Vári Csaba versei

(thalálka)

láttam az ördögöt én ott
fél öt volt s az állomásra
beidézett vonat besiklott
nem volt nála útitáska

se cigi se pénz se szerződés

berúgva írtuk ellopták
még azon éjjel állítja
hitelre kértük megint a vodkát

de lehet az hogy el se jött
más volt ama nagykabátban
s hogy nem volt akkor még fél öt
se vonatállomás de láttam


(koldusok)
Anya emlékére

Látod, anya? Most már látod
ezt az összevisszaságot,
ami bennem
örökösen írja fennen
az életet s a szomorúság,
(sose értetted, se én,
honnan van itt a csönd fenekén,
honnan e hontalanság.)
Látod, gondolataim is kuszák.
A kocsmába, apja után, majd
kölcsönpénzért küldött kölyök
mondja most a magáét
itten félhülyülve.
S a többi sem én vagyok ma,
csak ördögi körök
ijesztő ivadéka.
Ne haragudj a szókimondásért!
De hogy mondjam el, kocsmában ülve,
hogy sokszor bántott,
hogy néha nem mondtam jót,
se jóéjszakát,
és idegesített, hogy köhögsz éjeken át.
Tudom, hogy megbocsájtod.
De immár kölyköd hiába nyávog
bele ebbe a süket csöndbe.

(Mert megkeményedtek az én szíveim,
meglazult minden körülöttem.)

Két kő forog a szemgödörbe,
nem oldja nappalok égi kékje
és lassan rászoktam más igékre.
Ne haragudj!
Tanítottál, hogy ne hazudj,
ne csalj, ne lopj, ne légy fontos.
S téged is megloptalak,
én ravasz.
Ez így pontos,
menthetetlenül az.
Nem voltam ott, hogy öltöztettek,
mielőtt kihűlne a tested,
hogy ne kelljen összetörni a csontokat.
De a szemed nem csuktad le,
most is figyelsz. Úgy fogad
az üres lakás, hogy néha
félek, megvallom,
(apa azóta kórházban),
s aludni is csak nagyon berúgva
merek, akár egy kurva.
Pedig tudom, te jó vagy.
A többi máshol, másban
fényesül. Már más hatalom
húny szemet fölötted,
és más a szaga, színe, súlya.

(Koldusok vagyunk mindahányan,
csak másként öltözöttek.)

Érted mondom, én nem számítok.
Ilyenformán a többi sem titok.
Rossz voltam s te azt mondtad, jó vagyok.
Örültél, hogy postán
jönnek a lapok,
amikben verseim olvashattad.
Én csak ennyit, ilyen mostohán,
te mindened adtad:
utolsó pár fej hagymát, maradék olajat,
lisztet s mi került, de sokszor bántott,
hogy mások megtömött hátizsákot
cipeltek Kolozsvárra.
Igen, anyám, én így is árva,
akkor s most már kétszeresen.
S ezzel minden lenullázva,
és itt minden szemrehányva,
és vissza is kapva a nagy pofon.
Szégyellem is, ugye látszik,
ahogy írom itt e versem,
a Monostoron,
testlélekszakadásig.
És nézhetem.
De hisz látod
ezt az összevisszaságot…


(hontalan dolgok)

nem tudom mi történt s mi nem
csak fekszem az ágyon
gyűrött éjszakám s ingem
éjszakám sincs nyugalmam álmom

csak fekszik az ágy alattam
az egész nap képsorát használom
lehet hogy napszúrást kaptam
néha a holdba vágyom

ajtó- s ablakrésen átlép
bejár a hajnal mint a menyét
behozza a zajt a kávét
s a cigarettafüstben lelép

és botorkálni kezdnek a fények
indul a nap és nincs iránya
a versre rávisz a lélek
a lélekre pedig az ördög jár ma

nem alszik ő sem dolga van
figyelem ahogy forog a kártya
s az idegeken a hontalan
dolgok kötéltánca


(akol)

vigyázni kell az égi nyájak
rég szerte vannak eresztve

őrízkedni az égi árnyék
mi vagyunk e zárt ketrecbe

virrasztni kell az égi ágyak
megvetve rég és a bánat

hiába jár bennünk egyre
szeretni kell az égi ágyék

szemérmetlen kitárva rég
mi csak állunk megmeredve
 

(napló)

mi minden történt
amiért elmaradt
mi minden elmaradt
amiért történt
véget ért de nem
múlt el
elmúlt de nem
ért véget