Improvizációk magán- és mássalhangzókra 2.

Egy gyorsvonat száll hegymenet’,
Vágtat, sárkányt öl, falni megy.
Halkan felhangzik egy imagitár,
A hegy lejt: síp, dob, ének tovaszáll.

*

Hideg hó törmeléke rejt futó szánt.
Lent az úton blockflötéz a lejtő,
Anyuska vásznat sző, a tájfutó áll,
S egy őszbe tévedt múzsa épp befőz.

*

Dalolt a dallam. Ettem hűs lepényt,
Sületlen versem fakultan halódott,
Soká gyötörtek lankadt őzikék,
Jeges pogácsa s használt hópihék.
Ríttak bús szinek, honderű szomorgott.

*

Padlón hever a rég kifent borotva.
Salátabárban állok, véresen.
Mégsem adnak vad mosolyomra italt.
Saroglyán étkezem.

*

Ejha! Lapul a méretes orr.
Almafaló fazon, vigyázz!
Haver, ölj fóbiás kötőszót:
Ne csak vadulj, de jól hibázz.

*

Ha már nem hallod a sípomat,
Zeneszerszámom kantriját,
Voníts a holdra, sörbe fojtva
Szelíd hobók kamásliját.
Csilingelj kvintesszenciát,
Kavarj kis vihart a hangokba.
Hazaviszed ma a gitárt,
Stabilan szélfútta a kotta.

*

Könnyített, bemártós
Bébifürdetés,
Hirdetésben látott
Lapkasajt-evés.
Hirtelen varázslat,
Manók szózata:
„Miért van a szádban
Komor nyúlkaja?”

*

Két kis lufi, lengve ha várjuk a puskát,
És messze sivít a mesénk kimenet,
Segítse sörét, ha a hő heve hűl tán,
A szél vele száll, derüs éj betemet.

*

Hó száll ránk, fűtetlenek a tavak,
Az életem tíz-húsz tájban maradt.
Hólét hoz a tél, tavasz s a nyaram,
S szúnyogok légióit, untalan.
Hinta, égbe lőtt, fák a kert alatt –
Nővérem jő, ma hozza szárnyamat.

*

Új a fejünk. Betűk a bőrre,
Bíborral írva fejtetőnkre.
Még kacarászunk, kész a hatás.

Furcsa holmik agyadba másznak,
Agyvonattal turnékra járnak,
Múltadba forró tűk követnek.


 (A szövegek közismert versek magánhangzóira épülnek. Minden egyéb hasonlóság az eredetikhez a véletlen műve. Bővebben: itt)