Cseh Katalin versei

Amikor bántanak

Amikor bántanak
becsukódsz mint egy ablak
valaki benned elhallgat

Amikor bántanak
becsapódsz mint egy ajtó
mögötte üres szakajtó

Amikor bántanak
elsápadsz mint beteg csillag
növekvő láz meg-megingat.

Amikor bántanak
nem te vagy csupán a másod
önmagad alig találod

Amikor bántanak
félelemtől nyirkos lelked
csönd-spárgára teregeted

Amikor bántanak
Istent szólítod a gyámod
éjedben gyújtson világot.

Kötés

A mező liliomát
illata tartja ébren
bennünket meg
szégyen szerelem
vágy...valami ködös sérelem
mely mosolyunk apasztja
zörög a csönd-traverzek közt
a szívben a hiány harasztja...

Játék

Játsszunk szerelmet, igazit,
ami a vágyunkon igazít.
Anna Kareninát előhívom,
te meg legyél a Vronszkijom.

Bováry Emmára gondoltál?
Lehetsz Rodolphe, a csapodár.
Júlia leszek s te Romeó,
gyönge szívemet hódító.

Játsszunk szerelmet, szenvedélyt,
Istentől kérjünk engedélyt.
Játsszunk önfeledten, gyermeki hévvel,
odaadással, zsenge reménnyel...

Ha játékunknak vége szakad,
sírni, kacagni egyaránt szabad,
múlékonyságban örökké várni,
szerelem hűlt helyén ázni-fázni...

Játék volt, hidd el, képzelet játéka,
vágyak, rövid vágyak hosszú árnyéka...

 Sejtelmek

Azt hiszem már csak illúzió,
szerteguruló álom,
állok és várok mint aki
túl van hét határon,
túl önmagán, lejtőkön,
árkokon, túl kaptatón,
bűnök fölött egy hágcsón…

Miért áltatja magát
folyton-folyvást az ember?
Beles a múlhatatlan
szétmálló szerelembe.
Miért hogy minden talmi, hamis
mi körülvesz a mában?
Ábrándok hűvöse fogad
ostromlott légvárban.
Miért csak átvészeljük
a hétköznapi létet?
Miért a méltatlan helyzetek,
és miért a miértek?

Csukott szemekkel most
az álmatlan Istent látom,
s amott a hiány, partnere csönd
kék semmibe úszó ágyon…

Irgalom

Ülünk a parkban egy padon,
együtt vagyunk mi nagyon,
hétköznapi létben s a létezésben:
lélek-bolygók a mindenségben...

Süt a nap, kellemes meleg árad,
lenge szél táncolja körül a fákat,
mienk a pillanat boldogsága,
elszáll a bánat mint a pára...

Elszáll, de estére visszajön,
pihetolla a küszöbön...

Urunk, nyugalmad valami bántja?
Irgalmad széteső szívünk pántja...

Felnőtt árvaság
Tudod milyen a felnőtt árvaság?
Nincs se apád már se anyád
nem vagy gyerek ez tény
mint utcai lámpafény
melyet ablakodból nézel
ha fölkeres az éber éjjel...

Milyen a felnőtt árvaság tudod?
Az emlékek néha huncutok
sziesztáznak a szívedben
majd hajbakapnak hirtelen...

A felnőtt árvaság is fájhat
nem múlik csak elül a bánat
jársz-kelsz mint mindig végzed a dolgod
apádanyádra nem fordítsz gondot
mert nincs már neked apádanyád
méretre vágott felnőtt árvaság