Print this page

Sánduly Lajos versei

Erdő-zsoltár

erdők kik bennem gyökereztek
s én bennetek bontok lombot
erdő fái ti csontjaimban feszülő szilánkszálak
pengő hárfahúrok
tartsátok atlaszok módjára ezt a fölöttünk borongó
zsolozsmás kékszimfóniát
az eget
keltsétek dalra a húrtörzseitek közt kergetőző csintalan
szeleket
ágagancs-trombitáitokba kapva zúgassátok
mint győzelmi harsonát
s harsány hangjaitok
töltsék be az árnyakkal táncoló táguló
tereket

erdő kürtöcskéi ti véremben röpködő madarak
köszöntsétek trilláitokkal a felkelő
napot
ezt a zsoltárt mormoló vidáman áldozó
papot
kinek monoton éneke hangjára
vízzé változik a bor
s a kenyérből lesz újra
búzamag
mert oltár az erdő
szerenád zöldje szentelt
áldozat

Csend és zászló

Szélcsend van. A zászló nyugszik a csendben.
Nem lobog.
Nem foszlatja szél sem jobbról,sem balról.
Csak lóg.
De azért zászló.
Benne feszül a szó,
s ódákat zengenek színei.

Farsangi biztató maszkabálra
(gyermekvers)

Erőt, egészséget, bort, búzát, békességet,
Nyakatokba ékességet, szájatokba édességet,
Víg farsangi napokat,mulatságból jó sokat!
Lesz itt minden ma délután:
Evés - ivás, zene és tánc,
Lesz bizony, ha én mondom!
Szendvics, kifli, kürtőskalács,
Üdítő, szörp, torta tombolára,
Almás lepény, gömbölyű fánk,
Hogy degeszre tömheted hasad,
S dagaszthatod nagyra a tokád.

Ma minden megeshet:ki ember volt, állat lehet,
De lehetsz Zorró, vagy marslakó,
Csillagvilágban száguldó űrhajó,
Óriásból törpe, s a törpéből óriás nőhet,
Ma minden de minden megeshet:
Válhatsz tündérré vagy boszorkánnyá,
Egyiptomi fáraóvá, vagy feltámadt múmiává.
Ma, mi álom, valóra válhat, mi tiltott az megengedett,
Kedvedre csúfolhatsz ismerőst, idegent.
Ma minden lehetsz, mire képes a képzelet,
De a legfontosabb, hogy sokat nevess,
És ne veszítsd el,
Csak ne veszítsd el a jókedvedet!

Válasz egy születésnapi köszöntésre

(Major Józsefnek)

Írnám aranyosan, hogy “zavarva lelkem…”
S a sok dicséret nem illet meg engem,
De kicsi az én fejem Arany kalapjához,
Hogyan is mérhetném bolhát elefánthoz.

Vagyok,aki vagyok, szerény versfaragó,
Kedvtelésből író, füttyös székely csóró,
Kinek palankácsa gerendákat hasít,
Bognyeső fejszéje keresztfát csinosít.

Őseim a fából tornácot faragtak,
Világra tárulót zsindelyes házaknak,
Csillagkapukat emeltek házuk elé,
Hogy a hazatérő ne tévesszen belé.

Én székelykapukat szavakból faragok,
S ha Napot és Holdat ritmusba hajlítok,
Nem teszem én ezt talmi babérokért,
Teszem emberségünk megmaradásáért.

Senkinek szolgája, csak magam gazdája,
Magam fajtájúnak igazi barátja,
Mások tisztelője, Hargita hű őre,
Maradok, ki vagyok: koromnak igrice.

In memoriam Kányádi Sándor
(2018. június 20.)

Ilyenkor botlik meg a szó,
A semmibe hull a furulyahang,
Hurok szorítja torkodat,
Rezdületlen rongyok a hangszálak,
Görcsbe rándul a nyelv,
S nem tudja kimondani azt a szót, hogy:
Meghalt.

Pedig visszavonhatatlan. Kányádi Sándor,
Ki Nagygalambfalván született ezerkilencszázhuszonkilenc
Május tizedikén, ma, anno kétezer-tizennyolc
Június huszadikán
Meghalt.

És mégis:Kányádi Sándor, Költő,
Ki Nagygalambfalván született, anno ezerkilencszázhuszonkilenc
Május tizedikén, ma, kétezer-tizennyolc
Június huszadikán túlélte a halált.

Kimondom táguló torokkal tehát,
S ha kell furulyahangon sikoltom,
Oldott nyelvvel, zengve kiáltom:
Nem halt meg a Költő, él Kányádi Sándor!

Feketén fehér

Testedet fogta-e fogóba fájdalom?
A húsodat marta-e az, tépte-e,
miként lelket gyilkolják a fekete rágalom
kínjai?
Csontodban kongott-e vésztjósló harangként?
Véred zúgott-e,ömlött-e,futott-e
mint lávapatakban az eleven földön a kén
gőzei?
Furta-e át koponyád égboltját a kín?
Tarkódon gyöngyözött-e ki a hideg ,
mint sziklákból kisajtolt csöppenő cseppkövek
könnyei?

Hiszed-e,vallod-e még mindig botorul,
hogy súly alatt nő a pálma,
s a kagylónak húsába marnak
gyöngyei?
Hogy kell a kín,a fájdalom s a félelem ahhoz,
hogy léted magyarázza, értelmet hazudjon abba,
s igazolja,hogy szükségesek az embernek a poklok
bugyrai?
Kell-e ide még több áldozat?
Görnyedni meddig kell Krisztus fája alatt,
ha véredben,lelkedben zengenek
tanai?

A boldogság – kitágult pillanat –
Ha akarod – időtlen marad –s
ringatnak győzelmi
hangjai.

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány