Versek

CSEPPEK

Ha már...

I.
Ha már senki sem
szeret, akkor vesztél el
végérvényesen.

II.
Ha már senkit sem
szeretsz, akkor vesztél el
végérvényesen.

Holt lelkek

Kocsmában ülünk
− jobb sorsra érdemesek −:
osztjuk a semmit.

(Parafrázis)

Apai ágon: ágon
szakadt ingem, kabátom,
magamra vett lónyerítés,
lehelet-köntös, pendely,
amit hozhatott árván tarisznyálva
jó apám anyám ágyába.
Anyai ágon: nem találom a tűt
s a cérnát, valószínűleg nem hímeztek
hófehér azsúros ágyterítőket
a lánytestvérek, így anyám.
Dologidőre, dologra szerződtek.
A pazarul megrakott polc nem szakadt
le, pedig súlyos könnyek aszalódtak rajt’.
Fönt luftballon száll, látom, álom-
lom tölti ki a levegő helyét – járom,
magamat versben parafrazálom.

Botrány

Két éve nem írtam verset.
Két éve nem tudom, ki vagyok.
Döntöttem, hogyha már így van,
Merészen mindent itthagyok.

De másként döntöttek fölöttem,
Hiába vertem a szív felé a kést,
Kemény kézzel, mint ácsok a szöget,
Nem állíthattam meg az érverést.

Pohár sör – papával

Aranysárga nedűben gyémánt beszédtémák.
Egymással szemben ülünk.
Bámuljuk buborékaink.
Élceink hiperaktív miniballonok szállítják.
Teljes energiával szabadulnak ki/fel.
Szemtengely-torna az állandó mozgás-követés,
elme-wellness a Habban.
Vérkeringésünk tükörképe
poháron keresztül: sörkép- vérkép-térkép.
Kortyok társalgása,
a fáradt szavak sör-habban frissülnek.
Adomák élednek a teli pohárban.
Két sörünkben beszédesek buborékaink.
Egy kis ballonban kiszállhatnék poharamból,
valahová fel, vagy talán le,
akár egy Guinness sör-buborék. *
A nedű: sör-étek,
vagy lassacskán ön-sörét lesz?

* (a híres fekete ír sörben a buborékok más sörökkel ellentétben lefelé szállnak)

Belépés előtt

Belépés előtt letörlöm
küszöbömön a lábam.
Jöhetnek napok,
hogy nem tehetem –

már most is érzem,
hogy fáj
a mozdulat
és sikítnak az erek
a belső tereken…

A tévéből is
szemüvegen át
köszön rám a forrongó
eszméktől és ideológiáktól
repesszé törött világ –

némán pusztítja önmagát,
igaz törvényekért kiált.

Ott túl, nem messze, már egy másik világ volt

Engem, mint egy folyót,
Nehéz idők utamból eltereltek,
Kicserélték az életemet. Másik
Mederben zúg, a régit elkerülve,
A magam partjait nem ismerem.”
(Anna Ahmatova: Az ötödik elégia)

Setét Viola, Kátó Sándor, Técsy Sándor, Váradi Bejer László, Mózes Attila és Egyed Péter emlékére

A forgatag

Nem múlik el az éjszaka. A lombok
katedrálisában tétova zúgás.
Felkel a szél. Felhők takarják
a holdat. Viola ”teste” íjként megfeszül,
mintha várna valamire?
A fák is megmozdulnak, mintha útra
akarnának kelni, valahova az éjszaka
láthatatlan mélye felé.
Távolról lánccsörgés hallatszik.

Amikor bántanak

Amikor bántanak
becsukódsz mint egy ablak
valaki benned elhallgat

Amikor bántanak
becsapódsz mint egy ajtó
mögötte üres szakajtó

Amikor bántanak
elsápadsz mint beteg csillag
növekvő láz meg-megingat.

Amikor bántanak
nem te vagy csupán a másod
önmagad alig találod

Amikor bántanak
félelemtől nyirkos lelked
csönd-spárgára teregeted

Amikor bántanak
Istent szólítod a gyámod
éjedben gyújtson világot.