Cseh Katalin versei

(Pőrén)

Te is velem, én is veled,
kéz a kézben, járunk egyet.

Te általam, én általad,
szelídítünk rémálmokat.

Te is bennem, én is benned
kitapogatjuk a lelket.

Te nélkülem, én nélküled,
cseperedik az őrület.

(Babák)

Egész életemben játékbabákat
gyűjtöttem szenvedélyesen.
Imádott gyerekeim!
Törődtem velük, nyáron
rendszeresen napoztattam,
télen jó meleg ruhákba
bugyolálva sétáltattam őket,
farkasordító hidegben is.
Most ki vigyáz rájuk...

Hatvanötödik születésnapomon
egy gyönyörű babával
ajándékozott meg az ügyeletes nővérke.
Azt mondta, hogy a kislányáé volt a
baba, és hogy Borinak hívják.
Most Bori baba a kedvencem.
Naponta megfürdetem,
megfésülöm hosszú szőke haját,
este altatódalt dúdolok neki-
amit valamikor Sárikának,
a legelső babámnak.

A játékbabák halandók vagy halhatatlanok?
Feleljetek, angyalkák, ne habozzatok!

(Születésnap)

Ma töltöm ötvenedik életévemet,
Fél évszázad- nagy dolog.
Szeretnék együtt lenni a feleségemmel,
ülnénk egymás mellett, fognánk egymás kezét,
hosszan néznénk egymás szemébe.
Talán csókolóznánk is…
Nincs is feleségem.És nem is volt soha.
Ne haragudj, hogy átvertelek, de jólesett.
Az ötven esztendő viszont igaz.
A doktor úr is velem egy idős,
csak ő sokkal fiatalabbnak látszik. 
És neki van felesége.

(Látomás)

A kerti napraforgókat
néha asszonyoknak látom,
sárga kalapos, zöld csipkeruhás,
sejtelmes asszonyoknak, ahogy
szüntelen szomorúságban várakoznak...

Oyan szépek és olyan törékenyek.
Szerelmes vagyok beléjük.
Mindenikbe külön-külön.
És mindenikbe együttesen.

Én vagyok a Nap,
ők meg felém forognak.
Éjjel a hold világánál
remegnek, megborzongnak.

(Zárójelben)

Tudod, mit szeretnék most,
ebben a pillanatban?
Cigit, kávét s egy dundi kis nőt.
Férfi lehetnék én is végre,
- kisfiúként kezelnek már annyi éve.
Lehetnék férfi, mint maga, doktor úr,
ki mindenütt helytáll s mindig boldogul.

Belül bugyog a szenvedély,
- nincsen itt rá engedély.

(Képzettársítások)

Vonatkattogás  sínek  mozdony  pályaudvar
pályudvari bolond  holdudvar  holdudvarlás
napágy  napágytál  napágytálalás
csillagfény  csillagfényképész
családi csillagfénykép
kiscsillagok mosolyognak a kedvük ragyogó
minden és semmi mindig ott kell lenni
ahol a helyzet kulcsa fordul a zárban
nyílik az ajtó ajtószárny ajtószárnyaszegett
madárszárnyak suhognak betöltik az eget
lapi levél őszi lombhullás könnyhullás
hullaszállító érkezik fogadják szeretettel
szeretet-karácsony kalácsillat ajándék
ajándéklónak a foga tömetlen
nyerít az éjszakában majd elvágtat
szabad szilaj és gyönyörű
tompora bársony gömbölyű
paripa táltos fakópej gebe
ég sajog a gyógyulatlan sebe
seblázrózsák nyílnak nyillalnak
     újabb sebeket lázakat fialnak...

(Kegyelem)

I.
Napraforgók a kertben,
a szobánkkal szemben:
magányosak, mint mi vagyunk.
Ülünk a padon és hallgatunk,
aztán egyszerre dalolni kezdünk,
libeg-lobog a kedvünk.
A kedvünk libeg-lobog,
miért ne lehetnénk boldogok?
II.
Hancúroznak ott kint az angyalok,
a hóban mezítláb járnak,
nem vacognak, nem fáznak.
Mi is mezítláb járunk,
vagy papucsban, mégsem fázunk.
Angyalfélék családjába tartozunk,
szárnyakat le s föl csatolunk.


Cseh Katalin: Versek a Napraforgók a kertben című kötetből, megjelent a Lector Kiadó gondozásában 2014-ben. A versek alanyai egy fiktív elemgyógyintézet lakói.