Orbán János Dénes versei

In Gryllum

Gryllushoz

Guarino sasfészkében miért rikácsolsz,
te siketfajd? Mit keresel a poéták között, Gryllus?

Miért erőlködsz? Pennád elől
lám, menekülnek a daktilusok.
Költöznek ablakod alól a tücskök
− halálra gyötört publikumod.

Forrna be szád és nyikorogna helyetted künn a kabóca,
vonyítna eb, majom szelelne, bőgne tulok.
Faunánk képtelen ocsmányabb műsort produkálni,
te fűzfapoéta, te szar, Gryllus ezt csak te tudod.

És hájas is vagy, amice, de legalább görbe az orrod…
És kandisznóként bűzlesz, bár kan mivoltodat vitatom,
de a kanálisban kiegyezhetünk.

Nyilvánvaló, hogy síkságon születtél,
ha szikla akadt volna a közelben,
fölélesztik a Taigetosz hagyományát.
Milyen atyának kell ily ivadék?
Mely csecs gondoskodik ily szopósról?

Mit keresel a sasfészekben, Gryllus,
a szárnyaló Guarino-fiókák közt?
Mit matatsz itt te kappan, te tyúkapostol?

Még te ágálsz, hogy verseimmel kitörlöd…
Vigyázz, véred ne fakadjon, bár igen edzett
− hisz a fél konviktus jár reá – a segged.

In Prosperum, Gryllum et Ugonem
Prospernek, Gryllusnak és Hugónak

Látom, nincs jobb témátok: baszogatni,
hogy barbár vagyok, hisz
Barbara volt az anyám,
medve csecsét szoptam és rút setétben
éltem, ti meg Toszkána lágy ölén,
a nap fényében feredeztetek,
a származástól okosodtatok.

Lám, korlátolt abdériták közt terem
Démokritosz, Prótagorasz és Hekataiosz,
Phrügiából jő az istenek anyja, és
Vergiliust parasztlány szüli meg…

De mért magyarázkodom és kinek?

Igenis medvenőstény volt a dajkám,
s a játszótársak kóbor állatok,
kértem macskát, atyám hiúzt hozott.
Kígyó volt ugrókötelem,
toportyánt fojtogattam puszta kézzel, 
bölényekkel birkóztam, termetem
ezért akár a szálfa.
Görögre bölcs bagoly,
latinra egy sas oktatott,
s az utolsó sárkány a szárnyalásra
és a halálra.

No, de ti milyen tejet szoptatok?
Prosper, belőled tehén virtusát
olvasom ki, és Hugó, termeted
szerint egy girhes kecske volt apád,
s bölcsőd fölött egy birka bégetett.
A Gryllus anyja meg szendén röfögött,
míg szamár hágta a trágyadomb mögött.

Elnézést, fiúk, hogyha tévedek,
e tájon balga háziállatoknál
nem igazán látni ám egyebet.

Latint tán egy gúnár oktathatott,
vagy gácsértól a pompás dikció?

Vállalom hát: egy medve szoptatott,
s ha gondolnátok, mindez fikció,
megmutatnám a bundát seggemen,
s e barbár lőcsöt, nem mellékesen.

 

De immutatione sui nominis
Névváltoztatásáról

János volt a nevem. A fordulat
nem gőgből történt, nem azért mert több paraszt
nevezte így fiát, mint király.
Kitágult a világ, és minden más alakot öltött.
Kezdet és vég, múlt és jelen
istene-ördöge: Janus,
a kettős arcú lett a névadóm.
Dialektikája inkább mérvadó,
mint „Isten kegyelme” − egy költőnek ez kevés.
De hát kevés egyetlen isten és
ha netán jobban belégondolok:
csak én bírok versemnek hőse lenni,
s csupán kellékek, stiláris statiszták
Janus, Jupiter, Jahve vagy Moloch.

Immundus
Tisztátalan

Hová cepeltek, csélcsap cimboráim?
Elménk már lődörög s a gyarló test nemkülönben.
Mit keresgélünk a városszéli ködben?
Ilyenkor a Sátán tart fád misét,
vagy beavatást titkos páholyok,
és ahogy elnézlek, salernói Celsus,
kancsal szemed bűn tengelyén forog.
Mi készül itt? Gondolkodó vagyok,
nem pedig templomküszöb-koptató,
de istenuccse, el nem kárhozom,
csupán akkor, ha eltitkolható.
Ám tiltakozom: inas semmiképp,
csupán szájtátó krónikás leszek,
mert tudni vélem, miben áll a rítus… 

A Tisztátalant gágogva invokálja
egy lúdtalpas – nyilván gryllusi – szöveg,
eztán Ambrus, Prosper és Hugó haladókkal
az inas képez mágikus négyszöget,

s a pentagramhoz Celsus is beszállna.

 

Conqueritur, quod se socii ad lupanar seduxissent
Panaszkodik, hogy társai bordélyba csalták

A mai kaland helyszíne nem a várrom,
nem hangol okkult kripta sem tilosra,
előttünk cifra épület magaslik,
mit sejtelmes láng öltöztet pirosba.
Míglen a titkos rítusokban Celsus,
Ambrus van otthon minden lupanárban;
nem is sejtettem, hol kopogtatunk,
csak félszegen mögöttük álldogáltam.
Pernahajderek, miért csaltatok
a fülledt bűn fertelmes otthonába?!
Tanulni küldtek Ferrarába engem,
hitték balgán, bölcselet sarjad itt,
és nem a kankó rút, veres virága.

Ej mi a kő! tyúkanyó,
mért vonszolsz bé szobádba?
Mit is akarsz? Nem vagy te vén
madarászni gatyámban?
Ám legyen, úgyis béhunyom szemem.

Hát azt sem tudtam én, mi fán terem…
De garantálom, erről értesül
Guarino, bár gyanakszom: hiába.
A derék magiszter több értelemben ismer
minden lotyót Észak-Itáliába’.

 

De pecunia
A pénzről

I.

Gallus pénzzel tartozik, kerül, és ha mégis
szembemennénk, összehord hetet-havat,
emiatt én Severusnak tartozom, kerülöm,
kamatot is hazudok, ha netán rám akad.
Úton a stipendium patrónusomtól,
ládaszám hozzák az éltető aranyat,
csak hát Pannónia messzire van, és
sátánfajzatokkal teli az út,
lám a múltkori szállítmány is 
egyenesen a pokolra gurult.
De bátyám gazdag, és küld újat. Mindeközben
jó Vitéz dühöng, kémek vitték a hírt,
szépreményű öccse mire költ,
s mily szentségtörő rigmusokat írt.
És már levél se jön, hogy te szedtevette fattya,
mért herdálod az ország kevéske pénzét kamatyra…


II.

Troïlus verset kíván, na persze ingyen;
és mindhiába érvelek:
nem nékem dicsőség, hogy hazudok,
hanem néki, hogy róla írok én.

De nem, de nem. Mert néki pénze van,
s ha pénze van, miért is adna nékem?

Bolond a költő, amúgy is verset írna.
És végképp nem pénzben mérhető
egy költemény. Nem.

Amice, hát ne búsulj, mert fölajánlom önként:
korrajzom megörökít, jellegzetes köcsögként.

III.

De támad még remény, és pompás téma is,
tolonganak a kortárs líra új pártolói…
Egy márki húga (nem szűz a kis hamis,
mi több, hordja egy lakáj gyermekét),
mert címe van és szinte-szinte szép,
egy vén kupeccel mentheti erényét.
Ha valaki e jó keresztény frigyről
egy ízléses dicshimnuszt elkövet,
öt arannyal hajlandó honorálni
a szerelmesen röfögő öreg.
Váteszhez méltó, magasztos kihívás,
de végre
meghívhatom a girhes
múzsákat estebédre!


Porcellio poetae
Porcelliusnak, a költőnek

Almát és verset küldtél, Porcellius,
és nem tudom: almád kíséri versed
vagy versed almád? Ez korántsem mindegy,
az evés élvezetét a szellemével kísérni,
vagy az olvasás gyönyörét a gyümölcs
zamatával fűszerezni. Ám mielőtt
e bölcseleti felütéstől elalélnál,
mint férfi férfival, beszéljünk: mit akarsz?
Almával és verssel megkörnyékezni a seggem?
Avagy verssel és almával elérni azt,
hogy Guarinónak áradozzak rólad?
A kánon kulcsa – köztudott – nála van.
Porcellius, versedtől szépérzékem lekókad,
almád meg fanyar, és persze nem arany.


Optat coitum puellae
Egy leányzóval szeretne üzekedni

Mindenekelőtt, Ágnes, béjelentem:
e verset farkam és nem lelkem írja.
Egyetlen vágyam van csupán: kefélni,
és semmi mást nem vetek most papírra.
Hidd el, tudom a szerelmes vers kliséit,
s hogy költő mivel árthat vagy arathat,
de szarom reá. Mit uradnak kell adnod,
tálald az ajzott, vad magyar parasztnak!
Egy szót se szólj, unom a szűzbeszédet,
kit érdekel, majd miként nyavalyog,
ki hozományért vadász rád, a férjed?
Hát ennyi volt a felvezető maszlag, 
s bár kézenfekvő rímen agyalok,
mellőzöm inkább, hogy ne vélj kamasznak.