B.Tomos Hajnal versei

MIÉRT?

Nem az a lényeg,
hány lóerővel,
vagy éppen milyen
szinű géppel
tűnsz el a végtelenben,
sem az, hogy a bálterem
melyik sarkából indult el
pillangó-lépted -
hanem a cél,
mely minden kulccsal
felér:
az itthon eldobottal
s a vágyakra idomulttal -
s aztán ha maradnál,
csontod az árnyas,
kis padot nyomná,
ne hidd, hogy
soha nem ugrik eléd,
s hulltodban legalább
kegyelmez a kérdés:
miért ?

KIÁLTÁSOK NÉLKÜLEM

Sok fordulatból kimaradok:
nem lehetek ott egyszerre
a labirintus minden süllyesztőjében -
(sajnos vagy szerencsémre)
tegnap sem gázoltam
féllábszárig vérben,
nem nyújtottam ki csöpögő ujjaim
elhaló kiáltások,
tankok alatt szétloccsanó
holnapok felé,
nélkülem adtak ki parancsokat,
s irták felül kontinensek
jövendő századát -

csak a Föld vánszorgott
továbbra is velem,
mint ahogy vén teknőc
hordja öntudatlan
páncélján a porszemet.

LOPJÁK A CSÖNDET

Téli nyugalmuk csöndjében
lepik meg őket -
túl csengettyűk
hangján,
adventi kórusok
dalán,
hallom a zuhanó fák
jaját -
láncfürészek fogai
nyomán
hull a százéves
vér,
hegyek arca sápad,mint felmetszett 
ér.
Hiába fújja aprók hada
a ködkürtöt,
valaki már beseperte a
harminc ezüstöt.
Fényes nappal
lopják,
frakkos, puccos
hordák :
örökünk maradék vérét most
csapolják.

ILYENKOR, HÓESÉSBEN
-gyermekemnek-

Miközben elnyom az álom
hiányod falai tövében,
száraz lábbal vágok neki
az óceán vakságának,
fejtem le arcodról
a távolság tüskés álarcát
és ölellek, mint vágyképet,
testmeleg valóvá.

Velem vagy ilyenkor
hosszú órákon át,
mint mikor vérem
vitte el hozzád
az áldozat okát
s testem bélyegét
viselve nőttél fel a szóra-
érzem leheleted,
mint bölcsőd páráját reggel,
ha titkon suttogott imám
érintette szemed.

Aztán felébredek,
bálványokénál is
merevebb derékkal,
újra ölembe veszem,
mint kuszán halmozott galyakat:
várakozásaimat
egyedül, hóesésben.

A DÖBBENET TANULSÁGA

"...de a jó és a rossz tudásának fájáról
nem ehetsz, mert ha eszel róla, meghalsz"
(Mózes első könyve, 2:10)

Láttad-e valaha az embernek
azt a pillantását,
mellyel az alvilág zsoldosával
kacsint össze,
azt az ujját,
mely szemet tol ki,
legmélyebb sebedben turkál
s a pillanatot,
mikor mint svábbogarat
tapossa el féltett zálogod ?

Mert az volt a pont, a tűkanyar,
mikor tetten érted
az isteni fondorlatot
s a döbbenet
hiátusában megértetted
a porból gyúrt feltételt.