Cseh Katalin versei

Folyamat

Valami eltörött, valami megrepedt,
valami satuba fogta a  hitemet.
Valami eliszkolt, valami itt maradt,
valami könnyűség súlya fogva tart.
Valami bűnlajstrom, valami sunyítás,
valami türelem, valami hallgatás,
valami mondvacsinált érzelem,
valami ragadós, nyálkás félelem.
Valami titok, valami rejtelem
vergődik át a lelkeken…
Valami hiány, valami tömítés,
valami szabálytalan lüktetés,
valami fényár, valami félhomály,
valami kidobott, ócska szamovár.
Valami érkezés, valami távozás,
és nincs többé elkárhozás?!

ANYASÁG

Mária, anyácska,
tisztaság varázsa,
végtelen nyugalom
bimbódzik  és hála.

Mária ,anyácska,
szűzesség virága,
orcádon kín-csipkét
ver fiad halála.

Mária, anyácska,
Názáret leánya,
protestáns szívemnek
hozzád száll fohásza.

Mária, anyácska,
csönd izzó  parázsa,
szemednek áttetsző
szép szomorúsága

emlékeztet  engem
törékeny anyámra,
lényed lágy szentsége
a halandóságra…


Egy szuszra

Emlékszel nyár volt
rekkenő meleg
az égen lihegő
pufók fellegek
hirtelen zápor
szivárvány-mámor
izzó szemekkel 
bámult ránk Ámor
Emlékszel ősz volt
langyos napsugár
gesztenyelapin
haldokló bogár
színarany avar
a szél felkavar
mindent mi volt
van és tán lesz
csönd társbérlője
holdbéli nesz
Emlékszel tél volt
hószakadás
suttyomban történt
angyaljárás
csengőszó  csillag  áhítat
mint gézt a friss vér átitat
Emlékszel tavasz volt
züldülő bokrok
a világ is szédült
velünk forgott
virágzó almafák
kerti tündérek
Éj-fülbe suttogták
hogy mitől félek.

Emlékszel nyár volt
tél tavasz és ősz
szökevény  öröklét
fölöttünk köröz…


Határállomás

Lét és nemlét határállomásán
várakozol az utolsó szerelvényre
ülsz egy padon a kihalt peronon
egyedül vagy... vagyis mégsem
tőled öt-hat méterre öreg kalauz
téblábol esetleg egy koldus... nem is tudom
olyan filmszerű az egész
hatalmas moziteremben vagyok
és figyelem minden rezzenésed
nem történik semmi
engem mégis leköt a látvány
igazi művészfilm ez...
aztán befut a vonat de nem
ez csak egy pöfögő mozdony
a  masiniszta integet
visszaintegetsz neki és
keserű mosoly villan át arcodon
még mindig ülő helyzetben vagy
mint egy próbababa a kirakatban
nem mozdulsz  mereven nézel magad elé
üres a tekinteted vagy inkább kiürült
az az érzésem  hogy fokozatosan veszítelek el
elmosódik a kép... csak a mozdonyfütty
hasít bele a puding-sűrű csendbe
és te sem ülsz már a padon
nem látlak  csak egyre erőteljesebben
hallom egyenletes majd szakadozó
levegővételed szuszogásod
végül némaság szállja meg
zakatoló szíved anyám


Az iroda

Az iroda az a hely, ahol apám
ül és kattog az írógépe...
íróasztalán sokminden található:
tintatartó, itatóspapír, tollak, 
ceruzák, mappák, indigók és
a Szentírás négy különböző nyelven:
magyarul, hollandul, héberül meg románul.

Az irodába sokan jönnek:
az emberek a faluból és 
a szomszéd települések
lelkészei. Doru bácsi, a helybeli
ortodox pap is felbukkan
időnként... órákon át
folyik a beszélgetés, még
az idő is megtorpan és fülel...
Sokszor ebédre is ott maradnak
a vendégek, olyankor anyám 
még egy kanna vizet önt a levesbe,
hogy elég legyen.

Az iroda különös hely, ahol én is
különösen érzem magam, akkor is
amikor sokan vannak és észrevételenül
besurranhatok... vagy amikor egyedül vagyok
és bámulhatom apám hatalmas fekete írógépét:
egy kicsit ijesztő, egy kicsit kedves nekem...

Azt az írógépet ma is őrzöm
anyám kockás kisbőröndje mellett:
az egyik súlyos, könnyű a másik,
van-e még visszaút az irodáig?