Fülöp Kálmán versei

Belépés előtt

Belépés előtt letörlöm
küszöbömön a lábam.
Jöhetnek napok,
hogy nem tehetem –

már most is érzem,
hogy fáj
a mozdulat
és sikítnak az erek
a belső tereken…

A tévéből is
szemüvegen át
köszön rám a forrongó
eszméktől és ideológiáktól
repesszé törött világ –

némán pusztítja önmagát,
igaz törvényekért kiált.

 Ne vádoljatok

Kérhettek tőlem,
de ne vádoljatok,
ha nem azt adom,
amit szeretnétek –,

emléknyalábok
szikrái az éjben,
mint örömtüzek,
csábító remények

vakondok-álmát
csírázzák a mába,
rég zokog bennem
a tegnap némasága;

elégtételt
ha egyszer adhatok –
én féltve vigyázom
éber álmotok.

Bizalommal

Fetrenghettem
én bűnök
tébolyában –

bizalommal,
hogy rám
valaki vár
türelmetlenül
botladozva
sárban –
de
szilárd hittel,
hogy Ő
meg is talál.

Meghasonultságban

Csak félve
bontogatom
a koromsötétet,
mint ajándékot
kíváncsi gyermek –

hogy mi ebben
a természetes,
magam sem tudom,
és azt sem, hogy
hová érkezem
nyikorgó szekerén
a meghasonult időnek...

Az élet
göröngyös útjain
magamnak is félve
keresek igazságot,
hogy kiléphessek
bénultságom
tébolyából.

Hát persze…

Hát persze,vannak
más igazságok is
az életünkben,
nem csak amit
szeretnénk –

elsiklunk felettük
észrevétlen...

Én láttam, amint
az utcasarok
a szürkületet
szorongatta keményen,
míg arra várt,
hogy megjelenjenek
a boldog szerelmesek –

mint álmainkban
a fehérruhás angyalok.

Boldog vagyok

Kezemből
kirepül az éj –

a reggel csendjén
tavaszi kékség
mesél szerelemről,
tűzről,vitáról.

Ha már egy új
kezdet nyújt kezet,
a kialvó tüzek
riadt valóságán,
a napok csendjén
valami mást sarjadzik
a viharban érett távol –

ördögi kör,
de nem érdekel
a történés:

bőségtől duzzadó
rügyek bontják
az élet csíráit
napjaimba, és
boldog vagyok,
hogy újra hallom
a kert ösvényéről
visszacsengő
lépteim kopogását.

Keressük

Rossz napok
rücskén
keressük a szépet –

agysejtekbe zárt
új szavak
tüzén,

mert nem tudjuk,
hogy mit
takar a végzet

gondolataink
harangvirág neszén.

Legyek

Legyek, ki vagyok,
voltam és leszek:

a ma haragján
tompa tűz a nyárban

szívemből nőnek
ég felé hegyek –

álmok sarjadnak
lépteim porában.