Print this page

Lőrincz József versei

Idill

Égi forrásból bugyog a fény.
Szeretem a szülőfalum:
Amely már rég nem az enyém.

Elfoglalta az áradat,
A terpeszkedő hatalom.
Pöffeszkedő szubkultúra
Ujjong a Szőlőoldalon.

Csákfalvában, a Gergő úton
Valaki házról házra jár:
A pusztulás érdekében szervezkedik a halál.

Lehervadnak a kővirágok
A hajdani jólétről.
Fűzfa emeli a pince mennyezetét,
Óriás-gyomként nő.

Emészti a jelen a múltat,
És a jövőt is, úgy lehet.
Ahogy téli időn a fagy
Eszi a tetőcserepet.

Háromlábú széken ül nagyanyám,
Az idő, krumplit hámoz.
November, december…
Így jőnek hideg- s dérhordozó
Emberek a házhoz.

Füstöl a Magyaró,
Pernye száll: ősz langall:
Időm bekerítve
Betegséggel, bajjal.

Fázik az esőzés,
Havazásba megy át,
Felveszi a határ
Az adventi bundát.

Kásás hóba lépek,
Úgy zörren a másnap…

Áldott legyen az Úr neve,
Hogy még örvendeni tudok
Minden változásnak!

Asztali könyörgés

Mennybéli jó Atyám, én édes Istenem,
Kinek jóvoltából búza, szőlő terem,
Házunkba béke jön, hit, remény, szeretet,
Szállj közénk, hogy együtt örvendezzünk veled!
Aki a madarak röptére is rálátsz,
Adj az asztalunkra ételt, italt: áldást.

 Abszurd

Mire igyunk?
A többire, amire majd nem fogunk inni.

Nincs elég fény,

És növekednek az árnyak,
Az égei tetőn tüzet fogott koronája
Egy matuzsálem fának.
Lángol, szikrát, füstöt, üszköt ontva
A tölgy, s elvágódik, bele a horizontba.
Vörösre vált át nyugaton a kék,
S koromként hull az éjszaka fölénk.

Őszi derű

Uram,
Köszönöm Neked a mindennapokat,
Hogy létem napról napra
Új lendületet kap: új fényt,
Mely beragyog ösvényt, mezőt, fát,
És sötétséget, mely nyugalmat ád.

Hálás vagyok Tenfelségednek,
Hogy létem, súlyával is, ily könnyűvé lett.

Köszönöm ezt az új gravitációt,
Itt belül,
Hogy, ami zuhanna:
Szárnyra kap, és – repül.

 Szülőfalu

Lovak legelnek a sírok közt.

A régi temetőben
Már a fejfák is haldokolnak.
A gyökerek kimállnak a földből,
Fehér jelt adva fogyó holdnak.

Talán az ősöktől hoznak üzenetet.
Azt ismétli a nagy csend váltig.
Takargatja a soványuló határ
Csuszamlásos pala-bordáit.

Beomlott az udvar lelke, a kút.
Kövekként hullnak bele az évek.
Gyűrűzik az idő a vízben.
A szép jövő milyen jelenné lett!

Vak ablakszemek néznek az égre,
Betekint rajtuk a mennyország.
Rozsdát virágzik a kulcslyuk,
Papsajt nyalja a mestergerendát.

Magamhoz ölelem a tornác fáját,
Belépek a múltamba, bátran.
Eloltja a lámpát, és lefekszik
A megsemmisülés az első szobában.

 Reggeli ujjgyakorlat

Besüt a fürdőablakon a nap:
A szomszéd kémény veri vissza.
Örül a konyha a fénynek, és
A pohár is, csak issza, issza…

Nem bír már az özönnel a függöny,
Az éjszakai homály őre:
Minden irányból zubog a sugár
A boldog gyékény falvédőre.


Lőrincz József: Őszi derű. Polis Kiadó, Kolozsvár, 2017.

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány