Vári Csaba versei

(átszálló)

Kinde Annamária emlékére

Lehet azt tudni, hogy éppen hol,
hova, miért s hogyan írják le a neved?
Egyébként fontos, nem fontos?
Mind sorra kerül, most épp a tied.
Most épp rosszfele dőltve,
kisbetűs poétikai etikett.
Tollak s vonatok futnak tova,
már nem Várad fele szól a ticket.
Vonatok s tollak futnak, hova,
miért s hogyan írják ott a nevet?
„A fogasról a szárnyadat”!
Nemkellmár. Nehéz. (Nevet.)

(három sor)

mindent kezdünk előlről
mindent előlről kezdünk

kezdünk mindent előlről
kezdünk előlről mindent

előlről mindent kezdünk
előlről kezdünk mindent

 

(visszlátás)

Szabó T. Annának

a nyír letépte
majd ledobta magáról
kérgét elégette fáját
takaróvá érett leveleire szórta hamvát
mondván: bízzátok a földre
ő tudja mi a dolga vele
a föld pedig a szélre bízta
a szél pedig a vízre
a víz pedig most tenyerembe mosta
a nyír lelke így üzent messziről
reám bízva történetét
nekem pedig rátok kell hagynom
hideg a szem s a reggeli posta
folyton földre ejtem
nem tudom nem merem
nem bírom
továbbmondani
feltartani a tenyerem
átsüvölt rajtam az éghuzat
meztelen vagyok én is
csak ennyit tudok:
a nyírjétől kisírt
kertmagány kopárló
ruhátlan remegő
reményét

 

(reggeli ének)

holdsarlóval a kezemben ébredtem
a szemedre árpa kelt szád szélén zabola
az igéket nem tudom
csak nagyanyám mosolya
van meg ama szelíd
amint ködöt lebbent harmatot terít
(azt mondta nem nehéz)
ezért nem őszül?
-csodálom ma is örök-fekete haját-
szemmel szedi a fényszálakat
reggelek hűvöse közül
nagy motollák a fák
majd rám néz
a szeme nagyon szelíd
a szelídek mindenre-készek
reggel van hűvös szelíd
rád nézek
………
talán most segít

 

(stb.)

nem jó az a szó
hogy szeretlek arra
hogy szeretlek mert nem
azzal a szóval szeretlek
hogy szeretlek
az összes többivel ezen kívül
az összes kegyetlenségemmel is
az összes gyűlöletemmel is
de nem is szavakkal szeretlek
nem is tudom
nem is tudom szeretlek-e
nem is tudom hogyha
ezzel bíbelődöm
pedig szeretlek
ha szó sincs rá
ha szó se lehet róla
ha szó se tudja kiszólni belőlem
az összes eddigi életemmel se
az összes eddigi halálommal se
az összes eddigi szerelmemmel se
ha szégyellem is
ha gyűlöllek is
ha fáj is
stb.

 

 
(a nap alatt)


megáll egy percre a kéz az élet
amíg az ember felcserélhet
bármire bármit egy pillanatra
ennyi csupán ennyi van adva
amit eldob vagy vissza másnak
minden egyebet kitalálnak
minden egyébnek titka van
így teregetem ki magam
a vers e vers is kiver az ágyból
minden ami van visszaszámol
minden ami van ketyeg de hisz
az ég alatt minden előbbre visz
a nap alatt minden a föld felett
amíg a lét csak árnyékot vet