Dénes László versei

Desifrírozott Ady-töredékek

Mert sajnálom magunkat

ki kivel kergetőzik?
kicsoda kinek üzen?
ki bocsát el kit?
násztánc sasszéival
összeolvadás hídjával
beteljesülés sikolyával
„ki feszül föl a szivárványra?”
kicsoda tipor verseket a porba
esküdve páros gyávaságra?

Milyen régen és titkosan

visszaint a pillanat az eljátszott esély
pangó vizek éveinek kövült lenyomata
de ahogy csillag csillaggal összefut az éjben
miként test talál a testre földön és az égen
úgy találkozik zsengével az érett
hogy kötözködve kísértsen középet
s megteremtsen kétes egyensúlyt
egy elhúzódó undok maszkabálban


Fövényes múltban zavaros jelenben

vagyok struccmadár antarktisz jegén
fuldokló fenyő a futóhomokon
medve vagyok a városligetben
felhőkarcoló holt tanyavilágban
én vagyok a víz a tüdőben
káprázatban a nyers való
kézigránát a nyárs hegyén
vagyok minden mi nem odavaló


Biztasd magad árván szerelmesen

hazudj tükör!
lódíts visszhang!
csalj meg kártya!
ámíts tenyér!
hitem szilárd hogy nyárra nyár
s jóra jó következik
lesz gyámolítóm izmos ágyasom
bőröm feszíti kéjes indulat
révületben tartó szenvedély
s örökkétig áltatom magam
azzal mi jár kitalált jogon


Rajtad van krőzusságom nyoma

mindenki az ami
de kettőnél több mert önmaga
s ki benne hal és benne él
kilépve rátalál egymásra lel
mint harmadik akiért összeáll
és összesül mi összetartozik
s tovább osztódva szembesül
azzal mi volt s azzal mi lesz
míg elmúlik nyomtalan
emléktelen boldogtalan


Ki előttem kis kérdőjel vala s csak jöttömmel lett beteljesedve

apró cseppekből lesz a zápor
semmiből nem nő valami soha
nincs tünemény előzménytelen
csak édesből válhat olykor mostoha
s ha szúrt sebre nem gyógyír a gőg
kinek lehetnék áldott orvosa?
nincs válasz mert veszít az ki győz
balgán híve hogy élted sorsosa


Ki bántott

ki bántott engem – vádol vonagló
remegő ajkán a hangtalan szó
idegre kódolt pupillán rejlő
sikolynyi sérelem sebezve lő
zsoldostudatba kampót vasmacskát
torokszorító búk hadd mardossák
addig ameddig könnyű halálig
annak lelketlen lelkét ki váltig
nemtőit áldozva némberekért
divatra hóbortra költve a vért
reménytelen pazarlásban léhán
egyetlen gesztust sem téve némán
azt jelzendő csak azt hogy –