel a színlelt közönnyel
mégse szólít meg senkit
csak kitalálja a foglalkozásokat
az úti célokat a friss csalódásokat

Minden úgy működik
mintha potyautas lenne
mintha be lenne zárva
hova is? egy csónakba repülőgépbe
netán egy űrhajóba? vagy éppen ebbe a városba?

Csata Ernő haikui

A FENYŐ

Egyszer utánad
is eljön a szél, ne félj
és földre ledönt.
*
Suhogó ágad
hűvösségére, senki
nem emlékszik majd.
*
Fészeklakóid,
csörtető zuhanásod
szétcsiripelik.

Csontos Márta versei

HOLNAP ELINDULOK ÉRTED

A mélymedrű távolságban
eltemette valaki a holdfényt,
hirtelen kiürült a kert is,
nem tudok nekidőlni a fának,
elnémultak az égi madarak,
csak a felhők lélegeznek felettem,
a virágajkak becsukódtak,
s a rámtekeredő félelemben
egyedül mormolom imámat.

Szente B. Levente versei

(a fölöttünk álló tolvajokhoz)

az erdőkről is beszélni kéne uram!
lám, haldoklik már a fű, fa és minden rózsa, állat
lassan egy se

lesz, ha így megy tovább. talpunk alatt hamu és
por marad. aszott testünket felfalják csigák,
temető bogarak. nincsen már levegő se

víz. fertőzés pusztít. éhes pénzistenek
fekszenek a ravatalon, ember-állat, rút pusztítója
világoknak, emberiségnek, többé fel se keljen, egy se

amit utódainknak hagytunk, felismerhetetlen.
már az ember se

Szentgyörgyi László versei

Naplójegyzetek

1. Haiku

Tizenhét szótag.
Csak látszatra parányi.
Benne egy világ.

2. Periféria

Ahol és ahogyan élek.

3. Christian Morgenstern

Csütörtök, tizenötödike.

Elmúlt életünk törmeléke,
ami az árral levonul.

Tizenkét ember és egy eb,
állunk a marton mozdulatlanul.

Bealkonyul.

Dénes László versei

Apollinaire-parafrázisok

kitépnélek magamból hangaszál
mert ősz vagyok és félhalott
s nem virraszt már közöttünk a lelked
és ránk nem hajol már tudhatod
remegve térdepel a szélben
mint mérget hajtott őszi réten
a kikericsek – kékek és lilák
gyümölcs kell nékem nem virág
midőn kioltja nyár hevét a láz
s elhagyjuk bőszen gőzölögve
e halni kész földet mindörökre
ha nem vagyunk a rúd amelyhez
a csillagok vannak kikötve
lám átölelt a csönd –

Botár Attila versei

SZÜLŐHÁZ MENTASZAGBAN

Keddjét csikorgó ajtajából
fölfedeztem meg is szerettem
talpam alá árnyékot rakott
délben: szónokolni ne kelljen
pótkocsikra dobált fenyőfaágról
félcédulásan amúgy rekedten
keltve kelletlen pánikot
Heti vásár- borzolt patakzaj
elváslattak a küszöbök
tarkóm a tarka kábulatban
zsebemben ujjpercek ropognak
kérgesedő artériákkal
mit kezdjek zacchegyek mögöttem
kódorgok itt: vásott kölyök
Van valami a mentaszagban
hogy tűröm a harmonika zöld
billentyűjén ha torzul dallam: