Dimény H. Árpád versei

az otthoni nevelés

Ezután másként lesz. Korán kel,
s ahogy gőzölög a teapára, fölsejlik benne
valami hölderlini nyárnak heve.

Ezután másként lesz.
Minden este szeretkezés.
Pénteken bort iszunk.
Édesem, szeretve légy,
mondom, miközben beléengedem,
mert ezután beléengedhetem.

Ezután másként lesz. Többet olvas.
Előkészítve már a szekrényre Hamvas,
Márai. Oszlik a gyereknevelési felelősség.
A múlt átöltözik jelenbe ezután.

Gyógyulaseb-, olvadatömörzsír-sürgetés.
Lélekben készíti szépséges új szívét.
Az is lehet, jelszót cserél vagy csak más e-mailt,
s ha levelet ír, megőrzi.
Ezután másként lesz.
Nem cenzúrázza, nem törli.

Mindenről

Mintha kiröppenne nyitott ajkamon a mindenség,
s vontatósugárral húzna magához a meleg ég.
Mintha már eleve kevés lett volna e földi lét,
mennyit hurcoltam magam, mennyi könny, mennyi veríték.
Mintha így nem lenne érdemes élni sem. Egyedül.
Vakolat, fal, vakolat, szoba – én pedig legbelül.
Mintha megbicsaklott volna a téridő. Perc, óra
vesztegel, s vele én, megrekedt, rozsdás mutatója.
Bárcsak szólnál hozzám, elkelne most a szép szelídség,
előbb öleljél, majd óva ints, s jöhet a fenyítés…
Panaszra nincs okom? Hirtelen mindez (ha) kiderül.
Bocsánatot kérek. Mintha süt a nap, mintha örül.

de mégis

a szomszéd halkan kopogott és szólt,
hogy Linika néni… a másodikon…
s a lépcsőház lábujjhegyen élt tovább,
zubogó víz zaja, odafent elfojtott falfúrás,
aztán a közköltség mellé a gyászjelentő,
a huzat letépte, ott csapkodott, mint
egy bent rekedt szitakötő…
a lakásban porként lerakódott, tetszhalott csendet
élesztgette az unoka, aztán sírni kezdett.
láttam, amint a sötétítőket sorra behúzta
– péppé maszatolt meggyen tapostam,
s betonlabirintusnak tűnt az utca –,
anyát kérdeztem:
– meghalok én is?
hisz oly erős vagyok.
– s a szél is, melyben
mi csak egy toll… de mégis…