Serestély Zalán versei

sortűz

nappal kétfokos pengék a tóban
a fogak közt kicsit enyhébb
de felismerhetetlen.
a földeken vadhús és klinikai halál.
lovakkal jöttél
minden elszabadult.
hajnalra feltelnek a nyomok
és elfelejtünk.
hajtüszőkbe fúródik a tövis
az arc sértetlen
szinte olvasható.

függesszük fel
a rozsdás véredényeket.
a vér a vér 
feltételes akár az inga.
hol talál magára?
csak pulzus
csak amit lead
hő.
lövések.
sortűz.
gyökereid megtagadtad
élsz a fogyatékkal –
felszínes vagy
mint babiloni függőkertek.

ülnéd súlyosabban
azt a kurva lovat
de az ecetnek
a gondolata is felemel.
a csapásról ágak hiányoznak
kövek.
szél.
ellenállás.
hiába kapsz
ágyékodba 
– akár golyót –
nem is fázol
nem is fázol ma éjjel.

matt húsos virág
az éjszaka.
feltör most ez is
ez a ringyó alulnézet.
testhatár
a szederjes föld
szádban a vákuum –
kifakadt szélcsend.

elvonáspulzárok
tagolatlan vérben.
az arc össze akar karcolódni.
fogaidat kijelöli a Hold.
huzalok tűnnek fel egy kitartott G-ben.
a remegés elrendel –
mégis iktatott.

köpjél.
köpjél
hogy a teremtés
be ne rozsdázzék a szájban.
szárítsd ki a káromlást.
szóld el
magad
(magfázás magfázás magfázás).
szegezd fogazatod 
rostos éternek 
végre.

jelölt tested között
soha vérttelenebb
puszta 
nem volt.
törékeny geller
a légtér
benne a sehol
elkerülhetetlen.

már dekódolt nyomás
már grafit minden
írás
már a fényben
burjánzó
forradás
már kétfokos pengék 
hűlt hely
hűlt hely
a tóban

 

apakrif

se küszöbe se purgatóriuma az emlékezetnek
aki pokolhoz méri téved bizonyára – 
apa teózis kalipszis és krif és titok és theia
apályra ár árra apály – algoritmikus önkény
amputált hídpillér – statika szövetmása
szögletes épp nem-konkáv árny
hosszanti falain hajlandóság beomlásra
ilyen is apa – fogadtam soha meg nem írom
mert nem ilyen apa – csak terítve papíron 
apa ma ellenáll a versnek
hajszálon
függ
csak
épülő–bomló 
épülő–bomló maradása
apa apadás
apa apanázs
naplementék restaurált hártyája
anyám szeme körül azúr alázat
apa soha nem hagyott el
kitartott mint árnyak keramit szürkületben
apa sorkizárt – feszült szóközi vákuum
apa gnosztikus – vét hogy bűneit
vedleni bírja
arca hegesebb mint Krisztusé
ha ennen orcáját csókolta volna
hiába állják tekintetét
halászok sem nyúzzák le 
tó hályogát fagyban
megtört meniszkusz apa
felejtés farvizén
apa teózis kalipszis és krif és titok és theia
apa jégpáncél és damilban éhség
fojtott vízben a beforrott kékség
és amit elnyel:
egek sprőd krinolinja

*
ne tudja senki
mi üli a zsarnok szívét
zúzamód hogy őrlik 
vaskos gesztenyék
ne tudja senki
hogy elpártolt tőle
héj októberi borzongása
damilban spannolt éhség
ne tudja senki:
csak beforrott kékség
csak beforrott kékség 
ne tudja senki az eltömült
szőrtüszők gerjesztette membránt
melynek falára 
dobbanásonként
kimerevedik a szív
és örök és fehéren izzó
mint jégágyán majorsághús
ne tudja senki hány tejfehér 
éjszakát átvérez nikotinja
csüggő havazást a külváros fölött
csüggő havazást a külváros fölött 
ne tudja senki mily térkezelt 
Laokón pupillája
mily finoman menetelt
fakulás kupolája
időt senki ne tudjon csukott zsebórában
ne halld ne halld – fonákjáról 
mily jámbor egy királydráma

*
halkan érkezz Leonidász 
ne lőj szarvasokra
a villany még ég a völgyben
végtére ezért gyűltünk össze
az utolsó fénynél mondani:
nincs több tartalék
se szarvas 
se áram
se pengéhez acél
oldja meg alázat
inaid gőgös íjait
ne fuss Leonidász 
a vad 
melyet el nem ejtettél
most soronként csöpög a tűzre
de ez nem az a vad – büszke
agyara hiába talál 
tátongó sebedbe
elvétett szügyében azóta 
lomha szív dobban
kutyáid a cserjésben szétszéledtek
a koncot már megkapták 
bárgyú helótáktól
nem szenvedhette egyik sem 
hűség rostáját
vesd hát be Spárta
mezeit e gyérbontású éjben
készülj felhúrozni csöndjét
hadd meséljen anyám 
magtárad fojtott daláról
melyben elfeküdtek a fegyverek