Benő Attila aforizmái

Rózsák és bogáncsok

 

 A költők és a versfaragók túl sokat írtak a rózsáról, és a bogáncsról igen keveset. Pedig bogáncs éppen olyan csodálatos, mint rózsa. Sőt, kevésbé művi. Műrózsát már nagyon sokat láttam; műbogáncsot még egyet sem.

*

Némely költő fintora kilóg a versből. Mert túlságosan erőlteti a jelenlétét. Költő, tanulj kicsiny lenni saját világodban!

 

* 
A szél szabadsága csak önnön határáig terjed, a lendület fogytáig.
 
*
 
A versnek nincs középpontja. Mert a középpont bennünk van.
 
*
Más szárnyaival csak vergődni lehet.
 
 
Tehetős légy a tehetségedben!
 
*
 
Ha a vers vetkőzni kezd, jaj az olvasónak, mert zavarában nem tudja hova nézzen.
 
*
Vannak olyan írástudók, akik a bensőjükben íródó szövegek tekintetében írástudatlanok. 
 
*
 
A lét illata és bűze az, ami a nyelvi kifejezhetőségen túl van. Nyelv, hol van a te fullánkod?
 
*
 
Ha valahol földereng hiányod, ott élesebbek a körvonalaid, és zavartalan a jelenléted.
 
 
*
 
A sors keze lyukas. Bármikor kihullhatsz belőle.  Egy másik kézbe.
 
*
Szerepeinket főszerepként éljük meg, de a lét színjátékában csak mellékszerepek vannak. 
 
*
A részleteket csak az egész felől érdemes nézni. A kavicsokat a magasból.
 
*
 
A jelentőség: felnagyított és túlértékelt jelentés.
 
*
A pénz a belső jólétet és könnyedséget kellene szolgálja, és sokan éppen ezt a belső jólétet áldozzák fel a pénzért. 
*
 
Az úgynevezett külső harcok a legbensőbb csatákban dőlnek el.
 
*
 
Az ideológia evolúciója: az eszmék rögeszmévé fejlődnek.
 
*
 
A bizottságok tragikomédiája: a részigazságok összege mindig kevesebb mint a valóság.
 
 
*
A látás paradoxonja: amit érdemes nézni, az közvetlenül nem látható.
 
*
 
Ha az embernek nincs más célja, mint önmaga, ezért a célért útközben föláldozza azt, akit szolgál: saját magát. Mint a gyertya, amely önmagának világítva, önmagát hamvasztja el. 
 
* 
Ha valamelyik valódi magaddal találkozol, nem unatkozhatsz. Az csak felszínes emberek társaságában lehetséges.     
 
*

A valódi szeretet egyfajta tárgyilagosság. Nem eltekint a hibáktól, hanem az emberek gyengeségei, kicsinyességei, bokros hangulatai ellenére hatni akar jelenlétével. Tehát messzemenően nem elfogultság, hanem inkább valamiféle tudatos nagyvonalúság.