Deák-Sárosi László versei

Trocheus

Csont szakad ki csendre, mint a szóra,
Ránktalál a védekezve-támadó
(Mágneselme, rejtve rádióadó),
S összeszívja műsorát a jóra.

Holtterébe visszajár az óra,
Összefüggve úgy, akár a <„fá”-ra „dó”>,
Zárlatában ott a vég, a számadó;
S az, ki visszaszól, jön így kapóra.

Széttörött ma minden, és a rész egész,
Vág atomnyi lényeg így a húsba,
S osztható tovább, ha súgja szív meg ész,

Míg elemnyi cérna kötne gúzsba,
S értenem – ha kell – elég a félsz-egész,
Összetoldva névleg-trocheusba.

Magyar ének

I.
Ha hív nyugatra bóvli csillogás,
Ha nem csilingel úgy az égi más,
Miként a szív dobog, s a mérce sok,
Ha súlyra térnek át a jambusok,
Csak álljon ellen úgy a szívverés.
Hiába nyílt a nyelvben annyi rés,
S emelkedő a képlet, ám legyen,
Magyar maradt a dal, s e szent kegyen
Nem árt a súly, ha zeng a dallamív,
S csilingel itt, belül, ha visszahív.
Nem esküszöm, nem is fogadkozom,
Nem ér a gyűlölet, s nem átkozom
Az ellenérveket, s ki ötli ki –
Tükörbe nézzen ő, ha kell neki.

 

A Pannon "freskó" szentélye

Plázafalon feslik szét poszt-jelenünknek a burka,
Hunnia pannon „freskó”-ján repedeznek a mázak,
Mégis csillog üvegfallal, fémvázzal e szentély.
Festékrétegeikben mit rejt? - kérdi az ember,
Így nekilát Neo mindent híven restaurálni.
Pattog a lakk, recseg és ropog, egyik réteg alatt más.
Hígítóval is oldja, a mélységet kutakodván.
Brüsszeli, moszkvai; Ilyvón, Bécsben gyártva a festék,
Sztambul, Róma, Bizánc, Buda céheinek közegében.
Mely' legyen első minta? - Neónak a mérge gyarapszik.
Szétveri mind, ami festett, és ami még azalatt van,
Hunn az avar marad, és nyoma semmi a poszt-nak, a máznak.

 

„Vénusz-projekt”

Zsák Freskó sci-fi várostervei érnek a hálón
Pannon tájba a „Korszellem”-filmeknek a szárnyán,
S csúcsvonat-ötlet, mely hatezernégyszázzal is elszáll.
Körben a Földet az új ökovallással legyalulná,
Vesszen a múlt - mint Marx szól épp, csak zöld szemüveggel -,
Mert tudomány ma az egy ház - úgy tesz -: a hitnek alapja.
Ívelt szép meserajzai mint szállók Floridában
És kibucoknak mandala-ívű terve, dizájnja.
Glóbusz-számítógép szervezné meg a létet,
Minden lénynek igényét tudná, s terve kiköpné.
Mátrixában nincs erkölcs, mert senki se félne,
Szükséglet-kielégítők óvnák nyugodalmát.
Freskó Vénusz-terve, az Isten nélküli vallás
És ökotópia bűvöl hatszor százezer embert.
Hívei úgy nézik, mint jó vén "reptiliános"-t,
Jobbszélső és balszélső kezük integet itt is.

 

Kékszakáll ímélje Juditnak

Légyittünkön nem várlak már kedvesem itt fenn.
  Váramban látnod, s félned a titkaimat:
Mért jönnél ide, mért szép, bölcs, nemes asszonyi állat?
  Átírná csókod és ölelésed a rím.
Két kezed, arcod, vénuszdombod versbe temetve
  Mint elvont műtárgy már csak enyém lehet így.
Újabb titkot láttam reggel a görbe tükörben,
  Álmomban jöttek késsel a szellemeim.
Isten véled, s tudd még: más lányt leltem azóta.
  Nincs légy itt, légy ott, mert operába megyünk!

 

Judit ímélje Kékszakállnak

Légyott, én itt, nem látsz, kedves a zord palotádban.
  Nem félek, láttam, tudd meg, a titkaidat.
Lennék múzsád mint nejed, orvosod és szeretőd is,
  Szívem ritmusa ha hívja a rímeidet.
Lábaim, orcám, mellem, csípőm szóba kerülve
  Mint epitáfium, így lenne tiéd, örök.
Nem lesz, másé, leltem olyan férfit, ki akár te:
  Hajszálra; s nem kék, s nincs se szakálla – erős.
Isten véled, s tudd még, rólunk szól a darab majd.
  Nincs légy itt, légy ott, mert operába’ vagyunk!