Sárga eső hull
Létezik-e az ördög? – kérdezi
a lányom. Mi mást mondhatnék neki,
még innen a halálon: az ördög
valahol várja, hogy megszülessék,
és minden egyes házra, amelyben
fölsír, sárga eső hull az éjjel.
Az ördög zene és csellókon száll,
a halláshatáron billeg éppen
a hangja, folytonos születésben,
és nem létezik, csak akkor, hogyha
ő is úgy akarja.
Trójai éjszaka
Csönd van.Gazdát cserélt
estére a szél.
Por száll alá a térre, mint
szürke szemfedél.
Fáradt nap után elhevert
a sok vitéz,
fű alá folyt literszám a
a hősi vér.
Én lennék egyedül
ébren,
őrült kísértet, bomló testek
felett ?
Én lennék kiáltó baglya
alvók szellemének,
csecsemőink földjéért pörölő
dúlt eszméletnek?
KIZÖKKENT IDŐ
Sz. L. levele K. E-nek, W. S. fordítása közben
„Nem fejtem a csillagok titkait,
nem kémlelek sem földet, sem eget;
mit érdekelne, mi új, s mi avítt,
jövő vagy múlt, a lehet, nem lehet?
Csak azt tudom, hogy míg te vagy, vagyok,
s amíg Veled, némán áll az idő,
s egy kurta óra sokkalta nagyobb,
mint a hiány, mi belőle kinő. –
Pedig az óra, s a perc is: „lopott”,
s aztán fullasztó hetek, hónapok,
bő lakomákra ínséges torok
jönnek, míg megint újra felragyogsz;
s a titkunk a csillagok titka lesz:
kié vagy, tőlem mindig visszavesz.”
In memoriam József Attila
1.
Rejtelmek ha zengenek,
Elkészül a vers is végre,
S lehajtod fáradt, szép fejed
A Mindenség eres kezére.
2.
A semmi ágán hűlt ideg.
Egymásba ráng a csillagok
Instabil fénye. Oly rideg
Köröttem minden. Írj, Halott!
CSEPPEK
Ha már...
I.
Ha már senki sem
szeret, akkor vesztél el
végérvényesen.
II.
Ha már senkit sem
szeretsz, akkor vesztél el
végérvényesen.
Holt lelkek
Kocsmában ülünk
− jobb sorsra érdemesek −:
osztjuk a semmit.
(Parafrázis)
Apai ágon: ágon
szakadt ingem, kabátom,
magamra vett lónyerítés,
lehelet-köntös, pendely,
amit hozhatott árván tarisznyálva
jó apám anyám ágyába.
Anyai ágon: nem találom a tűt
s a cérnát, valószínűleg nem hímeztek
hófehér azsúros ágyterítőket
a lánytestvérek, így anyám.
Dologidőre, dologra szerződtek.
A pazarul megrakott polc nem szakadt
le, pedig súlyos könnyek aszalódtak rajt’.
Fönt luftballon száll, látom, álom-
lom tölti ki a levegő helyét – járom,
magamat versben parafrazálom.
Botrány
Két éve nem írtam verset.
Két éve nem tudom, ki vagyok.
Döntöttem, hogyha már így van,
Merészen mindent itthagyok.
De másként döntöttek fölöttem,
Hiába vertem a szív felé a kést,
Kemény kézzel, mint ácsok a szöget,
Nem állíthattam meg az érverést.